Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Egy szegedi ketrecharcos küzdelmei

Szeged - Forró László, alias Mapet három éve a szegedi Kálvária téren egy halálos kimenetelű csetepatéba keveredett. Elvesztette barátját, őt magát pedig 2 év 8 hónap börtönre ítélte a bíróság. A 35 éves ember új életet kezdett. Három hete szabadult. Jövő héten szombaton pedig a Vendetta – II. szegedi ketrecharcgálán egy szlovák harcossal kell megküzdenie, hogy visszakerüljön a közép-európai ranglista élére.

– Sokan azt gondolják, hogy egy ketrecharcosnak agresszív embernek kell lenni. Ez tévedés. Akik fejjel rohannak a falnak, azok nem lesznek sikeresek ebben a sportágban. A ketrecharc az ész, az ügyesség és az állóképesség sportja – magyarázza Forró László, alias Mapet, aki társaival együtt egy volt szegedi bútorbolt helyén készül a március 7-i szegedi ketrecharcos gálára. Az edzésekhez a raktárépületben egy ketrecet is felállítottak. 10-11 srác melegít, nyújt, hogy aztán a többszögletű arénában gyömöszöljék egymást.

Mapet show

– Még a szakmunkásképzőbe, a szegedi 6 kilóban ragadt rám a Mapet név. Mindig bohóckodtam, mint a Muppet showban, ezért neveztek el így – jegyzi meg szökdelés közben a 75 kilós sportoló, aki 14 évvel ezelőtt thai boxszal kezdett, majd áttért a ketrecharcra. Mapet a súlycsoportjában magyar ranglistavezető, és 2006-ban elnyerte a közép-európai bajnoki címet. Minden hétköznap este keményen edz, ugyanis Szegeden március 7-én rendezik meg a Vendetta – II. szegedi ketrecharcgálát, ahol egy szlovák harcossal kell megküzdenie, hogy visszakerüljön a közép-európai ranglista élére. Bár profinak számít, ebből a sportból nem tud megélni: civilként kidobóként dolgozik. – Az életem sajnos úgy alakult, hogy egy időre kiestem a sportból – mondja a 35 éves sportoló.

Forró László harc közben. Folytonos küzdelem az élete. Fotó: Karnok Csaba
Forró László harc közben. Folytonos küzdelem az élete.
Fotók: Karnok Csaba

Az éjszaka és a Csillag

Még 2006 júniusában Mapet két barátja egy szegedi szórakozóhelyen összeszólalkozott, s megbeszélték, hogy vitájukat a Kálvária téren rendezik. – Én békítőként voltam jelen, de egyikük elkezdett hadonászni egy szamuráj karddal és egy vascsővel. A kard pengéjével a szemem mellett meg is vágott – mutat rá Mapet a forradásra. Verekedés lett. A férfi barátja, aki a „megbeszélésre" hívta őt, meghalt. Végül a bíróság felmentette a gyilkost, mondván jogos önvédelem volt. – A testvéremet, egy barátomat és engem pedig lecsuktak. Én 2 év 8 hónapot kaptam, amiből 22 hónapot ültem le – mondja.

A börtön miatt korábbi párkapcsolata tönkrement, de az élet kárpótolta: Niki nevű menyasszonyával ahogy lehet, összeházasodnak. – Már megbocsátottam annak az embernek, aki ezt az egész bonyodalmat okozta. Senki sem akarta, hogy így történjen, ez egy kakaskodás volt, ami elfajult – véli László, aki február elején szabadult a Csillagból.

Mapet a börtönben sem hagyta el magát, végigsportolta a 22 hónapot.
Mapet a börtönben sem hagyta el magát, végigsportolta a 22 hónapot.
Fotó: Karnok Csaba

Börtönsport

– A sitten nem hagytam el magam. Igaz, nomád körülmények között, de végigsportoltam azt a 22 hónapot – emlékszik vissza a rácsok mögötti életére. Mapet a szűk zárkában edzett és – feladatai elvégzése után – a munkahelyén. A börtönkonyhán dolgozott, ahol munkatársai segítettek neki a felkészülésben. Társai – iskolázókesztyű híján – egy-egy műanyag papucsot húztak a kezükre – ezt bokszolta Mapet. A börtönben tudtam futni is, mert engedélyt kaptam a sportcipő viseletére. Törekednem kellett arra, hogy az állóképességem ne romoljon – tette hozzá.

