Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Egyiptomban táncolnak

Szeged - Egyiptomban is eltáncolja a Szegedi Kortárs Balett legnépszerűbb darabját, a Carmina Buranát. A 26 fős csapat hétfőn indul Kairóba, ahol újra legyártották számukra a díszletet – azt ugyanis nem tudták magukkal vinni.
Tegnap este még Szegeden tartottak előadást, ám délelőtt már lázasan készültek a Szegedi Kortárs Balett táncosai – hétfőn ugyanis Egyiptomba utaznak. A 15 táncost és az őket segítő 11 fős stábot a Kairói Magyar Kulturális Intézet és a Kairói Opera közösen hívta meg, hogy a fővárosban és Alexandriában is táncolják el a társulat legnépszerűbb darabját. A Carmina Buranát eddig megközelítőleg kétszázszor adták elő a szegedi táncosok. Ez a huszonhárom éves együttes eddigi leggyakrabban játszott, valamint legtöbb hazai és nemzetközi díjat hozó produkciója.

Juronics Tamás művészeti vezető koreográfiáján kívül a Szegedi Kortárs Balett legújabb táncjátékából is ad majd Egyiptomban ízelítőt: a Testek filozófiájának második felvonásával kezdődik a rendhagyó külföldi előadás. Ez a produkció növeli meg a táncosok csomagjának méretét, hiszen ennek jelmezét – például a több száz, feliratos pólót – is bőröndjeikben cipelik magukkal. A kellékek pedig két utazóládába fértek bele.

Tegnap csomagoltak, hétfőn utaznak a táncosok. Fotó: Frank Yvette
Tegnap csomagoltak, hétfőn utaznak a táncosok.
Fotó: Frank Yvette

– Közelebbi utakra a díszletet általában kamionokkal szoktuk magunkkal vinni, most azonban ez csak hajóztatással lett volna megoldható, amelynek költségét a meghívónk nem vállalta – mondta el Pataki András balettigazgató. – Éppen ezért a Carmina Burana díszleteit Kairóban újra legyártják a tervező vezetésével, aki már december óta kint van. Csupán a kisebb elemeket visszük magunkkal, viszont így csak a megérkezésünk után derül ki, hogyan tud az egész összeállni.

A társulat egy hetet tölt majd Egyiptomban, így bőven marad idejük városnézésre is. Szakmailag azonban sokkal fontosabbnak tartják ezt az utat, hiszen – mint mondják – komoly fokmérő, hogy egy idegen kulturális környezetben hogyan fogad a közönség egy produkci
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Energiavesztés és önemésztés

Kutatás nélkül nincs gyógyszer. A hasnyálmirigy külső elválasztású mirigye áll Hegyi Péter kutatóorvos érdeklődésének középpontjában. Tovább olvasom