Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Egyelőre jegelik a SZIN Ice-t

Szeged - Tavaly volt először, és egyelőre úgy tűnik, utoljára SZIN Ice Szegeden. Akkor három nap alatt 7500 vendége volt a fesztiválnak.
Tavaly rendezték meg először, és úgy tűnik, egyelőre utoljára a Szegedi Ifjúsági Napok téli változatát, a SZIN Ice-t. Nem a szervezőkön múlt, a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. munkatársai idén is szerették volna megtartani a fesztivált. Két akadálya van: a szponzorok és a megfelelő helyszín hiánya.

Boros Gyula, aki a SZIN főszervezője is, a támogatók óvatosságát részben a gazdasági válsággal magyarázta. Másrészt azzal, hogy a könnyűzenei fesztiválok legkézenfekvőbb szponzorai, a sör- és üdítőgyártó cégek a nyárihoz képest kisebb fogyasztásra számítanak egy decemberi rendezvényen, ezért nem látnak akkora fantáziát a téli programokban. Egyszóval nincs szponzor, de nincs megfelelő helyszín sem. Már a 2007-es SZIN Ice után is felmerült, hogy a műjégpálya nem volt a legjobb választás, mert túl kevesen korcsolyáztak, a látogatók inkább a koncertekre voltak kíváncsiak. Felmerült egyébként, hogy a hagyományos SZIN helyszínen, a Partfürdőn, fűtött sátrakban rendezik az Ice-t. De egyelőre – pénz híján – jegelik az ötletet és a fesztivált is.

Hangulatkép a Kiscsillag tavalyi jégpályás koncertjéről. Fotó: Segesvári Csaba
Hangulatkép a Kiscsillag tavalyi jégpályás koncertjéről.
Fotó: Segesvári Csaba

Valami lehet

A szervezők nem mondtak le teljesen a téli buliról, most egy egy-két napos, január végi-február eleji mini fesztiválban gondolkodnak. A helyszín és a program egyelőre képlékeny.

Tavaly december 29. és 31. között összesen 7500-an buliztak a SZIN Ice-on, a legerősebb nap a szilveszter volt. A legdrágább fellépő egy New York-i duó, a Guru's Jazzmatazz volt, leginkább a hagyományos fesztiválzenekarokat, a Kispált, a Quimbyt érte meg meghívni. A rendezvény költségvetése 28,5 millió forint volt, a buli 4,5 milliós veszteséggel zárt, ami egy induló fesztiválnál esetében normális, de az Ice elvitte az előző nyári, először pluszos SZIN nyereségét. A 2008-as SZIN is nyereséges volt, 7-9 millió körül hozott. Ezt a pénzt idén az IH Rendezvényközpont nyitására – berendezésére és reklámra – fordították.

SZIN-bérlet karácsonyra

Limitált szériás 2009-es SZIN-bérleteket dobnak piacra karácsonyra a fesztivál szervezői díszcsomagolásban és a rendezvényre jellemző ajándékokkal. Az árát egyelőre nem tudják a SZIN-esek, csak annyit mondtak: nagyon kedvező. Azt sem lehet még tudni, kik lesznek a 2009-es SZIN sztárfellépői.

Olvasóink írták

  • 4. Dini1 2008. november 06. 07:57
    „2: te hol élsz barátom?
    Ami bevétel az még nem haszon!”
  • 3. joy 2008. november 05. 15:00
    „- 1. Mennyi volt a beugró?
    - 2. Mennyi sör fogyott? Bár mind1, mert azt -ha volt szponzor- el is vitte!”
  • 2. tora 2008. november 05. 13:47
    „7500 vendégen 4,5 millát bukni? Itt vmi nagyon nem stimmel. Csak a sörből kellettvolna haszonnak maradni!”
  • 1. egyolvasó 2008. november 05. 08:48
    „Pedig de "jó" lett volna, ha a partfürdőn tartják.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

100 milliárdos lézerközpont a volt szovjet laktanyában?

Szeged - Ha Debrecen nem kapja meg a neutronközpontot, Szeged jó eséllyel szállhat harcba az Európai… Tovább olvasom