Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Egybeépülnek a klinikák

Szeged - A jelenlegi tervek szerint főként a sebészeti és a kardiológiai szakmáknak adna helyet Szegeden az új klinikai tömb, amelynek építését idén kezdik, és 2012-ben fejezik be. Arról még nem döntöttek, mi lesz a sorsa a felszabaduló épületeknek.
Miután a kormány néhány hete bejelentette: 11,1 milliárd forintos forrást nyert a Szegedi Tudományegyetem az Infrastruktúrafejlesztés támogatása az egészségpólusokban című uniós tenderen, 2009 negyedik negyedévében elkezdődhet az új klinikai tömb építése.

A Semmelweis utcai „régi" új klinika mögötti, jelenleg parkolóként használt területre kerül a 21. századi elvárásoknak megfelelő épület – amelynek közműfejlesztését a város vállalta magára. A volt I-es kórház és a szomszédos, Pulz utcai pszichiátriai gondozó ingatlanjának eladásából származó, legalább 1,2 milliárdos bevételből 700 millió forintot fordítanának erre.

Az új klinikai tömb építészeti tervpályázatát tavaly decemberben megnyert két, fővárosi székhelyű cég – az SM All Design Kft. és az Artonic Design Építészeti Kft. – összecsengő elképzelései szerint az alagsorral és gépészettel együtt hétszintes új épületben nagy szerep jut majd az üvegfelületeknek. A győztes cégeknek az egyetem meghívásos pályázatán kell elkészíteniük a részletes terveiket – ezek közül választják ki a megfelelőbbet. Szabó Gábor rektor korábbi közlése szerint a terv részletes kidolgozása és értékelése nagyjából fél évet vesz igénybe. Ezután kezdődik az engedélyek beszerzése és a kivitelezők kiválasztása, közbeszerzési eljárásban. Az építkezéshez ezt követően lehet hozzákezdeni, és 2012 végére be kell fejezni.

Itt áll majd 2012-től az új tömb. Fotó: Karnok Csaba
Itt áll majd 2012-től az új tömb.
Fotó: Karnok Csaba

Az eddigi tervek szerint a „régi" új klinika épületével közös, 265 aktív és 34 intenzív ágy befogadására alkalmas, új, modern épületben egy helyre, korszerűbb körülmények közé kerülne, és így hatékonyabbá válna a sürgősségi ellátás, a manuális, sebészeti szakmák többsége, illetve az invazív belgyógyászat.

Az egybefüggő épületekből, a „régi" új és a legújabb klinikából jönne létre az úgynevezett magkórház, összesen több mint 700 ággyal. Itt működik majd a központi intenzív osztály, a központi diagnosztikai blokk, a központi műtőblokk és sterilizáló összesen 14 műtővel, illetve több kezelőlabor. Az új épülettömbben kardiológiai, invazív kardiológiai, általános belgyógyászati, hematológiai, általános, szív-, tüdő-, mellkas- és érsebészeti, transzplantációs és a szeptikus részlegen gyógyítanák a betegeket, akik többnyire kétágyas szobákba kerülnének. Az épületben működne 21 szakambulancia is.

Szent-Györgyi Albert?

Úgy tudjuk, a fejlesztésekkel nem lesz ugyan több munkahely a klinikákon. Arról egyelőre nincs döntés, mi lesz a sorsa a felszabaduló klinikai ingatlanoknak, és arról sincs, mi lesz a neve a „magklinikának". Szabó Gábor, az SZTE rektora kérdésünkre azt mondta, a következő hónapokban, a támogatási szerződés megkötéséig biztosan, döntést hoz erről a szenátus. Feltételezésünket, hogy a szegedi magyar Nobel-díjasról, Szent-Györgyi Albertről nevezik el a modern klinikai tömböt, nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni.

Olvasóink írták

  • 4. szamika 2009. február 25. 12:09
    „lesz még abból vmi?”
  • 3. fogtündér 2009. február 12. 21:40
    „AKKOR MI A FENÉNEK TOLDOZZÁK,FOLTOZZÁK A RÉGI SEBÉSZETI ÉPÜLET BELSEJÉT?ARRA MÁR FELESLEGES PÉNZT KÖLTENI A GAZDASÁGI VÁLSÁG IDEJÉN.A PARKOLÁS ÍGY IS SZAR,ÚGY MÉG SZARABB LESZ.SZERETNÉK A TENDERBEN ÉN IS RÉSZT VENNI ,HÁTHA RÉSZESEDEM VALAMELYEST.”
  • 2. kuckómackó 2009. február 12. 21:03
    „És a parkolás???
    Már most is áldatlan állapotok uralkodnak!!!!”
  • 1. nyomdasz63 2009. február 12. 16:15
    „Hogy mi lesz a sorsa a felszabaduló épületeknek ????-Szerintetek ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Deszken nincs tüdőszűrés

Deszk - A hétfői lapunkban megjelent, tüdőszűrési jogszabályváltozással kapcsolatos cikkünkben… Tovább olvasom