Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Egyformák leszünk vagy egyenlők?

Országos botrány lett belőle, hogy a pécsi püspök fölemelte a szavát egy kiállítás ellen, amely a női szerepekről szól. A jegyek jobban fogytak, de a vita messzire vezetett. Az a kérdés is felvetődött, hogy az Európai Unió fű alatt tényleg olyan embereket nevel-e, akik váltogatják a nemüket.
„A kiállítás szellemisége szemben áll a keresztény családfelfogással, ezért a társadalom alapintézményeit fenyegeti" – írta Mayer Mihály pécsi püspök a megyei napilapnak küldött levelében arról a tárlatról, amely nyolc lengyel képzőművész munkáiból nyílt szeptember 23-án Európa Kulturális fővárosában, a Hattyúház Galériában Engedetlenek címmel, és október 15-éig látható. A tárlatról készült fotók alapján nehéz eldönteni, mi volt a gond. Az egyik képen egy szőkeség egy másik lány arcát harapja – maga a kép lehet a mű –, aztán látni két szobrot, az egyiknek a hátsó fertályát hatalmas kék szem fedi.

Ne legyünk szeméttelep!

Az ismertető szerint ezek a művek arra ösztönzik a látogatókat, hogy gondolkodjanak el a női szerepekről, a nőkre erőszakolt magatartásformákról. A püspök levele és a botrány érdekes reakciókat váltott ki. A Szent Korona rádió például Mayer Mihályt a magyar nemzet harcos papjának nevezte, aki védi a hitet, és amiről kell, kimondja a véleményét. Más vélekedések szerint is helyes, hogy a főpap a józan ész nevében megszólalt: nem szabad megengedni, hogy Magyarország ténylegesen és szellemi értelemben is Európa szeméttelepévé váljon, a nyugaton már leszerepelt eszmék képviselői itt már ne is próbálkozzanak.

Egy kiállítás képei... Fotó: Körtvélyesi László
Egy kiállítás képei...
Fotó: Körtvélyesi László

Közben a kiállítás iránt nőtt az érdeklődés, fogytak a jegyek. Mégsem örült nagyon a galéria igazgatója, Dobroviczki Attila, aki szerint a tárlat a 60-as évek óta aktuális kérdéseket feszeget, s a kiállító művészeket – köztük több hívő katolikust – nagyon meglepte a püspök reakciója: a krakkói bemutatóval nem volt baja az ottani főpapnak.

Mayer Mihály az index.hu-nak azt mondta, a műveket nem látta, a kiállításra szóló meghívó alapján alkotott véleményt. Ebben ugyanis szerepel a gender kifejezés. Ez pedig szerinte egy emberellenes ideológia, amely nem ismeri el Isten és a teremtés létét, és a célja az, hogy egyneművé tegye az emberiséget. A homoszexuális együttélést szépnek mutatja be, a házasságot pedig olyan kapcsolatnak, amelyet erőszak és szomorúság jellemez.

„Istentagadó liberálisok"

A gender ideológia ily módon „az istentagadó liberálisok legnagyobb blődsége". A püspök felhívta az újságíró figyelmét Gabriele Kuby A nemek forradalma (Die Gender Revolution) című könyvére, ezt a munkát elküldte az egyházmegye által fönntartott iskolák pedagógusainak. A könyvet az interneten is meg lehet venni. A Kairosz Könyvkiadó ajánlásából az derül ki, hogy a kötet szerzője szerint a gender ideológia „lopva beszüremkedett az Európai Unió szervezeteibe, és számos országban az állami intézményekbe, egyetemekre és más képzési központokba, sőt az iskolákba és óvodákba is". Az EU meg akarja alkotni „az új gender-embert, aki maga dönti el, hogy férfi vagy nő akar-e lenni, leszbikus, meleg, hetero-, bi- vagy transzszexuális".