A 35 éves harcos a börtönben kezébe vette a Bibliát. – Kérdés volt számomra, hogy a kereszténység és a ketrecharc kiüti-e egymást? De rájöttem, hogy ez is csak egy sport, mint a birkózás vagy a boksz – mondja, majd hozzáteszi: a hit még nagyobb erőt adott a küzdelemhez és az újrakezdéshez. A kedvenc versem, amit sokat mondogattam bent a sitten: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"

Egy szegedi ketrecharcos küzdelmei
Mi a ketrecharc?

A ketrecharc 1996 óta hivatalos sport. Magyarországon mintegy 5 évvel ezelőtt honosodott meg. Az amatőröknél 2X3, illetve 3X3 perces menetek vannak, míg a profiknál 2X5, illetve 3X5 percet kell a ketrecben tölteniük a sportolóknak. Kesztyűt és fogvédőt használnak a harcosok.– Ez sport – magyarázza Kalcsevics Csaba edző, aki birkózóból lett ketrecharcos edzővé. Szerinte a ketrecharcban kevesebb a sérülés mint egy focimeccsen. A szegedi profik egyik sztárja a hazai MMA-ranglistát vezető Sárközi Róbert, akinek a skalpját egy cseh fiú szeretné megkaparintani márciusban a Vendetta – II. szegedi ketrecharcgálán.

Ketrecharc

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Illa_22 2009. október 25. 09:54
  • 24. jutka7575 2009. március 03. 08:15
    „19;20;21;-es hozzászóláshoz csatlakoznék,mert nem sorolom azokat az embereket akik joggal vannak felháborodva..
    Hurrá!Üssük lovaggá,sőt koronázzuk is meg!!
    Aki élsportoló(bár ketrecben én még csak kutyákat láttam akiket oltanak hogy harcoljon;EZT ÉN NEM TARTOM SPORTNAK!!!)TEHÁT AKI ÉLSPORTOLÓ,AZ NEM KEVEREDHET GYILKOSSÁGI "KAKASKODÁSBA"-aRRÓL NEM BESZÉLVE,hogy amíg a sportolókkal foglalkozott az állam,a szövetségek,azok nem engednek sportolni senkit tovább,ha bűnt követ el,és ha még ezért le is csukják!!Azonnal eltiltják!!De ez inkább kutyaviadal,mint sport!
    (Mapet múltjáról meg nem is beszélve!)...”
  • 23. Pillangó 2009. március 02. 14:55
    „Mapet a súlycsoportjában magyar ranglistavezető, és 2006-ban elnyerte a közép-európai bajnoki címet. Ez a lényeg!!! ,,Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"
    HAJRÁÁÁÁÁÁ!!!!! SZURKOLUNK!!!!!!!!!”
  • 22. Pillangó 2009. március 02. 14:50
    „ÉN kíváncsi vagyok RÁ!!!! Ebben a cikkben azért lett beleirva a börtön és a kálvária sztory,hogy lássák,hogy a börtön után nem gyógyózik be valaki... készült ott is a lehetőségeinek mérten... Ennek a cikknek a lényege,hogy észrevegyük és felhívjuk egy tehetségre a figyelmet!!! "Mert Mapet a honunk legnagyobb harcosa!!!" Nem amúólt számit hanem a jelen és a jövője.. mindenki követ el hibákat... Az meg,hogy mi meg h volt ott és akkor az már MÚLT!! Lejárt lemez! Hogy milyen a a barátnője az meg nem ránk tartozik!! ÉN nagyon szurkolok neki!!!!! (Ha) ő nyer nyerek én is.. és mindenki aki szereti.... magyarországon!! SOK SOK SIKERT!!! A SPORTBAN A MAGÁNÉLETBEN! SZERETÜNK ÉS SZURKOLUNK!!!!!!!!!
    Azt kellene észrevenni,hogy kiből ki lett... Lépjünk túl a múlton!
    Egy ekkora sportolot nem fikázni kell hanem, értékelni... mindegy,hogy ketrecharc,vagy kézilabda.. becsüljük meg....!!
    Számomra meg a ping-pong nem sport! :D”
  • 21. dzso75 2009. március 02. 10:28
    „Ezek ám F....a gyerekek! Az elöbi 22 hónapos ketrecéböl nem kellett volna kiengedni!!! Ilyenek emberekre ki a picsa kiváncsi........ ja és persze szabadulása után egyböl beillszkedet társadalomba....és keményen dolgozni kezdet!!!!! :)”
  • 20. SWAT 2009. március 02. 10:26
    „Mapet! Ha igazán sportember lennél, akkor nem az alvilág kidobójaként melóznál és nem keveredtél volna még véletlenül sem olyan szituációba, ahol azután meghal egy ember. Teljesen mindegy a végkimenetelt tekintve, hogy ki kezdte és volt e szamuráj kard vagy sem. Egy igazi sportember nem fog erőt fitogtatni (kakaskodni) és békíteni szórakozó helyen.”
  • 19. mustafa 2009. március 02. 08:58
    „Na megint egy jó példa" előkerül egy szamuráj kard,meghal egy ember és az egész nem más:jogos önvédelem"!22 hónap börtönben mert békíteni akarja a társaságot ez ám a MAGYAR IGASZSÁG!Na és most mit mondjuk a gyerekeinknek ha szorakozni mennek?Vigyél magaddal egy szamuráj kardot vagy beszéd meg a dolgot?SOK SIKERT KÍVÁNOK!”
  • 18. Piki 2009. március 01. 14:11
    „MAPET!

