Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Együtt vagy külön tanuljanak a romák?

Csongrád megye - Az oktatási intézmények jelentős részében folytatódik a szegregáció gyakorlata – összegezte a 2004-es roma integrációs vizsgálat utókövetésének eredményét a kutatás egyik vezetője, Zolnay János. A közoktatásért felelősök közül néhányan a napokban kifejtették: jogos és szükséges is lehet a megkülönböztetés és az elkülönítés. Mi megyebeli példákat, véleményeket kerestünk.
– A spontán, esetenként rejtett módon jelentkező osztályszintű vagy iskolai szegregáció oka egyrészt a szabad iskolaválasztás, másrészt az, hogy a romák megkülönböztetése és elkülönítése a társadalmi közmegegyezés része. A kis- és középvárosokban elkülönítik a cigány gyerekeket – fogalmaz Szűcs Norbert szegedi romológus. A DARTKE Egyesület hallgatói mentorprogramjának vezetője hangsúlyozza, modelljüket sikeresen hasznosítják azok a többiskolás települések – például Hódmezővásárhely, Szeged –, ahol fölszámolták a szegregációt. Az egyesület koordinálásában egyetemisták segítik a pedagógusokat, szülőket, gyerekeket, hogy a befogadó iskolában sikeresek legyenek munkájukban, illetve tanulmányaikban, valamint szociális szinten. A romológus elutasítja, hogy a szegregációt relativizálják, tapasztalata szerint ugyanis nincsenek pozitív vonásai, csakis társadalmi és pedagógiai hátrányai. Problémának tartja, hogy keveredik az etnikai alapú, vagyis a cigányokat sújtó és a rossz szociális helyzetű csoportok szegregációja a magyar oktatásügyben.

Csongrádot beiskolázási körzetekre osztják, a belterületi tagintézményekbe járó, halmozottan hátrányos helyzetű diákok arányának 13 százalékos különbsége elfogadható, párhuzamos osztályok közötti megkülönböztetés nincs – tudtuk meg Cseri Gábortól. A csongrádi kistérségi általános iskolák igazgatója hozzátette: a halmozottan hátrányos helyzetűek aránya közel 11 százalék a bokrosi, 9 az ének-zenei, 11 a Kossuth, 13 a Piroskavárosi, 21 a Széchenyi, 14 a felgyői, 25 a csanyteleki, 18 a tömörkényi iskolában.

– A gyűlölet erősödik a cigányokkal szemben. A lefelé csúszó többségi társadalom tagjai e népcsoportban találnak bűnbakot. Ezért kérdés ismét: együtt vagy külön oktassák a cigány kisebbséghez és a többséghez tartozó gyerekeket? – magyarázza Hajdú Géza. A kiskundorozsmai cigányok helyzetét több mint negyedszázadon át figyelemmel kísérő szakember kiindulópontja az 1993. évi kisebbségi törvény, amely tilt mindenfajta megkülönböztetést, a cigányságot államalkotó tényezőnek tartja. A cigányok sikeres oktatási irányának meghatározása ma három alapkérdésre adott választól függ – utal a Szegeden diplomázó, ma a pécsi egyetem romológiai tanszékét vezető Forray R. Katalin tanulmányaira. Milyen és mekkora a cigányok lemaradása az oktatásban, s ez miként hat az etnikai kisebbség egészére? Az oktatási folyamat mennyire képes a hátrányokat kiegyenlíteni, esélyegyenlőséget biztosítani? Milyen oktatási modell segíti a cigányságot? Hajdú Géza szerint a cigányokra kell bízni, hogy milyen – az általuk alkotott többségű vagy az integrációjukat segítő – intézményben tanulnak. Ő az interkulturális, vagyis a többség és a kisebbség kultúrájának együttes megismerését célzó modellre voksol.

