Egy egész estés kalandfilmre való élményt gyűjtött össze az Amerikában töltött hat év alatt a szegedi Palásthy család. Floridában telibe kapta őket a Vilma hurrikán, kisbuszukon nyári gumival lavíroztak a hófödte Sziklás-hegységen, Los Angelesben pedig kommandós rajtaütés közepébe csöppentek. Idén januárban érkeztek haza. Belvárosi lakásukban meséltek lélegzetelállító élményeikről.
– Amerikában még a vécére sem szabad fényképezőgép nélkül menni – mondta nevetve Palásthy Szomak, aki feleségével, Szonjával hat évvel ezelőtt gondolt egyet, és nekivágott „meghódítani" az álmok országát. Hátrahagyták két butikjukat, ahol addig fürdőruhát árultak, „hónuk alá kapták" két gyermeküket – az akkor két és fél éves Kirát és a hatéves Bryant –, és fejenként két bőrönddel elindultak Amerikába.
 |
| Palásthyék New York és Ontario határán, a Niagara-vízesésnél is jártak |
– Nem szerveztünk meg előre semmit, úgy utaztunk az óceánon túlra. Kezdetben New York mellett laktunk. Másfél évig éltünk Connecticutban, három évig Floridában, majd újabb másfél évig Coloradóban. Szomak kezdetben egy golfklubban dolgozott szakácsként, én bébiszitterkedtem – emlékezett vissza Szonja. – Ha ügyes az ember, könnyebben előrejuthat Amerikában, mint itthon, hiszen ott nem az elméleti tudás a fontos, hanem a gyakorlati – árulta el Szomak, aki éttermi szakácsból hamarosan menedzser lett. Fizetéséből nem drága autót, hatalmas házat vagy fényűző jachtot vett.
Esküvő Las Vegasban
Mindent látni akartak Amerikából, a pénzük egy részét utazásra költötték.
– Szinte minden államban megfordultunk, és alig akad olyan amerikai nagyváros, amelyet ne láttunk volna. A gyerekeket egy percre sem hagytuk egyedül, mindenhova magunkkal vittük őket – mondta Szonja. A kicsik még szüleik esküvőjén is ott lehettek, hiszen a pár Las Vegasban mondta ki a boldogító igent. – Azt szerettük volna, ha ez a nap örökre emlékezetes marad. Béreltünk egy hófehér limuzint, és azt a kápolnát választottuk ki, ahol sok híresség házasodott már előttünk. Többek között Bruce Willis és Demi Moore. Akár egy Elvis-imitátor is vezényelhette volna a ceremóniát, de mi a papnál maradtunk – mesélte Szomak. A pár nagy Barátok közt-rajongó, ezért esküvőjükön a nászinduló helyett a sorozat főcímdala csendült fel. A barátok és családtagok webkamerán nézhették végig a tengerentúli esküvőt. A Palásthy család ezután a Las Vegas-i Stratosfera étteremben vacsorázott – egy felhőkarcoló tetején. A vendéglő körbe-körbe forog, persze csak olyan sebességgel, hogy az ott étkezők ne szédüljenek el.
 |
| Palásthy Szomak és Palásthy Szonja egy Las Vegas-i kápolnában házasodott össze, és bérelt egy limuzint – igazi fényűző, amerikai esküvő volt |
Túlélték a tornádó pusztítását
Szédítő sebességgel és mindent elsöprő erővel érkezett Floridába 2005-ben a Vilma hurrikán, amelynek pusztítását a Palásthy család is átélte.
– Az előrejelzések azt mondták, csak a hurrikán széle érinti majd Floridát, de elővigyázatosságból mindent az előírásoknak megfelelően biztosítottunk. Az ajtók és ablakok elé toltuk a bútorokat, több napi élelemmel és vízzel készültünk. Azt gondoltuk, gyorsan elmegy a vihar, de ami történt, az egészen megdöbbentő volt. Hatalmas robajjal süvített a szél, tombolt a vihar. A több száz kilós erkélyünket pillekönnyű papírdarabként kapta fel a tornádó, mely megrongálta a házakat is. Napokig félelmetes káosz uralkodott a környéken. Két hétig nem volt áram, a boltok bezártak. A hűtőnkből lassan elfogyott a készletünk, a fagyasztó felolvadt, az élelmiszerek a kánikulában megrohadtak. Kijárási tilalom lépett életbe, a feketék lövöldöztek és fosztogattak. A rendőrök sötétedés után bárkit lelőhettek figyelmeztetés nélkül. Ekkor beültünk a buszunkba, amiben volt ágy és tévé, és néhány száz kilométerrel feljebb költöztünk.
 |
| A pusztító Vilma hurrikán után néhány hétre elköltözött Floridából a család |
Szerencsét hozó néger angyalkaOtt maradtunk, míg vissza nem állt a rend – osztotta meg velünk lélegzetelállító élményeit Szomak.
Nem ez volt az egyetlen természeti csapás, amit átélt a Palásthy család. Egy kirándulásról éppen a Sziklás-hegységen keresztül tartottak hazafelé Denverbe, amikor egy óra alatt félméteres hó hullott az utakra. Szomakék nyári gumival vágtak neki az útnak, így a felhőtlen családi kirándulásból félelmetes túlélőtúra lett. – Halálfélelmünk volt, amin nem segített az sem, hogy egy autó előttünk csúszott le az útról a több száz méteres szakadékba – mondta Szonja, majd megmutatott egy apró néger angyalkát, a család kabaláját. A babát egy ajándékboltban vették, a szerencsehozó figura mindig náluk volt.
A néger angyalka most szegedi lakásukban őrzi a család biztonságát, hiszen Palásthyék januárban hazaköltöztek.
– Hiányzott a család, a barátok, a magyar konyha, az itteni ízek, illatok. Évtizedekig is élhet valaki külföldön, soha nem az lesz az otthona. A szülőfölddel nem ér fel egy hely sem! Mindent láttunk Amerikából, már semmi újat nem tudott mutatni – jelentette ki Szomak. – Amikor pedig megnéztük a Getno című filmet, teljesen elérzékenyültünk. A film magyar bevándorlók kalandjairól szól, és azt mutatja meg, hogy az USA-ban sem fenékig tejfel az élet.
Fegyveres rajtaütés Hollywoodban Palásthyék egyik kirándulásukon Los Angelesben a Hollywood Boulvard-on szálltak meg egy hotelben. Szomak és Bryan séta után szeretett volna bemenni a család szobájába, ahol Szonja és Kira várta őket. A hotelt azonban kommandósok szállták meg, és se be, se ki nem engedtek senkit. – Kirával a fürdőszobában a mosdókagyló alá bújtunk, mert a kommandósok lövöldözni kezdtek. Kiderült, egy drogbandát füleltek le – emlékezett vissza Szonja. Az akciót ép bőrrel megúszták. Később egy étteremben vacsoráztak, ahol a tévében, az esti hírekben látták viszont a rajtaütés részleteit.
 |
| Kira a chicagói Sears Tower legfelső emeletén |
Countryklubban énekeltPalásthyék nyelvtudás nélkül érkeztek Amerikába. A gyerekeket úgy indították el az iskolába, hogy egyetlen szót tanítottak meg nekik: restroom – vagyis WC. A amerikai évek alatt a szülők és a gyerekek is megtanultak angolul. Bryan kitűnő tanuló lett, tanulmányi versenyeket is nyert. A gyerekek anyanyelvi szinten beszélik az angolt. Kira számára egyelőre a magyar jelent nehézséget. Bájos akcentussal mesélt el egy történetet, amikor Denverben egy Countryklubban énekelt több száz ember előtt.