Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Egymilliárd forintot fizet az öt iksz

Több mint két hónapja nem vitték el az ötöslottó főnyereményét, ami így egymilliárd forintra nőtt. A szegedi lottózók sokat költenének karitatív célokra: az egészségügyet, a nevelőotthoni fiatalokat vagy barátaikat segítenék. Sokan rögtön felmondanának, ha megütnék a főnyereményt.
Aradi Antalné a Széchenyi téri lottózó rendszeres játékosa Fotó: Segesvári Csaba
Tizenegy hete nem talált már gazdára az ötöslottó főnyereménye, így egymilliárd forintra emelkedett a héten elnyerhető legnagyobb összeg. Azt kérdeztük a szegedi játékosoktól, mire költenék a csillagászati összeget, ha sikerül eltalálniuk mind az öt számot.

– Fölmondanom már nem kéne, mert éppen ma kaptam meg az erről szóló papírt – mondta Aradi Antalné, aki pénteken a Széchenyi téri lottózóban ikszelte a kincset ígérő négyzeteket. A hölgy emiatt csöppet sincs kétségbeesve: korkedvezményes nyugdíjba vonul – és persze beüthet a főnyeremény is. Ennek érdekében többet is tesz egy átlagjátékosnál: hosszú évek óta sok szelvénnyel, állandó számokkal játszik. Fortuna is kedveli: idén már volt egy hármasa, ami 15 ezret ért. Mint mondta, a főnyereményből tizenhárom éves autójukat is lecserélné, és elutazna Japánba, ami régi vágya. Szívesen adakozna a helyi egészségügyi intézmények javára is: drága műszerek megvásárlását támogatná.

– Én ugyan biztos nem vennék inkubátort meg CT-t azoknak a kórházaknak, ahol a vezetők A4-es Audikkal járkálnak! – vallja meggyőződéssel a szegedi Narai István, aki épp Tippmix-szelvényeket töltött ki egy asztalnál. Helyette egy ösztöndíj-alapítványt hozna létre a jól tanuló vagy sportoló, állami gondozásban élő fiataloknak. Munkahelyén is azonnal felmondana, ha megnyerné az egymilliárdot, hisz annak már csak a havi kamataiból is villába költözhetne. – Persze nagy gondot is okozhat ekkora nyeremény – gondolkodott el egy percre a középkorú férfi. Lehet, hogy még egy családot is egymásnak ugraszthat. Meg azonnal megjelennének az addig sosem látott rokonok, barátok, ismerősök. Szerintem nem árt eltitkolni, még a tágabb családban is – tette hozzá.

– Van a fejemben egy lista azokról a barátaimról, akiknek még nem jött össze a lakás. Nekik biztosan vennék valami szép ingatlant – mondja Bedőcs Gábor. A fiatalember nem hagyná ott marketinges szakmáját, mert szereti – hiába is csábítaná erre az egyes utáni sok nulla. Szabadságot viszont biztosan kivenne, nagyjából egy évre, amíg körülhajózná a Földet. A többivel viszont nem tudja, mit kezdene. Mint mondja, előbb nyerni kell – ráérünk utána tervezgetni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1990–2006: Variációk városházi koalícióra

Lippai Pál és Szalay István polgármestersége idején még egyeztettek és egyezkedtek a pártok a… Tovább olvasom