Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Együtt ellenőrzik a veszélyes anyagot szállító járműveket

Csongrád megye - A veszélyhelyzetek megelőzése a célja annak a megállapodásnak, amelyet pénteken írt alá a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A két hatóság a jövőben együttműködik a közúti ellenőrzésekben és közösen vizsgálják a veszélyes anyagot szállító járműveket.
Az utóbbi években Nyugat-Európában emelkedett a veszélyes anyagok felhasználása az ipari termelésben, és több veszélyes hulladék is keletkezett. Mivel ezeket közúton szállítják, oda kell figyelni utaztatásuk körülményeire. Csongrád megyében két tranzit útvonal van, ezeket pedig jelentős számú szállítójármű használja Röszkén át Szerbia, Nagylakon át pedig Románia és Bulgária irányába, vagy onnan Nyugat-Európa felé.

Egy európai megállapodás, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló egyezmény rendelkezik arról, melyek a veszélyes anyagokra és tárgyakra, illetve a szállítóeszközökre és a szállításokra vonatkozó előírások. A szabályok ellenőrzésére hazánkban két szervezet, a közlekedési hatóság és a katasztrófavédelem hivatott.

A két szervezet megyei vezetői, Szatmári Imre ezredes, katasztrófavédelmi igazgató, B. Nagy László kormánymegbízott, valamint Szeri István, a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének igazgatója pénteken megállapodást írtak alá a közúti ellenőrzések összehangolásáról. Ebben meghatározták azokat a konkrét feladatokat, amelyeket egy-egy ellenőrzés kapcsán el kell látni. Az együttműködés kiterjed az előírt, vagy a hatóságok bármelyike által kezdeményezett általános vagy kiemelt ellenőrzési akciókra is.

Szatmári Imre az aláírás kapcsán elmondta: tapasztalataik szerint az előző évhez képest nem csak az olyan külföldi gépjárművek száma növekedett meg térségünkben, amellyel veszélyes árut szállítanak, hanem ezek között nagyobb arányban fordulnak elő szállítással kapcsolatos szabálytalanságok. Míg tavaly 23 külföldi járműnél csak 2 esetben találtak hiányosságot, addig az idén ellenőrzött 54 járműből már 14-t megbírságoltak. A magyar szállítóknál ugyanakkor csökkent ez az arány. A két hatóság együttes fellépésére azért van szükség – tette hozzá a parancsnok – mert a gépkocsik műszaki állapota és a pihenőidő betartása ugyanolyan fontos lehet egy esetleges baleset megelőzése szempontjából, mint a veszélyes áru biztonságos szállítása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bejelentett-e a munkáltatóm?

Egyre többször kerülünk olyan helyzetbe, amikor tudnunk kell fennálló vagy éppen lezárult társadalombiztosítási jogviszonyainkról. Tovább olvasom