Mérlegen a cigányiskola

– 1961-ben párthatározat írta elő a cigányok külön óvodákban, iskolákban oktatását. Az így született kiskundorozsmai cigányiskolát 1979–85 között, a megszüntetéséig mint a településen dolgozó népművelő figyeltem – emlékezett Hajdú Géza. Az ottani cigányklubot 25 éven át vezető szakember szerint az ilyen elkülönítés előnye volt, hogy a gyerekek jártak az iskolába, többek között azért is, mert saját közegükben, anyanyelvükön tanulhattak, képességeik szerint. Az akkori oktatási szegregáció hátránya viszont, hogy például nem motivált a továbbtanulásra, a diákoknak nem alakult ki kapcsolata a társadalom többi szereplőjével, így nem is tudták egymást elfogadni és tolerálni, miközben a többség lenézte azt az iskolát.

Olvasóink írták

  • 19. abinya 2010. szeptember 06. 20:23
    „Külön tanuljanak!Egy másik bolygon!Az lenne a legtisztább!!!”
  • 18. 4Angel 2010. szeptember 06. 19:18
    „AN 2010.09.05. 20:27

    Ez amit leírtál szép és jó

    DE ami ingyen van aszt ember nem becsüli meg !!!!

    Írok egy jó példát, Van egy sógornőm, kapott egy szép kétszintes házat , és nem érzi magát benne jó !!!

    Ha kikéne utána fizetnie havi szinten 60 ft lakás hitelt egyből megváltozna a véleménye !!!

    Mi egy más félszobás panelba lakunk, lakás hiteles de jól tudom érezni magamat benne !!

    Ami ingyen van nem becsülik meg az emberek !!”
  • 17. szilléri 2010. szeptember 06. 15:27
    „16. Na ekkora badarságot régen olvastam !
    Ezek szerint a ,,Mórás" pedagógusok ,,hülyére" keresték magukat.
    Ha nem tudnád ! A pénzt sohasem az kapja aki megdolgozik érte légyen az szociálizmus avagy kápitálizmus. pl. az új örültségnek nevezett,,kompetencia alapú oktatási" rendszerben a lóvé a mentoroknál és a szakértőknél landol.”
  • 16. maros50 2010. szeptember 06. 07:39
    „1.Dodo!
    Ami a miliárdok pazarlását illeti azt is tedd hozzá,hogy legtöbb esetben az ugynevezett cigány pénzek felhasználása a nem cigány pedagógusok bérezésére fordítodott. Azok az oktatási intézmények akik komolyan vették az integrált oktatást a pedagógusok kiemelt bérezése melett ott komoly eredménmyek vannak a roma tanulók tanulmányi eredményeit illetően.”
  • 15. AN 2010. szeptember 05. 20:27
    „Ha én lennék az állam, azonnal megszüntetnék minden segélyt, a családi pótlékot is, viszont ingyenessé tennék minden gyerekekkel kapcsolatos kiadást addig az időpontig, amig iskolába járnak. Ingyen lenne az étkeztetés az iskolákban, a tankönyv, afüzetek, írószerek, olvasmányok, a nyelvtanulás, az uszoda, a színház, a szakkörök, stb.
    Mert akkor nem fordulhatna elő, hogy a kedves papa világcsúcsot fut a postától a kocsmáig a segély és cs.pótlék fizetés napján. Valamint, ha a drága gyermek enni akar, akkor be kell menni az iskolába.
    Persze ehhez az is szükséges lehet, hogy a pedagógusnak legyen megfelelő eszköze arra, hogy a gyerekeket fegyelmezze. Akár úgy, hogy kamerázzák be az osztálytermeket is, hogy később vita ne lehessen. (tudom!, személyiségi jogok, meg egyebek...)
    Akkor, ha valaki nem megfelelően viselkedik, akkor nem kell magyarázkodni, símán ki kell rugni a pichába, és (miután segély ugye nem lenne), mehetnek szépen dolgozni valami teljesen "előkelő" helyre.
    Mivel így akarta.”
  • 14. polo 2010. szeptember 05. 07:11
    „Külön ezeknek a sz........ több jogukvan már mint nekünk. Ha nem tudja a szorzotáblát egyest kap másnap a tanárt fenyegetik utánna jón azért mert cigány vagyok kisebbségi képviselö és már meg is van a kettes a gyerek meg mardt hülye.
    A vérükben van a lopás TISZTELET A KIVÉTELNEK nehezen lehet őket kordában tartani legtöbbször félnek tölük a gyerekek a szülök idegesek mi tünik el mikor késeli meg a gyerekét mert nem adja oda a tizoraiátv tollát szigorubb nevelési modszer és a gyerek hátterét is szigorubban ellenörizni”
  • 13. spiler 2010. szeptember 05. 07:04
    „KÜLÖN.............TELEPEKEN!!!!!!!!!!!!!”
  • 12. reagens 2010. szeptember 04. 22:11
    „Nem mindegy?
    Csak tanuljanak.”
  • 11. olmosnyomdasz 2010. szeptember 04. 20:35
    „Van egy sanda gyanúm. Egyetlen olyan sem szólalt meg, aki ezt naponta csinálja. Mondhatnám úgy, tíz, húsz, harminc év óta szív az iskolában, pedig tanítani szeretne!”
  • 10. szilléri 2010. szeptember 04. 20:16
    „,,DARTKE Egyesület hallgatói mentorprogramjának vezetője hangsúlyozza.................."

