Délmagyar logó

2018. 09. 22. szombat - Móric 18°C | 26°C Még több cikk.

Egyre több busz ragad a dugóba

Szeged - Az autóbuszok közül volt, ami fél óránál is többet késett az elmúlt napokban a nagykörút burkolatának felújítása miatt. Leglassabban a Kossuth Lajos sugárúton tudnak haladni a helyi járatok.
Az elmúlt hetekben alig telt el nap, hogy a nagykörút felújítása miatt feltorlódott forgalom miatt a rendőröknek ne kellett volna beavatkozniuk a szegedi közlekedésbe. Azt javasolják, hogy aki teheti, inkább tömegközlekedéssel utazzon.

Draskóczy István, a Tisza Volán helyi közlekedésért felelős divízióigazgatója pedig azt mondta: hétköznap délután 4 és 5 óra között az utas jobban teszi, ha a Kossuth Lajos sugárutat érintő járatokon való utazás helyett a gyaloglást választja. – Nem lehet tartani a menetidőket! Az útjavítások megkezdése óta volt olyan járatunk, amely harmincöt percet késett. Csütörtökön már a Kálvária sugárút és a Fonógyári út is bedugult, így azok a járatok – például a 35, 36Y, 16 – is késtek, amelyekre eddig ez nem volt jellemző – magyarázta Draskóczy.

A Kossuth Lajos sugárúton csúcsforgalomban a buszok is csak araszolnak. Fotó: Miskolczi Róbert
A Kossuth Lajos sugárúton csúcsforgalomban a buszok is csak araszolnak.
Fotó: Miskolczi Róbert

Elmondta, hogy még januárban javaslatot tettek a városházán, amelyben a Kossuth Lajos sugárútra szerettek volna önálló buszsávot, de nem érték el céljukat. – A négy tartalékbuszunk állandóan dolgozik, kollégáink a késések miatt ahogy beérnek a végállomásra, azonnal indulnak is tovább.

Ennek ellenére megsaccolni sem merem, hogy mennyi járatkimaradásunk lesz a hónap végére az útjavítások miatt – fogalmazott a divízióigazgató.

Bálint Ákos, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. közlekedésszervezési igazgatóhelyettese is tarthatatlannak minősítette a menetidőket. – Ha pedig elindul a Rókusi körutat és Kossuth Lajos sugárutat is érintő nagy elektromos projekt a városban, ugyanerre a helyzetre lehet számítani. Éppen ezért javaslatot küldök a városházára: vegyék fel a kapcsolat ezen szakaszok kezelőjével, a Magyar Közút Kht. munkatársaival. Azt szeretnénk elérni, hogy tiltsák majd meg a parkolást a sugárút külső szakaszán, valamint védett buszsávot jelöljenek ki nekünk – beszélt terveikről.

– Főleg az alacsonypadlós járataink óvatosabbak az útjavítás miatt. Az elmúlt napokban a legnagyobb dugóban természetesen a trolik is vesztegeltek – most egy kicsit jobb a helyzet. A három-négy perces késést , azt már előzetesen belekalkuláltuk a menetidőbe – magyarázta Gombos Ferenc. Az SZKT forgalmi osztályának vezetőjétől azt is megtudtuk: bár a villamosoknak külön pályája van, a Kossuth Lajos sugárúton a külföldi kamionosok a dugó miatt rendszeresen felhajtanak az 1-es járat elé.

