Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Eladó a városi ÁNTSZ

A regionális rendszerre való átállás miatt az ÁNTSZ két szegedi ingatlanja is kiürül. A Sólyom utcait és az odesszait is eladná a tisztiorvosi szolgálat, az első érdeklődők már megjelentek.
Fotó: Frank Yvette
Januártól megkezdődött az ÁNTSZ szervezeti átalakítása, megyeiek helyett regionális központokat hoztak létre. A dél-alföldi régió székhelye Békéscsaba lett. Az átalakulás létszámleépítésekkel is járt, emiatt a Szegeden év elejétől működő szeged-mórahalmi kistérségi és a városi intézetnek is csökkent a helyigénye. Mindkettő az egykori Csongrád megyei intézet újszegedi épületébe költözik, míg a szolgálat két ingatlanja kiürül, így azokat eladnák. Az egyik az eddigi városi intézet Sólyom utcai székhelye, a másik az odesszai szolgáltató soron lévő kisebb egység.

Kovács Ferenc, az ÁNTSZ dél-alföldi régiója szeged-mórahalmi kistérségi intézetének megbízott tiszti főorvosa elmondta: a számítógépes rendszer és a négyszázhúsz folyóméternyi irattár átköltöztetésével legkésőbb március végéig végeznek, munkatársaik közben folyamatosan „szivárognak át" a Derkovits fasorra.

A helyi tiszti főorvos több érdeklődővel tárgyalt már az épület további hasznosításáról, akik között volt egészségügyi és más profilú befektető is. Kovács ugyanakkor hangsúlyozta: az ingatlanok eladásáról csak az országos hivatal dönthet, és a szegedi önkormányzattal is egyeztetni kell ez ügyben. Egy megállapodás értelmében a Sólyom utcai épület eladásából származó bevétel felét a város, a másikat az ÁNTSZ kapná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aggódnak a szegedi háziorvosok

Szegeden és környékén is óriási az ellenállás a háziorvosok részéről a február 15-étől bevezetendő… Tovább olvasom