Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Egyre drágább a parkolás

Szeged - Egyedül Szegeden lehet különböző színű parkolójegyeket vásárolni elővételben, Budapesten és a többi vidéki nagyvárosban parkolóautomatákat üzemeltetnek. A rendszerek abban hasonlítanak, hogy a belvárosokban kell a legtöbbet fizetni. Az árak Pécs kivételével január 1-jétől mindenütt emelkedtek.
Budapesten tegnap szembesültek az autósok a felemelt parkolási díjakkal: a Várban a legdrágább megállni, egy óra várakozás esetén 640 forint a tarifa, az első övezetben 400, a másodikban 320 forint (ez egy vonaljegy ára). A drágulás mértéke közel 7 százalék.

A vidéki nagyvárosokban már a január magasabb tarifákat hozott. A legtöbb embert az érdekli, hogy a belvárosban mennyit kell fizetnie, holott – erre Forrai Gábor, az SZKT parkolási ágazatának vezetője figyelmeztetett – azt is nézni kellene, mibe kerülnek a bérletek, vagy hol számítanak fel például emelt díjakat a buszoknak.

Szegeden különben 5 százalék volt az idei drágulás, az előre megváltott, legdrágább parkolószelvény ára 355 forintról 375-re emelkedett. Ezzel a jeggyel a belvárosban 1 órát lehet parkolni, a legolcsóbb, kék zónában azonban négyet. Hasonló rendszert a többi városban nem alkalmaznak.

A zöld zónában 20 forinttal drágább egy óra, mint tavaly. Fotó: Karnok Csaba
A zöld zónában 20 forinttal drágább egy óra, mint tavaly.
Fotó: Karnok Csaba

Győrben progresszíven emelkedik a parkolás tarifája az úgynevezett centrális övezetben: az első félóra alapdíja után a további félórákat már drágábban mérik. Január elsejétől 60 százalékkal kerül többe az autósoknak, ha a belváros szűk utcáiban keresnek helyet: az eddigi 290 forint helyett 410 a tarifa. Jó hír viszont, hogy az emeléssel párhuzamosan nőtt az ingyenes parkolóhelyek száma. Két belvárosi parkolóházban több mint 500 autónak nem kell fizetnie az első 14 óráért. – Az a cél, hogy elsősorban a belvárosszéli ingyenes parkolóhelyeket vegyék igénybe az emberek – magyarázta Németh Zoltán alpolgármester.

Miskolcon az úgynevezett zöld zóna parkolójegye emelkedett a legnagyobb mértékben – derül ki az internetről: 33 százalékos a drágulás, de egy óra parkolás még mindig csak 300 forintba kerül. Ennél bővebb információkhoz nem jutottunk: a Régió Park Miskolc Kft.-nél tegnap elérhetetlen volt az ügyfélszolgálat.

Debrecenben 4,5 százalékkal drágult a parkolás – közölte Kovács Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. kommunikációs osztályvezetője. A kiemelt övezetben a tavalyi 335 forintról 360 forintra emelkedett a tarifa, a következő, első zónában 270 forintról 280-ra, a másodikban 135-ről 140 forintra. A mélygarázsban 210 forint helyett 220-at kell fizetni egy órára.

Pécs nem emelt

300 forint, buszoknak 600 – óránként ennyibe kerül a parkolás a pécsi belvárosban, amit az autósok annak ellenére sokallnak, hogy idén nem emelkedtek a tarifák. A főtéren, a Széchenyi téren az új díszburkolat miatt megszűnt a parkolás, a közelben, a szintén a város szívének számító Kossuth téren ennek ellentételezésre mélygarázst adtak át. Az egész parkolási rendet át kell alakítani – ezt Páva Zsolt polgármester nyilatkozta több internetes portálon. Az önkormányzat olyan rendszert képzel el, amelynek bevételéből a helyi közlekedést is fejleszthetik.