– Az összes tartalékos járművezetőnket behívtuk, és járatsűrítésekkel próbáljuk orvosolni ezt a problémát – mondta az osztályvezető.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. dfgerty45 2008. május 26. 15:23
    „Akkor szegeny gyermeked :)”
  • 31. Béby 2008. május 26. 11:43
    „Nem maradtam, így jártál! Gyereket nevelek, dolgozom, mint az összes többi,sőt trolival járok,ami nekem is napi +20 percet jelent most,de ez van!”
  • 30. dfgerty45 2008. május 26. 10:50
    „Beby!!! Hogyan sikerult neked ket labra allnod? Maradtal volna az oskorban inkabb :)”
  • 29. Béby 2008. május 26. 09:00
    „Örüljetek,hogy éltek! Mindenki nyavalyog ebben a rohadt városban!! BASZNI IS, MEG SZŰZNEK MARADNI NEM LEHET!!!!”
  • 28. kismama 2008. május 25. 21:38
    „A tömegközlekedéshez másfajta szemszögből: babakocsival szinte lehetetlen. Vagy nem tudom feltenni a kocsit a járműre, segítség nuku, az alacsonypadlós ritkán jár, vagy nincs hely rajta, vagy nagy a tömeg és a gyerekem ordít. A belvárostól messze lakunk, gyalog-gyerekkel 1 óra, mire beérek. Apával autóval megyünk, ha van ideje hurcolászni minket. Bicikli kizárva, még ülni sem tud a gyerekem. A mi szemszögünkből a tömegközlekedés egy rakás xar. Amíg egyetemista voltam, megfelelt. Én nem várom el, hogy légkondis legyen és 10 percenként járjon. De legalább óránként kettő alacsonypadlós legyen, szemben a mostani egy-másfél órával.”
  • 27. man 2008. május 25. 13:15
    „Gábor!
    Nem azt írtam hogy nem létezik, hanem azt hogy "jóformán" nem létezik, magyarul szar, ha azt akarjuk hogy tömegközlekedjenek az emberek akkor bizony alapos átszervezést kell végrehajtani. Ha meg már Szombathelyt emlegeted, számodra az lenne az igazi mekka, hiszen a kis távolságok miatt sokan közlekednek biciklivel, gyalog, (de még többnek telik autóra).”
  • 26. joy 2008. május 25. 11:15
    „Zümzüm!
    Nagyokos, pontosan azt teszik most!”
  • 25. zimezum 2008. május 24. 22:36
    „Ha már botka nagyúr annyira bízik a bandájában mondjuk tutira tudhatná hogy 1-2 éven belül épül az elkerülő,akkor elég volna csak a nagyon égető problémákat megoldani az 43-as megépüléséig.
    de ugye semmi sem biztos.”
  • 24. ifj. Nagy Gábor 2008. május 24. 22:06
    „Akkor itt lenne az ígért számbavétele a lehetőségeknek. A felsorolás teljességre törekszik, de a kihagyás és a tévedés jogát is fenntartja, a kiegészítéseket szívesen veszem. :)

    Az alapfeladat adott, a nagykörúti külső forgalmi sáv javítása (mert ha nem javítják, az a baj, ha javítják, az a baj, ugye? :) ).

    Innentől én három kérdéskört látok, amelyekre a kifogások is érkeznek.

    1. Forgalomterelés

    a) Bajai úti lehajtó - Kálvária sgt. felé: értelmetlen, hiszen a nagykörúton ugyanúgy belefutnak a szűkületbe, tehát a dugó ugyanúgy kialakul, csak máshol

    b) Rókusi krt. felé: nem lenne rossz, csak sehol nem lehet visszatérni értelmesen a körútra - a Csongrádi sgt. még korai, a József Attila sgt. is, arra még rá se lehet fordulni a Makkosházi körútról, a Budapesti krt. - Szilléri sgt. pedig 2×1 sávosként erre alkalmatlan

    2. Munkaszervezés

    a) "dolgozzanak egyszerre csak rövidebb szakaszon": keveset segítene, hiszen eme szakasz előtt, ahol a két használható sávból egy lesz, ugyanúgy beállna egy alkalomtól függően 0-5 km-es sor. Ugyanakkor ha ezt kombináljuk a Rókusi krt. - Csongrádi sgt. terelőútvonallal, akkor a felújítás egy része alatt működhetne, bár a Csongrádi sgt. és a nagykörőt kereszteződésében mindenképpen szükséges lene valamilyen kiegészítő beavatkozás is.

    b) "dolgozzanak non-stop": lényegében megvalósítható, ha sokalljuk az éjszakai műszakpótlákot, akkor csak reggel 6-tól este 10-ig. Ezzel két- vagy egyharmadára csökkenthető a teljes felújítás időtartama.