    SOK SIKERT KÍVÁNOK NEKED!!!!!!! :D”
  • 17. fagabi 2009. február 28. 20:17
    „"6. kaky 2009.02.28. 11:47
    Srácok... sport ez is...
    www.ketrecharc.hu"

    kakikám, mit spammolod magad még itt is. ehhez nagyon vastag bőr kell.

    Nem elég, ha az orfeuszt spammolod mindenütt? ja persze a hirdetések. Klattyintgassatok csak, kell a megélhetésre a seres kakinak...”
  • 16. Manitu007 2009. február 28. 18:52
    „Remélem az összes szegedi sporttárs nyer .Ismerem személyesen nagy részét az indulóknak,köztük Mapetet is remélem sikerül minden amit elterveztél .Ne foglalkozz a negatív hozzászólásokkal!Koncentrálj most a meccsre ,a többi majd jön magától
    Sajna műtétem miatt nem tudok ott lenni ,de remélem lesz videó :D”
  • 15. lala1967 2009. február 28. 16:20
    „Szia Mapet!
    Én drukkolok Neked és Robinak is egyaránt!!!!Egy régi ismerős:))Robi talán jobban emlékszik rám a kobra miatt a vádlijáról:)) Sok sok sikert mint a sportban,minz az élet minden területén!!lala”
  • 14. katcsi 2009. február 28. 14:38
    „szerintem üti egymást a két dolog
    olvasd a Bibliát szorgalmasabban.........
    TESTÜNK A SZENT SZELLEM TEMPLOMA............és atöbbi.........”
  • 13. katcsi 2009. február 28. 14:34
    „biztos engedelmes, házias, rendszeretö, jol fözö asszonkája lesz.........”
  • 12. Diaz 2009. február 28. 14:26
    „Akkor nem sport a box sem, meg a K1 sem....tudatlanok...”
  • 11. kicsi:cs 2009. február 28. 13:02
    „Eggy kicsit sántít a sztorija,különben sok sikert a "sportban"”
  • 10. Dóri 2009. február 28. 12:20
    „Én is sok sikert kívánok mindegyik szegedi versenyzőnek! :)”
  • 9. halak33 2009. február 28. 12:14
    „Mapet! Sok sikert a ketrecben és az életben is! Örülök h. ilyen pozitívan állsz hozzá! :)”
  • 8. kutyuka 2009. február 28. 12:12
    „Csak azt nem ertem,ha o bekebirokent volt ott es o maga is megserult,hogyan lehetseges,aki igazan verekedett,nem kapott semmit es ot meg bebortonoztek?Valami nem igazan stimmel a sztoriban mar megint!”
  • 7. peterslounge 2009. február 28. 11:47
    „Kedves DM!Inkább az udvarlásról....”
  • 6. kaky 2009. február 28. 11:47
    „Srácok... sport ez is...
    www.ketrecharc.hu”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füstölögtek a városházán

Szeged - A kormánypártiak az egyensúly és fejlesztés, az ellenzékiek az esztelenség költségvetésének… Tovább olvasom