Fotók: Körtvélyesi László
Fotk: Körtvélyesi László

A genderről sok rosszat és jót lehet olvasni az interneten. Akiket megkérdeztünk, nem vállalkoztak arra, hogy a filozófiai, pszichológiai és kulturális vetületeket is érintő elemzésben értékeljék. Nagyjából: olyan tudományról van szó, amely a férfi- és női szerepek társadalmi és kulturális aspektusait vizsgálja. Tényleg igaz, hogy a politika sok helyen a gender terepét érintő kutatások következtetéseit érvényesíti. Ez például abban nyilvánul meg, hogy a döntések előkészítésekor vizsgálják, a változás milyen következménnyel lesz a férfiakra és a nőkre.

Biciklitároló – főleg nőknek

– A püspök úr tiltakozása a pécsi kiállítás ellen érthető, de szerintem a művészek célja épp a megbotránkoztatás – mondja Kicsiny László, egy pályázatíró cég szakmai vezetője, és református vallástanár. – Segíteni kellene a társadalmat az ilyen kérdések feldolgozásában, olyan „erkölcsi értelmezési hálóval", amelynek kialakításában az egyháznak fontos szerepe lehet. Azt nem tapasztaltam, hogy az Unió valamely intézménye vagy politikája le akarná rombolni a nemek közti határokat. Viszont jól látszik, hogy az EU pályázati rendszere a nemek közötti esélyegyenlőség elvének érvényesítésére nagyon odafigyel – és ez a figyelem olykor már túlzó. Egy kerékpártároló építtetőjének is le kell írnia az uniós pályázat kitöltésekor, hogy a projekt hány embert érint, és ezen belül külön az érintett nők várható számát is. Meg kell becsülni, hogy 5 év múlva hány nő fogja használni a kerékpártárolót, és pluszpont, ha azt igazolja az építtető, hogy több nő használja, mint férfi... Ugyanezzel a mechanikus módszerrel próbálja segíteni az Unió a kisebb közösségeket, kisebbségeket.

Sokak szerint ez átgondolatlan értelmezése az esélyegyenlőség elvének. Hiszen ez a mechanikus eljárás a férfiak és nők esetében épp a nemek kategorizálásának szokását erősíti. Az Európai Unió is felelősséget akar vállalni minden emberért, ahogy a katolikus egyház – és előbbi tényleg tehet arról, hogy utóbbi félreérti a szándékait.

– Épp nem arról van szó, hogy az Unió az esélyegyenlőség elvének érvényesítése örvén el akarná mosni a nemek közötti határokat – mondja Kicsiny. – Nem azonossá akarja tenni a nemeket, hanem egyenlővé. Ez különbség.

Olvasóink írták

  • 7. Konrad 2010. október 11. 00:05
    „Tudod szilléri, az a baj a bigott vallásossággal, hogy kizárja annak az elfogadását, hogy esetleg a dolgok mégsem úgy működnek, mint ahogy azt tanítja az írás. Mert ha egy kis nyitottság van az emberben, akkor észreveszi, hogy milyen mértékben befolyásolja a társadalom az értékeket, milyen mértékben függ a neveléstől egy gyermek majd az ember gondolkodása. Számos példát tudnék sorolni, íme kettő:
    - Olyan 30-40 éve ha egy gyerek az utcán hisztizett és lekevert neki az apja két pofont, akkor az nem volt gond, nagyon kevesen érezték azt, hogy esetleg talán nem ez a megoldás. Ha ma lekever egy apa a síró gyereknek két pofont az utcán, akkor még fel is jelenthetik, és meg is bírságolhatják a gyerek veszélyeztetéséért. A változás a társadalmunkban történt, mást nevezünk erőszaknak most, mint 30 éve.
    - Ha egy lány fiú ruhában szaladgál - nadrág, póló, sportcipő -, akkor azt mondjuk, milyen vagány. Ha felnő, akkor még szexi is. Ezzel szemben ha egy fiú szoknyában jelenik meg, felvesz egy blúzt és magassarkú cipőt, akkor nemi eltévelyedésről kezdünk beszélni. Vajon miért? Bingó! A társadalmunk tolerálja az egyiket, míg nem tolerálja a másikat. De ez változhat, és változik is.
    Nem állítom, hogy a gender-feministáknak igaza lenne. Sőt, azt gondolom, elvetették a sulykot. De ez nem jelenti azt, hogy ettől rögtön a másik oldalnak van igaza. Az igazság valahol útközben van, és hogy hol, az bizony függ a konkrét társadalomtól, ahol él. Hiszen egy muzulmán országban már elképzelhetetlen, hogy egy lány fiú ruhába öltözzön, nem igaz?
    Gondolkodj el ez.”
  • 6. szilléri 2010. október 10. 09:29
    „A radikális gender-feministák, a meleg szervezetek nagy része, illetve "gender mainstreaming" ideológusok azonban egy teljesen új ember- és társadalom-képet akarnak megvalósítani: Szerintük a "nem" (gender) teljességgel a társadalom terméke. Az ember nem férfinak és nőnek születik (még ha biológiailag rendelkezik is ilyen adottságokkal), hanem csupán a család és társadalom elvárásai nevelik őt férfivá és nővé.

