Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Életveszélyes autók

A gépjárművek 65 százaléka hibás fékkel közlekedik az utakon – ez csak az egyik döbbenetes tapasztalata egy kéthetes ellenőrző akciónak. A közlekedés-felügyelet a vizsgált járművek harmadát azonnal kivonta a forgalomból.
Szeptember második felében 122 jármű műszaki állapotát vizsgálták meg Csongrád megye útjain a közlekedés-felügyelet munkatársai. Az akció idejére Békés megyei kollégáiktól kölcsön kapták azt a mobil műszaki vizsgáló állomást, amely a leállított autó minden paraméterét képes néhány perc alatt felmérni. A szakzsargonban „gumikacsának" nevezett mobil berendezés megdöbbentő adatokat is regisztrált: a megvizsgált autók 65 százalékának nem működött megfelelően a fékberendezése. Az ellenőröknek sokszor a kopott, illetve sérült abroncsok miatt kellett bírságot kiszabni.

Minden negyedik vizsgált teherautó túllépte a megadott súlyhatárt. Tóth József, a CSMKF jármű-felügyeleti osztályvezetője elmondta: nem ritka, hogy három fuvart két fordulóval szeretnének teljesíteni a szállítók. Túlsúlyukkal rongálják az utakat, hirtelen megálláskor a többletsúly növeli a féktávot, azaz balesetveszélyes.

Az M5-ös autópálya építkezésére szállító fuvarozókat is ellenőrizték: kilenc autóból nyolc túllépte a súlyhatárt. Voltak olyan sofőrök, akik meglátva a mérőautót, kiugrottak a járműveikből és elszaladtak. Az alvállalkozóval másnap felmondta a szerződést az építtető AKA Rt.: a túlterhelt járművek a már kész pályaszakasz aszfaltját rongálták.

Az autóbuszok tachográfját is vizsgálták. A vezetési idő túllépéséért a buszok 60 százalékánál indítottak eljárást. Nem ritka, hogy manipulálják a menetíró korongot. Bár ez okirat-hamisításnak minősül, az elkövetők sokszor megússzák 15 ezer forintos büntetéssel. Ha a tachográf szerint többet vezetett a sofőr a megengedettnél, a büntetés elérheti a 100 ezer forintot is.

A 122 átvizsgált gépjármű közül 39-et azonnal ki kellett vonni a forgalomból, további 42-t műszaki vizsgára köteleztek.
A CSMKF igazgatója, Balló Zoltán szerint a problémák egyik oka az, hogy a műszaki vizsga után sok autós úgy gondolja, a következő kötelező ellenőrzésig nem is kell hozzányúlni a járműhöz.
Októberben egyébként újabb ellenőrzés lesz, az Európai Unió egész területén vizsgálják majd a járműveket.

Szincsok György

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katica állami gondoskodásban marad

Már Katica születése előtt eldőlt, hogy állami gondoskodásba kerül, nem haza. Édesanyja minden követ… Tovább olvasom