    c) "dolgozzanak csak éjszaka/hétvégén": eltekintve a többlet bérköltségtől és az ott lakók éjszakai nyugalmának zavarásától, mivel az aknafedlapok szintreemelését is el kell végezni, egy éjszaka alatt az alábbiakat kellene elvégezni az adott hosszúságú szakaszon: jelenlegi aszfaltréteg felmarása, akna szintreemelése, akna betonozása, beton megkötésének kivárása, hogy rá lehessen menni először az aszfaltterítő finiserrel, majd az úthengerrel tömöríteni, aztán utána felfesteni az útburkolati jeleket és reggelre már mehet is a forgalom. Ez, főként a beton kötése miatt mégoly rövid szakaszon sem végezhető el egy éjszaka alatt. Egy hétvége alatt talán, de így igencsak elhúzódna a felújítás.

    3. Forgalomszervezés

    a) "jelöljenek ki ideiglenesen két sávot a szembeirány egyik sávjának igénybevételével": megvalósítható lenne az alábbi megszorításokkal: parkolósáv megszüntetése, balra kanyarodási lehetőségek megszűnése, forgalomirányító lámpák átprogramozása vagy állandó rendőri irányítás vagy a lámpák kikapcsolása, nagy csomó ideiglenes burkolati jel felfestése

    b) rendőri forgalomirányítás jelenlegi formája: egyetlen útvonal dugóját kiterjeszti négy másikra is, blokkolja az egyetlen nagyjából zavartalan és megbízható Kossuth Lajos sgt-i közlekedési eszközt, az 1-es villamost is

    c) a rendőri forgalomirányítás csak azzal foglalkozna, hogy a kereszteződésekbe ne ragadjanak be a járművek, ezzel blokkolva azok keresztirányú forgalmát is

    d) a Kossuth Lajos sgt-on ideiglenes buszsáv kijelölése, egyszerűbb megoldásként a Vásárhelyi Pál utca-Pulz utca-Pozsonyi Ignác utca terelőútvonal az összes erre járó busznak

    4. (Szinte) mindegyik fenti lehetőség többletforrásokat igényel, változó mértékben. :)”
  • 23. bsb 2008. május 24. 21:55
    „Bocs´, nem csak a Római krt-on nem folyik már 3 napja a munka, hanem a többi részen sem.”
  • 22. ifj. Nagy Gábor 2008. május 24. 21:20
    „Mindjárt írok már egy teljességre törekvő összefoglalást, hogy szerény nyomott magánvéleményem és ismereteim szerint mit lehetne és mit nem lehetne csinálni a jelenlegi helyzetben, illetve az alapfeladatot meg lehetne-e máshogy is oldani, de addig is csak röviden:

    éjszakai munka (9-es hsz.): eltekintve a többlet bérköltségtől és az ott lakók éjszakai nyugalmának zavarásától, mivel aknafedlapok szintreemeléséről is szól a történet, egy felmarás-szintreemelés-betonozás-beton megkötése-finiserrel aszfaltterítés-hengerrel tömörítés erősen valószínű, hogy nem férne bele egy éjszakába, még egy párszáz méteres szakaszon sem.

    ha a Római körút nem lenne lezárva (16-os hsz.), a Kossuth Lajos sgt. akkor is ugyanúgy nézne ki, mert az azt követő útszakasz egy sávra szűkül.

    aki "jóformán" nem létező helyi tömegközlekedésről beszél (19-es hsz), az hazudik, erre nincs jobb szó, tessék elmenni Székesfehérvárra, Kecskemétre, Szombathelyre stb.

