Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Elbukták a pert a patikák - marad a forgó ügyeleti rend Szegeden

Szeged - Forog a beteg Szegeden: fél éve 23, zömmel belvárosi patika közül kell megtalálnia az éppen ügyeletest. A kicsi és nagy gyógyszertárra egyforma teherként rakott ügyeleti rendet előíró ÁNTSZ ellen perre ment 4 patika, de első fokon vesztett. Pedig a Dr. Hella vállalná a folyamatos éjjel-nappali nyitva tartást.
- Elutasította a Szegedi Munkaügyi Bíróság a kérésünket – közli a Tábor utcai tárgyalás eredményét dr. Fodorné dr. Novák Alexandra. A szegedi Vasas Szent Péter Gyógyszertár tulajdonosa úgy érzi: nem vették figyelembe a Szegeden új ügyeleti rend ellen berzenkedő kis patikák érveit. – Nem arányosítja az Állami Tisztiorvosi Szolgálat az ügyeleti terhet Szegeden a gyógyszertár forgalma, készlete, az ott dolgozó gyógyszerészek száma alapján. Ez ellen tiltakozva a bíróságon keressük az igazunkat – mondja a nyíltan föllépő Főnix, Kristály és Platán gyógyszertár nevében is.

Tanulnia kell a betegeknek a szegedi ügyeletes gyógyszertári rendet. A múlt év júniusának közepétől új a szisztéma: Szegeden a Kígyó, majd a plázabeli patika se vállalta egyedül a veszteségesnek mondott állandó ügyeletet. Azóta – a regionális tiszti főgyógyszerész, Cseh Ildikó előírására – heti váltásban 23 belvárosi patika között forog az ügyelet és a beteg. A helyzetet bonyolítja, hogy azóta két új gyógyszertár is nyitott a belvárosban, de ezeket nem vonták be a rendszerbe. Holott úgy tudjuk: az egyik szívesen vállalná az állandó ügyeletet.

A Kossuth Lajos sugárúti építkezés miatt sokan nem találták meg az ügyeletes Vasas Szent Péter Gyógyszertárat. Fotó: Karnok Csaba
A Kossuth Lajos sugárúti építkezés miatt sokan nem találták meg az ügyeletes Vasas Szent Péter Gyógyszertárat.
Fotó: Karnok Csaba

– Szinte megközelíthetetlen a gyógyszertárunk ősz óta, az útépítés miatt. Nem elég, hogy emiatt elment a forgalmunk kétharmada, az ügyelet terhét is ránk rakták! Holott a betegek a megmondhatói, mikor ügyeltünk, az útépítéssel járó felfordulás miatt nem találták a patikát. Ez is igazolja, mennyire nem életszerű az új rend – sorolja a Vasas Szent Péter Gyógyszertár tulajdonosa. Kérdésünkre válaszolva elárulja: várják a munkaügyi bíróság határozatának írásbeli változatát. Annak tanulmányozása után döntenek: fellebbeznek vagy sem a döntés ellen.

Egy kijelölt gyógyszertár az állandó ügyeletes – ez volt a megszokott rend. A Szegeden újonnan nyitott Dr. Hella Patika tulajdonosainak képviselője, Szőke László lapunknak is azt nyilatkozta: vállalnák a hagyomány folytatását, a folytonos éjjel-nappali nyitva tartást. Belátható, hogy az egyszemélyes patikák számára a hét nap és hét éjjelen át tartó ügyelet késélen táncolás: a folytonos készenléttel járó teher emberileg is igénybe veszi a gyógyszerészt, illetve a készletnek az ügyeleti igényekhez igazítása sem biztos, hogy sikerül, esetenként hiányozhat vagy elfogyhat életfontosságú szer. Az ilyen helyzet előidézése pedig az ÁNTSZ felelőssége.

Papír kell!

Írásban nem jelezte a Dr. Hella, hogy vállalná az állandó szegedi ügyeletet – tudtuk meg Boros Pétertől. A regionális tisztigyógyszerész óvatosan járna el akkor is, ha papíron leírva látna egy ilyen ajánlatot, ugyanis már két korábban hosszú ideig ügyeletes patika – a Kígyó, majd a plázabeli gyógyszertár – is bedobta a törülközőt. Hozzátette: bár már „megégették magukat", az ÁNTSZ – ha biztosítottnak látja, hogy úgy is működik a rendszer – nem zárkózik el a jelen rend megváltoztatásától.

