Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

Egymást erősíti a rózsa és a rétes

Szeged-Szőreg, Újszentiván - Ugyanabban az időpontban tartják a XIV. Szőregi Rózsaünnepet és a XX. Újszentiváni Falunapokat és Rétesfesztivált. A két település alig néhány kilométerre fekszik egymástól. Putnik Lázár újszentiváni polgármester és Rózsavölgyi József szőregi képviselő szerint a két rendezvény erősíteni fogja egymást.
– Nem lehet a rózsa növekedését szabályozni: az első visszametszés után a virágok éppen június végére nyílnak ki. A különböző kompozíciókhoz pedig a szőregiek csak élő virágot használnak. Ezért esik erre a hétvégére a XIV. Szőregi Rózsaünnep, amellyel párhuzamosan tartják az újszentiváni falunapokat és rétesfesztivált. Szó sincs semmilyen rászervezésről: nekünk az időjáráshoz kellett igazodnunk, míg az újszentivániaknak a június 24-i Szent Iván-nap volt a mérvadó – mondta Rózsavölgyi József. Szőreg önkormányzati képviselője örül, hogy az újszentivániaknak végül sikerült megszervezniük a rétesfesztivált is.

– Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy a vendégek a programok között akár ingázhatnak is Szőreg és Újszentiván között. Ráadásul minden fesztiválnak örülni kell, amit a mostani szűkös anyagiak ellenére meg tudnak szervezni egy kistelepülésen. Nálunk igazi mulatós buli várható a hétvégén, többek között a Fásy mulatónak köszönhetően – mondta Rózsavölgyi József.

Putnik Lázár újszentiváni polgármester szerint a rétes és a rózsa erősíteni fogja egymást. – Nem most szembesültünk azzal, hogy a két ünnep egy hétvégére esik. A szombati falunapunk inkább a helybelieknek szól, míg Szőregen éppen szombaton lesz a nagyobb mulatság. Újszentivánon a vasárnapi rétesfesztivál mozgathatja meg jobban a környező településeken élőket, amikor Szőregen már kevesebb program lesz. Még arra is figyeltünk, hogy a gyermekeknek ingyenes forgót, hintát, arcfestést és hennafestést ne csak a helybeliek tudják élvezni: ezek a programok vasárnap is ingyenesek lesznek. Mindkét napon sütünk bárányt is, ami a felnőtteknek lehet érdekes – magyarázta az újszentiváni polgármester.

Olvasóink írták

  • 6. Szentiváni_Templomépítő 2012. június 19. 10:20
    „"A szombati falunapunk inkább a helybelieknek szól, míg Szőregen éppen szombaton lesz a nagyobb mulatság." Mondja Putnik Polgármester. Túl azon, hogy a mondat két részének egymáshoz semmi köze sincs, a gondolat sületlensége jól példázza a vezetés színvonalát. Mintha a "helybeliek", akiknek a helybeli ünnep szól, alapból nem is lehetnének kíváncsiak a szőregi cuccosra. Agyrém, de csak egy sok közül.”
  • 5. Mogyoró 2012. június 19. 04:11
    „Aki kimegy az egyikre nem megy a másikra, ez az Én véleményem.”
  • 4. vip007 2012. június 18. 15:04
    „Valaki elmagyarázná, hogy két, egy időben,de más településen rendezett fesztivál hogyan is tudja erősíteni egymást?”
  • 3. Szentiváni_Templomépítő 2012. június 18. 14:43
    „Két falás rétes meg sült bárány között a polgármester egy másik cikkben elárulhatná, hova került a templomépítés előtt lebontott parókia tetőszerkezete a fölvert beton meg egyebek. Helyi mendemonda szerint a rászorulókhoz, de mit ad isten, éppen a polgámester családja szorult rá. Persze ez csak rosszindulat irígység, el se lehet hinni ilyet.”
  • 2. favágó 2012. június 18. 11:10
    „A 3. attrakció a körforgalom kiépítése miatti útbontás lesz!:-( Mindehhez társul a "remek" tömegközlekedés! /ritkább járatok+átszállás a gyerekkórháznál!:-(/”
  • 1. enisehezem 2012. június 18. 10:30
    „Szűkös anyagi helyzet ellenére-----Fásy Mulató.
    Biztos ingyen parádé lesz.Szép nagy kerek számok lesznek. Megkérdezném a városrész csóróit.
    Rózsavölgyi ezután nálam kuncsoroghatna.
    Ezt nevezik valóban " összehangolásnak"?
    Egyik nap itt, másik nap ott a FŐ_attrakció. SZÉP.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palacsintás guinnessrekord-kísélet és hagyományőrzés a zsombói falunapokon

100 lángon 24 óra alatt 20 ezer palacsintát akarnak kisütni. Tovább olvasom