Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Egyszer csak berepült - sérült nyári lúd vendégeskedett kollégánknál

Sándorfalva - Amikor itt az ideje, napokon át fotózza a vonuló darvakat fotóriporter kollégánk. Sokat gyalogol, lesben lapul, hogy minél jobb képet készíthessen - néha viszont házhoz jön a természet.
– Egy liba van a kertben! – állapította meg döbbenten János felesége, pénteken este tíz körül. A nyári lúdnak sérült volt a szárnya – lógatta, és folyamatosan csipkedte –, de mintha nem tartott volna az embertől. Egészen közel jött az udvarra nyíló üvegezett bejárati ajtóhoz, a csőrével meg is kopogtatta. Ott, az ajtó mellett töltötte az éjszakát, aztán békésen tűrte azt is, hogy János dobozba tegye. Merthogy pénteken késő este végighívta az interneten elérhető madármentők telefonszámait, és végül a Szegedi Vadasparkkal állapodott meg arról, hogy szombat reggel beviszi hozzájuk a madarat. János madara jól van – tudtuk meg kedden reggel a vadaspark titkárságától.
Sérült vadliba a vadasparkban. Kollégánk saját udvarán találkozott a szárnyassal. Fotó: Török János
Sérült vadliba a vadasparkban. Kollégánk saját udvarán találkozott a szárnyassal. Fotó: Török János

A nyári lúd a legnagyobb méretű európai vadlúdfaj, a Kárpát-medencében rendszeresen fészkel, a vízparthoz közeli, nyílt élőhelyeket szereti. (Jánosék portájától légvonalban néhány száz méterre húzódik a Fehér-tó rendszere.) A magyarországi állomány lassan növekszik, ma már vadászható, október 1-től december 31-ig. A Jánosékhoz betévedt lúd ezek szerint túlélte a vadászszezont.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az út mellett kötött ki egy kisteherautó a Sándorfalvi úton

Az út mellett kötött ki egy kisteherautó a Sándorfalvi úton
A reggel csúszósság miatt egy kisteherautó lesodródott az útról és az árokban kötött ki. Tovább olvasom