Olvasóink írták

  • 14. Léni 2010. december 27. 16:54
    „Ja kérem, amióta másképp jön fel a nap , semmin sem lehet csodálkozni!”
  • 13. Wagnerúr 2010. december 27. 11:59
    „Hát itt érdekes Komcsizni, ugyanis a Szegedi Patikák ügyeleti rendjét (Mikola nevezetű FIDESZ-es egészségügyi miniszternek az öccse által nyitott patika lánc tagja) a plázában nyílt üzlete lobbizta el, az ügyeleti jogot a Kígyó patikától. Egyébként a Pláza patika finoman szólva is ramaty volt. Személyesen abba kellemetlen szituációba futottam bele, hogy az általam használt állandó gyógyszer egyszerűen nem volt....a kiszolgálókat meg mintha valamilyen kültelki romkocsmából adjusztálták volna...”
  • 12. CID 2010. január 12. 12:39
    „adamantium : ez a része a dolognak jogos.”
  • 11. makákó 2010. január 12. 10:19
    „Majd még sajnálom a patikákat... Szegények, ki kell szolgálni a lakosságot, és van rajta némi veszteség a normál 150-200%-os nyereség mellett. ÓHH, jaj, adakozzunk, nehogy csődbe menjenek!!!
    Ja, hogy van ennél fontosabb is a világon? Asszem igen.”
  • 10. török 2010. január 12. 00:25
    „Neszemetelj: hát ez szép, mondhatom. Nem semmi, amit írsz. Gondolom bent szunyókált a rubofen és a béres csepp között.”
  • 9. adamantium 2010. január 11. 23:30
    „CID, és mit vársz az ügyelettől? megvizsgálnak, megállapítják, hogy nincs semmi komoly bajod, felírják a gyógyszert azt ki kell váltani valahol, nem adhat az ügyelet neked adott esetben 3 napi adagot (pl ha hétvége jön) elvégre nekik is szűkös a keretük”
  • 8. CID 2010. január 11. 21:03
    „Egyrészt, ha nagyon nagy gáz van, az ember nem patikába, hanem ügyeletre megy.
    Másrészt, tényleg érthetetlen, miért nem tudnak kijelölni, egy központi helyen lévő patikát, aminek a költségeit a többiek kompenzálják, ha nem vállalják be az érintettek, működési engedélyt megvonni.
    Harmadrészt, van valami patika a klinikáknál( nem magán ), az kell kijelölni ügyeletnek, a költségek egy részét meg ráterhelni a magánpatikákra.”
  • 7. Neszemetelj! 2010. január 11. 19:24
    „A plaza-s patika az jobb ha be is zárna. Volt olyan tapasztalatom, ők voltak az ügyeletesek, és senki nem nyitott ablakot, még hangos ajtó-ütlegelésre sem. Éppen egy anyuka próbálta rángatni a kilincset, mert a 2 éves gyermeke lázassan-kiszáradtan feküdt otthon, és nem tudott neki gyógyszert vinni. Ugyanis 1 órája próbálta kopogtatással, és csengetéssel kicsalogatni a gyógyszerészt, de nem járt sikerrel!
    Sírva távozott a plazaból!!!”
  • 6. azigazitrebitsch 2010. január 11. 17:53
    „Igen,és ki választja ki azt az egy patikát?”
  • 5. belus-k 2010. január 11. 17:15
    „azigazitrebitsch:
    mér, az most nem diktatúra, hogy nem egyre erőszakolják rá, hanem többre? Kéne választani egyet, és azt támogatni, hogy jó legyen az embereknek, és a patikával se csesszenek ki, hogy veszteséges legyen.”
  • 4. török 2010. január 11. 14:26
    „hogy tűnt el a hozzászólások fele? bocs, azigazitrebitsch, nem neked akartam nyomni, hanem valoperesnek”
  • 3. török 2010. január 11. 14:25
    „2. egyrészt, ahogy suhym is írta, hogy jönnek ida a "komcsik"? másrészt látom, nem igazán látod át a politikai helyzetet, hogy Mo-on fordított a dolog, és értékrendjét illetően a Fidesz hamarabb "komcsi" párt, mint az MSZP. De az egészésgüggyel kapcsolatban nem hinném, hogy meg kellene szólalnia bármely Viktorszerelmesnek, mert azt ők is rendesen tönkrevágták. ne haragudj, de néha nagy baromságokat tudsz írni. :)”
  • 2. azigazitrebitsch 2010. január 11. 13:28
    „Mert mit kellett volna hozni?
    Miután az a patika amelyik csinálta bedobta a törülközőt: Ki kellett volna hatalmi szóval egyet jelölni,aztán meg az sírná tele a sajtót,hogy ez diktatúra+komcsik+minden....
    Az sem tetszene,ha ez pár patika nem tud megegyezni ójrópai módon, akkor itt mit tehet a hatóság?
    Nos, tessék nyomjátok az ötleket:”
  • 1. zehn 2010. január 11. 12:51
    „Nem értem én ezt! Ha sem a patikáknak,sem a lakosoknak nem jó, ami most folyik,akkor miért hoznak ilyen határozatot? Legyen a beteg érdeke az első,akinek van elég baja, mintsem azt tartsa állandóan a fejében,hogy épp mely gyógyszertár az ügyeletes és az hol is van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

4752 útnak van száma Magyarországon

Csongrád megye - Az óramutató járása alapján kaptak számot az utak Magyarországon. Az első még… Tovább olvasom