Olvasóink írták

  • 20. Yossarian 2010. február 03. 18:38
    „19.
    miért lenne bunkó gondolat?
    és az nem bunkóság, hogy itt pöfögsz egész nap az ablakom alatt a tragacsoddal, szennyezed a levegőt, zajongasz, stb?!?
    nem modtam, hogy ne gyere be a belvárosba. gyere, de ne autóval. vagy ha mégis, akkor fizesd meg rendesen. mert most még fillérekért parkolsz, ahhoz képest, hogy mennyi kárt okozol a kocsiddal.
    a jelenlegi parkolási díjnak a duplája lenne a minimum amit fizetned kellene, ha meg akarnád téríteni az általad okozott károkat.
    nem értem miért akarsz te is mindenképp a belvárosban autókázni.”
  • 19. ValakiaSOKKözül 2010. február 03. 15:58
    „Yossarian 2010.02.03. 12:19
    ..."én azt mondom ki a belvárosból a nem belvárosi lakosok autóival. de ha mégis bepofátlankodnak oda, fizessenek érte. a jelenlegi parkolási díjjak túl alacsonyak. szerintem a dupláját is el lehetne kérni."...

    én meg azt mondom, hogy a belvárosinak nem vinni árut, menjen a külvárosba, de ott jól megfizettetni vele mindent...... bunkó gondolat volt ez tőled”
  • 18. WU 2010. február 03. 15:57
    „Belendült a délmagyar a végén még szélső jobbos lesz. :DDDDDDDDddd”
  • 17. Yossarian 2010. február 03. 12:19
    „én azt mondom ki a belvárosból a nem belvárosi lakosok autóival. de ha mégis bepofátlankodnak oda, fizessenek érte. a jelenlegi parkolási díjjak túl alacsonyak. szerintem a dupláját is el lehetne kérni.”
  • 16. okz63 2010. február 03. 08:01
    „"Győrben ...........két belvárosi parkolóházban több mint 500 autónak nem kell fizetnie az első 14 óráért. - Az a cél, hogy elsősorban a belvárosszéli ingyenes parkolóhelyeket vegyék igénybe az emberek"

    Érdekes, hogy mindenki elsikkad eme mondat fölött és inkább a városok összehasonlítgatásán akad ki.
    Mi lenne, ha nálunk, Szegeden is bevezetnék ezt?
    Tömve lennének ezek a parkolóházak!!!
    A "semmiért" beszedett parkolódíjakból még üzemeltetni is tudnák őket.
    Elgondolkodtató ötlet, nem?
    Ja persze, akkor kevésbé gyarapodna Forrai bácsi zsebe, de az kit érdekel? ;-)”
  • 15. meggymag 2010. február 03. 07:53
    „Ismételten gyönge a cikk, akár csak a tegnapi!
    Gáz! Ha nem lenne összehasonlítás (ami teljsesen fölösleges csak az oldal szaporodott vele), akkor 4 mondattal elintézte a parkolásos cikkett az alapos újságíró!
    Hát ehhez tényleg csak gratulálni lehet! Biztos a szegedi parkolási helyzetet akarta felvázolni alaposan vagy egészen más...
    GÁZ!”
  • 14. sagan 2010. február 02. 23:38
    „Egy CM Best of hozzászólás
    "-Az autósok mennyi adót fizetnek, a kerékpárosok meg semmit!
    -Hát akkor hülye vagy, ha ezek után még autóval jársz."
    módosítva
    "-Az autósok mennyi parkolási díjat fizetnek, a kerékpárosok meg semmit!
    -Hát akkor hülye vagy, ha ezek után még autóval jársz.”
  • 13. ValakiaSOKKözül 2010. február 02. 21:30
    „10. hozzászólás vuk
    " ...Szerintem meg az a pofatlansag, hogy eleg sokan nyomjak a szmogot a belvaros kozepere, meg ellepik autokkal, mar moccanni sem lehet toluk. 1-1... "