    11-es hsz-hez: délelőtt egy Újszeged-Tarján-Kálvária tér-Sziksósfürdő, este ugyanez (mínusz Kálvária tér) visszafelé minden gond nélkül ment autóval. Igen, mehettem volna a nagykörúton is, csak nem akartam magamat szívatni... A Bertalan hídon erős, de folyamatos forgalommal találkoztam mindkét alkalommal.”
  • 21. zimezum 2008. május 24. 20:02
    „mondjuk az tényleg nem világos hogy miért pont a hídon kell vásározni????????
    mire való akkor a Széchenyi t., Dogonics t.,Szent I.t.,Kálvária t.,
    Dóm t.,LIGET,KÁRÁSZ u. stb.stb.stb
    ez így NÓÓÓÓÓRMÁÁÁÁLIS??????????”
  • 20. man 2008. május 24. 19:32
    „mielőtt valaki belekötne, nem keverem össze a biciklizést a tömegközlekedéssel...”
  • 19. man 2008. május 24. 19:31
    „"Minden szegedi, környéki megérdemli a dugulást, ha nincs annyi sütnivalója, hogy tömegközlekedjen!"
    Ami jóformán nem létezik azt nem tudom használni...
    Egyébként bírom ezeket az öntudatos biciklista szövegeket...

    "Még ideheza is el lehet menni más városokba és meg lehet nézni, milyen járművek vannak ott.. ÉS akkor majd örültök, hogy szegediek vagytok."

    Láttam és nem örülök hogy szegedi vagyok...”
  • 18. Mil 2008. május 24. 18:55
    „AMúgy meg mi a fasz bajotok van a tömegközlekedéssel? Ki van nyalva az utasok segge. Persze, legyen minden busz légkondis, és mindig 10 percenként járjon, nehogy sokan legyenek rajta. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: nem vagyunk Svájc. Még ideheza is el lehet menni más városokba és meg lehet nézni, milyen járművek vannak ott.. ÉS akkor majd örültök, hogy szegediek vagytok.”
  • 17. Mil 2008. május 24. 18:49
    „Hát első a látványberuházás, díszburkolatok, térfelújítás stb. Hogy közlekedni nem lehet Szegeden, az meg kit érdekel, egy elkerülővel meg egy híddal nem lehet turistákat vonzzani.”
  • 16. bsb 2008. május 24. 18:35
    „Az tényleg teljesen érthetetlen, hogy pl. a Római körúti részen 3 napja miért nem folyik a munka. A sáv lezárva, az út felmarva és munkások sehol...”
  • 15. Szegedi! 2008. május 24. 16:32
    „Sürgősen haladni kellene az M43assal, hogy elkészüljön végre! Ugyanígy még egy híd is hiányzik Szegednek! Jelentősen csökkenne a kamionforgalom, ezáltal kevesebb lenne a dugók száma a városban. Nem nehezítené a közlekedést az állandó araszolgatás, és a baleset is kevesebb lenne. Aki a határ felé megy, elkerülné a várost, gyorsabban odajutna és nem is halnának meg annyian.”
  • 14. joy 2008. május 24. 14:48
    „Kackac!
    :o)
    Elismerem, vannak, akiknek munkaeszköz az autó, de azok nem parkolnak hosszú órákon át, hanem hajtanak, mint güzü. De a városban autózók 80%-a nem ilyen, csak képtelen letetti a seg.éhez nőtt autót.
    Erre példa volt az árvíz idején ingyenes tömegközlekedés: semmivel nem csökkent az szgk forgalom, és nem nőtt a tömegközlekedést igénybe vevőxáma!
    Pedig akkor a kiskörúton gyorsabban haladtak a buszok-tuját, mint a bedugódott szgk-k.

    Azok a személyautósok akik itt, és másHUN a város vezetést szidják, mind kocaautósok, csak hőbörögnek, nem dolgoznak autójukkal.
    -A dolgozóknak nincs is idejük itt pötyörészni.
    :o)”
  • 13. joy 2008. május 24. 14:34
    „Kérdés az illetékesekhez?
    Miért nem jut eszükbe a Pulz, és a Szatymazi-Huszár utca ilyenkor, mint tömegközlekedési egérút???

    Azért az autósok sem teljesen lükék: Ha a buszok ott rohadnak velük együtt a dugóban, mi a francnak hagyják otthun a kocsit?
    /Annyi gógyi meg nincs, hogy biciklire szálljanak.../”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis hajó, kis pénz, nagy hajó...

Szeged - Még mindig kevesek kiváltsága, hogy luxushajón közlekedjenek Szeged vízi főutcáján, de… Tovább olvasom