Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Egy ritka szakma képviselője

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) idén három Csongrád megyei szakembernek adományozott Év vállalkozója-kitüntetést. Csíkos József – Kucsora Sándornéval és Puskás Lászlóval együtt – Budapesten vette át az elismerést. A cserépkályhás Csíkos József ritka szakmát képvisel.
A 25 éve kisiparos Csíkos József divatos cserépkályhákat épít Fotó: Gyenes Kálmán
Óriási divat manapság cserépkályhát építtetni a nappaliba, mégis ritka szakma a cserépkályhásé. Csíkos József, akinek 2005-ben az Év vállalkozója rangos kitüntetését ítélte oda a VOSZ, elmondta. nincs utánpótlás, 1972-ben szabadult fel az utolsó szakmunkás az ő közreműködésével.

Hogy mi ennek az oka? A problémák ott kezdődnek – magyarázta Csíkos József –, hogy nincs a közelben iskola, egyedül Budapesten lehet kitanulni a szakmát. Mivel a jelöltnek hetente három napot kell a fővárosban eltöltenie, ami tetemes költségekkel jár, a szülők megvétózzák a gyerek választását.

Emellett nem csábító egy olyan hivatás, amely vándorélettel jár, egy helyen ugyanis csak néhány napot töltenek el. Az egyéni vállalkozóként tevékenykedő aranykoszorús mesterhez ugyan beálltak időről időre tanulók, de pár hét múlva mindegyik megszökött. Jelenleg Szegeden vele együtt mindössze hat mestert tartanak számon.

Csíkos József imádja a szakmáját: 1959-ben jelentkezett ipari tanulónak, majd szakmunkásként a Műszaki Kerámiaipari Szövetkezetnél dolgozott, amelyet később 12 esztendőn át elnökként vezetett. Mindig az volt az álma, hogy önálló bemutatóterme legyen – ami azonban csak 1993-ban teljesült, holott már 1980-ban önállósította magát. A Juhász Gyula utcai bemutatóteremben 64-fajta csempéből lehet válogatni, mindegyik magyar gyártótól származik.

Az iparág és a cserépkályhás szakma óriásit fejlődött – tanúsítja a mester –, aki végigélte a múlt rendszer azon évtizedeit, amikor csak szekrény és doboz formájú kályhákat raktak: ma már mindent meg lehet valósítani, amit a megrendelő elképzelt magának.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új ruhát kap a régi Hági

Legkésőbb márciusig fel kell újítani a Hágit – az önkormányzat döntése értelmében. A leromlott… Tovább olvasom