Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Eldobált csikkek és kávéspoharak a szakképző iskola előtt

Szeged - A Maros és a Háló utca sarkára járnak a közeli szakképző diákjai dohányozni, a környékbelieket zavarja a sok eldobált csikk és műanyag pohár. Az iskola már többször kérte a tanulókat, legyenek tekintettel a lakókra, és ne szemeteljenek.
Csikkektől és műanyag poharaktól fehérlik a járda a Háló utca és a Maros utca sarkán – panaszolta olvasónk. Simonné Tanács Ilona a környéken lakik, és bosszantja, hogy a Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézményének Maros utcai épületében tanuló diákok rendszeresen a sarkon dohányoznak és kávéznak, szemetet hagyva maguk után.

Csütörtökön néhány lány dohányzott az utca sarkán. Megtudtuk, ők is az iskola diákjai. – Már kétszer raktunk ki magunknak hamutartót, de eltűnt. Az egyik lakó is készített ki nekünk egy befőttesüveget, az alján vízzel, hogy abba dobjuk a csikket, de annak is nyoma veszett – magyarázta Daniella. A 18 éves, ruházati eladónak tanuló lány azt mondta, ők nem szoktak szemetelni, a poharakat nem dobálják el. A többiek hozzátették, hogy a felnőttoktatásban részt vevők is arra a sarokra járnak cigizni és kávézni, szerintük ők szemetelnek a műanyag poharakkal.

Hiába tettek ki maguknak hamutálat, nyoma veszett. Fotó: Schmidta Andrea
Hiába tettek ki maguknak hamutálat, nyoma veszett. Fotó: Schmidta Andrea

Az iskola dolgozói tisztában vannak azzal, hogy bosszantja a környékbelieket a sok eldobált cigarettacsikk és műanyag pohár. Már többször kérték a diákokat, hogy legyenek tekintettel a lakókra, és ne szemeteljenek.

– Megértem a környéken lakókat, és újból szólunk a tanulóknak, de sajnos nem foghatjuk mindenkinek a kezét – magyarázta Baráth Lajosné. A tagintézmény vezetője azt mondta, a felnőttek oktatását végző bérlőt is megkérik, hívja fel tanulói figyelmét a problémára. Az iskola területén és előtte nem lehet dohányozni, azon túl nem tudják szabályozni. Baráth Lajosné azt ígérte, mindent megtesznek, hogy a jövőben ne zavarják a környéken lakókat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki nem használta online pénztárgépét

Az online pénztárgépek ellenőrzése a kötelező átállás után még nagyobb fokozatra kapcsolt a NAV-nál. Tovább olvasom