Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Életet mentenek a tanyagondnokok

Mórahalom - Mórahalom: mintatelepülés. Nemcsak Csongrád megyében, országosan is példa arra, hogy a rendszerváltás óta igenis meg lehetett változtatni a helyi „kisvilágot". Hogyan? Lapunkban azért szentelünk tízrészes sorozatot a kisvárosnak, hogy ezt bemutathassuk.

Miként vált élhető kisvárossá, közigazgatási központtá, a kistérségi összefogás szimbólumává. Hogyan lett a Homokhátság álmos településéből turistákat vonzó, hatezres fürdőváros, hogy vált fogalommá az agráriumban a Mórakert, miért jönnek ide befektetők a leggazdagabbnak vélt Nyugatról, Hollandiából vagy Belgiumból is?

A tanyáért, a tanyai életmód fennmaradásáért Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere 1996 óta küzdött, mire olyan eredményeket ért el, hogy a kisváros erőfeszítéseit ma már modellként emlegetik az országban. Kiépült az a tanyagondnoki szolgálat, amely közel ezer tanyán élő család életminőségében hozott változást.

A szolgálat munkatársai terepjáróval jutnak el a tanyavilágba.
Fotó: Miskolczi Róbert

„Ha nincs a tanyagondnokság, tucatnyian halnának, fagynának meg a pusztán" – fogalmazta meg a polgármester. Sikerült elérnie, hogy a tanyagondnoki rendszert már 1998-ban – országos modellkísérletként – vezessék be négy megyében, 2000-ben pedig a szociális törvényt is módosította az országgyűlés.

De mit is takar a tanyagondnokság? Fábricz Károlyné intézményvezető elmondta, a tanyavilágot négy körzetre osztották, négy gondnok négy autóval mindennap bejárja a sajátját. Napi 100-150 kilométer tesznek meg esőben, sárban, hóban, fagyban, fejenként mintegy kétezer kilométert vezetnek egy hónapban és együtt száz tanyai embernek jelentik a kapcsolatot az élettel. A körzetük és az útvonaluk ugyanaz, azért, hogy bizalmi kapcsolat jöhessen létre a tanyán élők és a tanyagondnokok között.

A tanyagondnokok ételhordóban viszik ki az idős embereknek az ebédet.
Fotó: Schmidt Andrea

Aki kéri, annak ebédet visznek, a betegeket orvoshoz szállítják, november elejétől március közepéig pedig iskolába fuvarozzák a gyerekeket. Ha riaszt az idősek jelzőkészüléke, a tanyagondnok autóba ül és megnézi, mi a probléma. Vagyis, huszonnégy órás szolgálatot lát el az az ember, akit a rászorulók családtagként szeretnek.

A tanyagondnokok azokat az időseket is figyelik, akikkel nincsenek napi kapcsolatban, ha azt veszik észre, hogy nem látnak mozgást, akkor bemennek a házba. Fábricz Károlyné szerint ez nem egy alkalommal életmentő „beavatkozás" volt. A tanyagondnoki szolgálatnak köszönhetően a közbiztonság is javult a mórahalmi térségben, hiszen odafigyelnek a gyanús idegenekre.

(Folytatjuk)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalkorú utcai rablót fogtak el Szegeden

Szeged - Őrizetbe vette a Szegedi Rendőrkapitányság azt a 17 éves szegedi fiatalembert, akit több… Tovább olvasom