Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Elektromos citerát készített Radics Bálint

Pusztamérges - Napközben kétkezi munkával kubikol a pusztamérgesi Radics Bálint, délután citerát készít, este énekel és zenél. Sose tanulta egyiket sem.
A pusztamérgesi Radics Bálint soha nem hallott még elektromos citeráról, de úgy gondolta, nem lehet ördöngösség, hiszen elektromos gitár is létezik – megcsinálta. Két-három hét kellett hozzá a ház melletti kis műhelyben, már csak az elektromos szerelés hiányzik, hogy végre megszólaljon.

A 40 éves hangszerkészítő balotaszállási nevelőszülőknél cseperedett, náluk a munka volt az első, szó nem eshetett muzsikálásról. Kenyérkeresetnek növénytermesztő gépész szakmát tanult, és maga teremtette elő a hangszerre valót. Előbb a dobolást leste el a cimboráktól, aztán harmonikát és szintetizátort vett, hogy előcsalogassa belőle a hangokat. Nehezebb diónak bizonyult kilenc éve a citera, de Bálint nem adta fel: megtanulta, sőt azóta egymás után készíti is a hangszert. Kemény nemesfából hangzás szerint hozza ki a pikoló, prímás, tenor, basszus és bőgő citerát, formára pedig duplaciterát is varázsol, ha kedve tartja, rá négyescsikó-fogatot esztergál. A doboz alakú citera ugyanúgy nem okoz neki gondot, mint a Dunántúlon bevett hasas.

Radics Bálint két-három hét alatt készítette el elektromos citeráját. Fotó: Veréb Simon (galéria)

Radics Bálint azt mondja, nem lehet megélni a citerakészítésből, holott egy hangszernek 25 és 90 ezer forint között mozog az ára. Ez megmarad tehát kedvtelésnek, helyette kétkezi „mindenes" munkából tartja el a családját. Vállalja a megmérettetést is; citerával kísért énekét eddig nyolc aranyéremmel és Arany páva díjjal minősítették, egy pásztordalversenyben pedig elhozta az Arany fokos díjat. Hangszerkészítésben a népművészet mestere cím az álma.

Gyűjtő

Radics Bálintot a régi népi hangszerek is megtalálják, felújítja, gyűjti őket. Legelső kincsére egy pesti ház légópincéjében bukkant; a kopottra pengetett történelmi relikvián bevésett SS-jelzés árulkodik egykori tulajdonosáról. Több mint száz népi zeneszerszámból álló kollekciója megtölt egy nagy szobát.

Olvasóink írták

  • 1. nagykotta 2010. augusztus 11. 18:38
    „Bálint - nemcsak avatott kezű hangszerkészítő , hanem nagyszerű muzsikus és énekes is !
    GRATULÁLOK neki !!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darth Vader legóból

Szeged - Albert Einstein, Darth Vader és a Toy stori Woodyja a Szeged Plazába költözött - a legóból… Tovább olvasom