    Megnéztem a honlapjukat. Hát ezek a gyerekek az eddigiek során enyhén szólva nem szereztek élettapasztalatot.
    Okostojások!
    Tessék tanitani 2-3 évet Dorozsmán, avagy az építőiparba lehúzni 1-2 évet. Talaálkozhatok a 28 % roma elittel aki egyeltalán be akar illeszkedni.

    Egyben kérnéke az egyesület gazdálkodásáról egy egyszerüsitett mérleget mellékelni !
    Ök a Móra iskolát felszámolói!
    "A 2007. szeptemberében regisztrált 129 tanuló közül 62 tanuló sikeresen teljesítette a tanévet, 19 diák 3,00 tanulmányi átlag felett produkált. 20 tanuló pótvizsgázik egy vagy két tantárgyból, 36 pedig évismétlésre kényszerült, 13 esetben a hiányzások magas száma miatt. 11 fiatal kikerült a programból: másik településre, országba költöztek, iskolát váltottak vagy megszűnt az iskoláztatási kötelezettségük [gyk. betöltötték a 18-at, de a nyolcadikat nem járták ki]."

    Hát igen. A 129-ből összesen 62-nek sikerült teljesítenie a tanévet; a többi megbukott, kiöregedett vagy "eltűnt". Ez testvérek között is csak 48%... És még nem számoltunk azzal, hogy a 48% sem vehető komolyan, mivel a feketékre csökkentett követelményszint vonatkozik, normál iskolában ezek zöme is elbukna.
    Uf ! Most én szóltam !”
  • 9. benq 2010. szeptember 04. 17:29
    „KÜLÖN”
  • 8. KolompárRómeó 2010. szeptember 04. 15:13
    „Ha valaki az elvárt normáknak megfelel, akkor tök mindegy, hogy cigány, piréz, hutu, vagy tuszi. Ha viszont antiszociális (az egész családjával együtt), legyen az "magyar", akkor azt mindenki érdekében takarítsák el a normálisak közeléből is.

