Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Egyetemi évkönyv

Először jelentetett meg évkönyvet az integráció óta a Szegedi Tudományegyetem. A tanév adatait összefoglaló kiadványok elsősorban a jövő kutatói számára nyújtanak majd nélkülözhetetlen segítséget.
A szegedi egyetemen 1921-től, a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Szegedre költözésétől folyamatosan jelentek meg az intézmény egy-egy évének adatait összegyűjtő kiadványok. Az 50-es évek zavaros időszakában ugyan szünetelt néhány évig az évkönyvkiadás, de 1967-ben pótolták a
hiányosságokat egy 19 évet felölelő összefoglaló kötettel.

A 2000-es integrációval Szegedi Tudományegyetemmé egyesült intézmény az idén jelentkezett először évkönyvvel, ezúttal a 2000-től 2003-ig terjedő három tanévet öleli fel a kiadvány. A munkálatokat Ráczné Mojzes Katalin főkönyvtáros fogta össze. – Nagy munka egy egyetemi évkönyv elkészítése, kiváltképp, ha az összefoglaló kötet – mondta el a szerkesztő. – Jövőre két tanévet összegzünk majd, aztán utolérjük magunkat, és visszatérünk a rendes kerékvágásba, évente jelenik majd meg az összefoglaló.

Az évkönyv legterjedelmesebb része a három évben diplomát szerzettek lajstroma, ami majdnem a kötet felét, 228 oldalt tesz ki. A kötetben helyet kaptak az évnyitó rektori beszédek és egy rövid áttekintés a szegedi felsőoktatás történetéről. Természetesen az egyetem vezetőit, az egyetemi tanács tagjait és a kitüntetetteket is dokumentálja a kötet. Megtalálunk benne néhány fontos statisztikai adatot a dolgozói és hallgatói létszámról, az intézmény költségvetéséről. Az intézmény hatalmas méretét jól szemlélteti, hogy dolgozóinak felsorolásához 163 oldalra volt szükség.

– Az évkönyv gyakorlati haszna igen nagy, mert az aktuális állapotokról sok mindent meg lehet nézni az interneten, de 40-50 év múlva ezek az adatok valószínűleg már nem lesznek rajta a világhálón, biztosabb, ha hagyományos, nyomtatott formában adjuk közre az információkat – hívta fel a figyelmet a főkönyvtáros a gyűjteményes munkák fontosságára.

F. G.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenkoncertek a Fricsay Teremben

Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművész négykezes koncertjével hétfőn indul a VI. szegedi… Tovább olvasom