Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Egy trolivezető vallomása: gyakran anyáznak az utasok

Szeged - Miért az utasok tolják a trolit? – többek között erre is választ kaptunk az SZKT egyik trolivezetőjétől. Kis Tóth Imrét a 9-es vonalon kísértük el hajnaltól délelőttig.
Pénztárcatolvaj trolivezető, a kerékpárosnak bemutató sofőr – legutóbb így kerültek a kék hírekbe a Szegedi Közlekedési Kft. munkatársai. Olvasóink rendszeresen kritizálják a közösségi közlekedésben dolgozókat – a sofőrök eddig hallgattak. Hétfő hajnali fél 5-kor Kis Tóth Imre trolivezetőhöz csatlakoztunk, hogy a szegedi tömegközlekedésről, az utasokról és a sofőrök mindennapjairól beszélgessünk.

Szemerkélő esőben hagytuk el a 9-es vonal vértói állomását, a vaksötétben villogó sárga lámpák fényénél gurultunk végig a városon. – Naponta 100 kilométert is vezetünk – árulta el az induláskor a 24 éve trolivezető, egyben oktató Kis Tóth Imre.

Lelépő gyalogos, türelmetlen autós veszélyezteti a közlekedést. Fotó: Segesvári Csaba
Lelépő gyalogos, türelmetlen autós veszélyezteti a közlekedést.
Fotó: Segesvári Csaba

Udvariatlan nők

– 10 női sofőrből mindössze kettő enged ki a buszmegállóból, a férfiaknál jobb a helyzet. Ezt a kolleganőim is megerősítik. Sajnos akkor sem segítik a trolit, amikor áll a kocsisor – vált a mindennapokra a sofőr. Kíváncsiak voltunk, látja-e a sofőr a 17 méter hosszú troli után futó embert. – A tükrök fűtöttek, ennek ellenére jó, ha a második ajtóig ellátok. Világosban jobb a helyzet, középen viszont már a tömeg takar – válaszolt Kis Tóth Imre. Hozzátette: a Mars téren gyakori, hogy a felszállók közé keveredik egy leszálló nagymama, akinek már hiába csöngetnek. – Az utasok meg vannak győződve arról, hogy a trolivezető mindent lát. Ez fizikai képtelenség – árulta el Kis Tóth Imre. A sofőr szemtanúja volt annak, amikor egy szaladó utas a nemzetközi jelzéssel „köszönte" meg kollégájának, hogy a megállóban hagyta. – Nekünk is bemutatnak. Pedig sok esetben a járművezető nem látja a troli után futó utast – folytatta.

Amikor az utas felugrik a szélvédőre

– A szovjet gyártású ZIU9-est vezettem. A Széchenyi téri gyalogátkelőnél történt, hogy a gyalogosok intettek, menjek. Alig, hogy elindultam, jobbra elöl felbukkant egy svájci sapkás férfi. Vészfékeztem, közben az emberünk is megijedt: felkapaszkodott a troli elején lévő ablaktisztítóra. Amikor megálltam, elszaladt. Az utasok csak annyit éreztek, hogy erősen fékezek – elevenítette fel az egyik nem mindennapi esetet Kis Tóth Imre.

Megéri a pénzét

Hét órakor kapcsolódtunk be a reggeli csúcsba. – Az agresszivitás és a butaság elképesztő. Egymást lökdösik az utasok, nincsenek tekintettel egymásra – mesélte. – Ha óvatlan vagyok, a troli a szakaszszigetelőn ragadhat. Mivel itt nincs áram, csak az utasok segítségével tudunk szabadulni. Meg kell tolni a trolit – mondta, majd hozzátette: a trolivezetőt néha megpofozzák, gyakran anyázzák, és olyan is előfordul, hogy lefejelik. – A verekedés kizárt, nyelnünk kell. Akkor is, ha az utas öt percen át az összes családtagunkat prostitúcióra biztatja – mesélte most már nevetve Kis Tóth Imre.

Iskolások tömege foglalta el a trolit, miközben lassan araszoltunk a Mars téren. A sorban várakozó harmadik autós kiengedett, könnyebben kanyarodhattunk az Attila utcára. 25-tel gurultunk a Tisza Lajos körúti lámpa felé, amely időközben már zöldre váltott. Kis Tóth Imre gyorsított, majd hirtelen fékezett – három kisiskolás rohant át a piroson. A Csongrádin egy autós keresztben megállt előttünk, nem nézett se jobbra, se balra. – Úgy lehet vele a kisasszony, hogy ha nem látja, nem jön a kínai nagy fal – magyarázta fékezés után Kis Tóth Imre. A Mars tér felé tartva már úgy fogalmazott, a trolivezetők fél lábbal mindig a börtönben vannak. – Nem tudjuk, hogyan végződik a napunk. A halálos gázolás lehetősége folyamatos. Felelősek vagyunk az utasért és a troliért is, ráadásul a munkahelyünk egy kirakat – tette hozzá.

Tíz év tapasztalata

Közel 5 órányi körkörös trolizás alatt a lelépő gyalogosok miatt kétszer vészfékeztünk, szerencsére senki sem sérült meg. A Belvárosi híd lábánál a reggeli csúcsban az autósok miatt a kereszteződésben ragadtunk. – Pozitív történeteket is tudok: akadt olyan utas, aki karácsony előtt megvárt, és megköszönte az egész éves munkámat. Az állandó utasok köszönnek, valójában sokkal kevesebb a konfliktus, mint azt sokan gondolják – köszönt el a trolivezető. Kis Tóth Imre úgy véli, a közösségi közlekedésben dolgozók is sokfélék. Ugyanakkor azt is mondja, az elmúlt 10 évben sokat romlott a közlekedési morál.

Eltévedhet a troli is

– Van olyan piros váltó, amelyet a zöld kapcsolóval szabályozunk, de olyan is akad, amelyet a fehérrel. Tarjánnál a 19-es vonalon a három fehér váltó visszajelző közül – amely igazából sárga – az egyiket a fehérrel, a másikat a pirossal, a harmadikat pedig a feketével kapcsoljuk – ismertette a troliirányítás szépségeit Kis Tóth Imre. Hozzátette: alapos vonalismeret nélkül „eltévedne" még a trolivezető is. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kész sávokra terelnek a sugárúton

Második fázisához ért a szegedi Kossuth Lajos sugárút felújítása. Tovább olvasom