    A gender mainstreaming szerint az ember valamiféle semleges lénynek születik, és alapvető joga és képessége, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját. (Az utódok létrehozatalának pedig, szerintük nem egyetlen útja a hagyományos házasság.) A gender-ideológia így eljut a nemek, sőt a család tagadásáig. Pontosabban: szerintük a nemek közötti egyenlőség elérésének feltétele a férfi és női nem, illetve a házasság és család megszüntetése.”
  • 5. szilléri 2010. október 10. 09:29
    „,,A gender fogalom eredete
    Az angol nyelv két rokon fogalmat használt a "nem" jelölésére. A "szex" kifejezetten a biológiai nemre vonatkozott, míg a "gender" "társadalmi nemet" jelent. A kifejezés utal az évtizedek óta megjelent szociológiai vagy antropologiai kutatásokra, amelyek rámutatnak, hogy a nemi szerepek (mint a férfiasság, a nőiesség) függenek a társadalmi körülményektől, illetve a gyermeki szocializációtól. Ilyen értelemben foglalkozik a gender-kérdéssel számos egyetem, tudományos intézmény.
    A gender fogalom mögé sorakozik sok pozitív kezdeményezés, amelyek a nők egyenjogúságáért vagy a homoszexuális hajlamú emberek hátrányos megkülönböztetése ellen küzdenek. - Az ő alapvető célkitűzéseikkel minden humán és keresztény gondolkodású ember egyetérthet."”
  • 4. macs 2010. október 10. 00:45
    „Nem csupán figyelem elterelésről van szó?
    Pedofilia és gazdasági visszaélés a pécsi püspökségen?
    2010.09.18.
    http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Pedofilia_es_gazdasagi_visszaeles_a_pecsi_puspoksegen/35685”
  • 3. macs 2010. október 09. 23:20
    „Nem tudom miért baj, ha az emberek neműkre való tekintet nélkül egyenlőek? Miért baj az, ha ugyanazért a munkáért egyforma bért kap egy nő és egy férfi? Miért baj, ha a házimunkából a férfiak is kiveszik a részüket? Abban sem találok semmi elitélendőt, ha egy férfi viszi a gyereket bölcsibe/óviba.”
  • 2. Parttalan 2010. október 09. 22:01
    „Mi bajotok az Anyaszentegyházzal?
    Giordano Brunot is levették az indexről, miután megégették.
    Mindössze 365 évre volt ehhez szükségük, meg számos Földkörüli űrutazás tanulságára.”
  • 1. jozko 2010. október 09. 20:35
    „Szóba jöhet esetleg a Szent Invizíció....
    Jól szolgáta annó a Katolikus Anyaszentegyház...érdekeit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bejártuk a Széchenyi téri posta épületét

Perselyfeldolgozás, levélszortírozás, főpénztár - bejutottunk a Széchenyi téri 1. posta kulccsal és kóddal zárt ajtajai mögé - egyedül eltévedtünk volna a labirintusban. Nézze meg a fotógalériát! Tovább olvasom