    Nézd, aki a belvárosba megy lakni, annak ezzel együtt kell élnie, el kell fogadni.....cserébe sok-sok olyan dologban előnyt élvez, mely másoknak kevésbé adatik meg...”
  • 12. Konrad 2010. február 02. 21:25
    „Én ma voltam Várpalotán. Ott a 100%-os díjemelést is elviselnék, hiszen a 0,- Ft 100%-a pont 0,- :) De komolyan, nagyon meglepődtem, hogy semmi parkolási díj nincs sehol a városban. Sehol...”
  • 11. benq 2010. február 02. 20:37
    „10. hozzászólás vuk 2010.02.02. 20:29

    a szmog mellett ott van az a rengeteg sokk rádió hullám is meg mikrohullám, azokba sem lehet bele dö...ni
    azokat is tessék kitiltani,meg megfizettetni... 2-1”
  • 10. vuk 2010. február 02. 20:29
    „9. hozzászólás ValakiaSOKKözül 2010.02.02. 16:38
    Szerintem meg az a pofatlansag, hogy eleg sokan nyomjak a szmogot a belvaros kozepere, meg ellepik autokkal, mar moccanni sem lehet toluk. 1-1.”
  • 9. ValakiaSOKKözül 2010. február 02. 16:38
    „menjen a qu... az összes olyan ember aki a semmiért pénzt szed.....
    ha takarítanák a parkolóhelyeket, a parkoló örök felügyelnék az autókat akkor azt mondom, hogy legyen díj érte...... de hogy kiba..nak egy táblát és paraszt fizess, no ez már pofátlanság...”
  • 8. Yossarian 2010. február 02. 16:18
    „a belvárosban parkoló autók túlnyomó többsége nem belvárosí illetőségű. nagyon helyes, hogy kitakarítják vége onnan őket. szerintem még mindíg lehetne emelni a díjjakon.”
  • 7. benq 2010. február 02. 14:56
    „így legalább több lesz a bevétele a parkoló cégnek ,meg az önkormányzatnak .... és a sanyarú sorsú vezetőinknek fizetünk 1-2 vacsorát a karibi meg zanzibári útjuk során...”
  • 6. kiokushyn 2010. február 02. 14:30
    „Nem az a baj,hogy drága a jegy,hanem az,hogy ehhez semmiféle szolgáltatás NEM párosul.Nincsenek takarítva a parkolók,nincsenek normálisan felfestve a parkolási területek. Aki a belvárosban akar parkolni,az fizesse is meg természetesen.”
  • 5. Ms.Angie 2010. február 02. 12:51
    „Ez egy vicc... Sztem nem kell háborogni, hogy sokan így-úgy "ügyeskednek"”
  • 4. EgEdina 2010. február 02. 11:31
    „Ha Szeged 15 km-es vonzáskörzetéből buszozol oda és vissza kb. 700Ft a jegy, netán helyijáratot is fizetsz még 640 Ft. Közben cipeled a gyereket, fagyoskodsz, várod a buszt, vilamost stb. , nézed nehogy ellopjanak valamit, netán elhagyd, tele cuccokkal és még sorolhatnám. Ezzel szemben autóval sem drágább a napod, de jóval kényelmesebb.”
  • 3. varadipal 2010. február 02. 11:16
    „Ha egyre drágább, akkor csak félegyig parkolok. Ennyi.”
  • 2. szatyi 2010. február 02. 10:00
    „Szerintem.: felesleges a városonkénti összehasonlítás, csak arra jó, hogy az indulatokat szítsa!
    Ha Szegeden élek, nem érdekel, hogy Győrben mennyi a parkolódíj.
    Viszont szép hosszú cikket lehet kanyarítani belőle. A lóvé azért jár - nem?”
  • 1. mag 2010. február 02. 07:40
    „ezét csaljatok . ne fizesetek”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horror a Sárgán

A nap rejtélye: hogyan került a csizmás bábu, kaszával a karján a Sárga üdülőtelepen álló épület alá. Tovább olvasom