    Hogy aztán az arányok milyenek, az más kérdés...”
  • 7. ceress 2010. szeptember 04. 13:49
    „1-nek:
    Ez már ott sántít, hogy Finnországban(!) nincs halálbüntetés - az internet korában ilyet leírni nagyfokú tájékozatlanságra vall! Bár propagandaszöveg másolásához nem kell ész...”
  • 6. persona 2010. szeptember 04. 13:24
    „ja, és annak a gyerekét, aki ezt az egész roma-integrációt kitalálta, beraknám egy olyan iskolába, ahol a tanulók legalább fele cigány. majd rájönne gyorsan..”
  • 5. persona 2010. szeptember 04. 13:22
    „3. minden osztályban van legalább 1.
    4. most szívemből szóltál :)”
  • 4. flexsnake 2010. szeptember 04. 12:24
    „A válasz nem ilyen egyértelmű. Tőlem a cigány tanulhat a fehérrel egészen nyugodtan, hiszen nem az a probléma, hogy cigány vagy sem. A probléma az, hogy rendszerint zavarják a tanítást és terrorizálják a gyerekeket. Kinek a hibája? A rasszista fehéré aki nem akarja hogy a gyerekét összeverjék vagy kirabolják? Nem hiszem. Eddig akármelyik ,,romológussal" beszéltem, mind odáig vissza tudott menni, hogy hát ezt otthonról hozzák. Na akkor ez kinek a bűne? A cigányoké!MINDADDIG, AMÍG KÉPTELENEK TISZTESSÉGESEN DOLGOZVA A GYERMEKÜKET RENDRE SZOKTATVA A TÁRSADALOM ELISMERT RÉSZÉIG FELKÜZDENI MAGUKAT, EGYETLEN FORINTOT SEM SZABAD RÁJUK PAZAROLNI.”
  • 3. Horton 2010. szeptember 04. 11:55
    „A fiamék is kaptak egy takony cigány osztálytársat../ 1. osztály /
    A 3. nap után nem csak a két tanárnőnek, hanem a gyerekeknek is elegük lett belőle!!!
    Teljesen kezelhetettlen...az anyja azt mondja, hogy nem az ő gyerekével van a probléma, hanem a többivel....:-)../ a hülye /

    A szülőit azzal kezdték: " Akit nevelnek otthon, csak azt lehet tanítani! "”
  • 2. ferdzso 2010. szeptember 04. 11:52
    „Szerintem, együtt tanuljanak!!: Beilleszkedni a társadalomba, rendesen,tisztán, és dolgosan élni, vissza fogni indulataikat, iskolába küldeni, ellátni gyerekeiket, hátha akkor (egyszer) megszűnnek az elő ítéletek, amit saját maguk teremtettek maguk körül, eddigi életvitelükkel. (Nem vagyok "rasszista", de látom, amit látok, ha róluk van szó, tisztelet a kivételeknek!)”
  • 1. dodó 2010. szeptember 04. 11:33
    „2010-08-31. 23:53 :"Öt év alatt 40 milliárdot(!) pazaroltunk a cigányok iskolai integrációjára

    Szeretett kisebbségeinkre irdatlan pénzeket pazarolunk. A címben szereplő, öt év alatti negyvenmilliárdot például kizárólag(!) csak arra fordították, hogy az iskolákat arra kényszerítsék, indítsanak ,,vegyes" osztályokat.
    És, persze, ehhez számoljuk hozzá az évenkénti kb. ezermilliárdot, amibe a cigányság összesen kerül: oktatás, egészségügy, az infrastruktúra fentartása, az általuk csak taxiként használt mentők, a hozzájuk - kábelégetés stb. miatt - igen gyakran riasztott tűzoltók, ingyengyógyszer, ingyentankönyv, ingyenlakás, ingyenminden, ingyenrezsi, no meg persze a bőséges pénzbeli segílyezés és a bűnözésük kára, ami lopásonként sok esetben (száz)milliós nagyságrendű . Az általuk tönkretett, vagy egyenesen meggyilkolt százezrek, ha nem milliók életét, egészségét stb. meg nem is lehet pénzben kifejezni. Ez a pazarlás egész egyszerűen felháborító, mivel ebből az irdatlan sok pénzből a mi gyerekeink, leszármazottaink életét, jövőjét akarták tönkretenni hazaáruló ,,vezetőink".
    Nem kéne már megálljt parancsolnunk ennek a tébolynak, és azt tennünk, amit minden másik ország csinál? Még csak nem is azt kérjük, hogy az egész világ legnormálisabb, legélhetőbb országának, Finnországnak a cigánybűnözőket egyszerűen agyonlövő gyakorlatát vegyük át - csupán azt, hogy az olaszt, dánt, svédet, kanadait, svájcit, amerikait vagy franciát. (Kitoloncolás, se ki, se be táborok, várbörtönök, önellátó Tent City-k és börtönök, ahol a rabok azt eszik, amit megtermelnek stb.) Menten rend lenne, és Magyarország felvirágozna."”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Martonosi: Akkor független leszek

Maroslele - Ha a Fidesz kizárja, független jelöltként indul a polgármesteri tisztségért Maroslelén… Tovább olvasom