Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Életveszélyes verseny a Kereskedő közben

Szeged - A rendőrök is állandó látogatói, ennek ellenére még mindig szerveződnek illegális gyorsulási versenyek a Kereskedő közben. A futamok veszélyesebbek, mint valaha: nincs, aki ellenőrizné a pályára érkezőket.
– Elhúztak a sünök. Kezdhetünk! – hallottuk egy fiatal sráctól péntek este a Kereskedő közben. A hosszú, egyenes úton nappal félénk tanuló vezetők gurulnak, péntek esténként azonban a száguldás szerelmesei pörgetik fel üveghangig verdájuk motorját. Lapunk többször foglalkozott az itt rendezett illegális gyorsulási versenyekkel, amelynek következtében a rendőrség nagyobb figyelmet fordított a futamok ellehetetlenítésére. Ennek ellenére a hét utolsó munkanapján rendre nagy tömeg verődik össze az ominózus helyszínen.

– Minden héten kijönnek a kékek. Előfordul, hogy igazoltatnak is. Van, hogy csak fel-le gurulnak az autóval – tudtuk meg egy fiatalembertől.

Az út szélén összegyűlt több száz fős tömeg türelmesen várakozott, míg a rend őrei a helyszínt pásztázták. Volt, aki porkócról szemlélte az eseményeket, más chipszel és kólával a kezében várta a futamot. Miután az egyenruhások elhagyták a közt, kezdetét vette a harc a lóerőkkel. Egymás mögé sorakoztak fel kettesével az autók. Míg egy Ford Fiesta és egy Honda CRX lőtt ki hangos gumicsikorogatással, már rajthoz is állt a következő páros: egy Seat Toledo és egy Opel Vectra.

Az indító akkor ad jelt, ha szemből nem jön senki. Az út végén azonban nincs, aki feltartaná a szembeforgalmat. Fotó: Miskolczi Róbert
Az indító akkor ad jelt, ha szemből nem jön senki. Az út végén azonban nincs,
aki feltartaná a szembeforgalmat. Fotó: Miskolczi Róbert

Míg évekkel ezelőtt CB-rádión jelzett egymásnak a futamot indító és az útszakasz végén figyelő ember, most utóbbi poszton senki sem állt. Így jobb híján az alkalmi versenyzők megvárták, míg szemből nem jön senki, és az indító – akinek személye mindig más volt – jelt ad. Ha időközben új látogatók kanyarodtak a pályára, a versenyzők levették a lábukat a tövig nyomott gázpedálról. A szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt baleset. Bár az illegális gyorsulási versenyek visszatérő nézőitől hallhattunk néhány emlékezetes esetről. Évekkel ezelőtt egy száguldó autóst például a szemközti drótkerítés fogott meg.

„Online közvetítés"

A Kereskedő közben az ezredforduló körül rendezték az első illegális gyorsulási versenyeket. Akkoriban egy fiatalokból álló baráti társaság felelt a futamok lebonyolításáért, amelyre még távoli városokból is érkeztek nézők. Előfordult, hogy ezerfős tömeg figyelte a gyorsuló autókat. 2005-ben a Fókusz is forgatott a helyszínen, ezután a rendőrség egyre szigorúbban lépett fel a résztvevők ellen. A szervezők háttérbe vonultak, a verseny néhány hétig szünetelt. Később újra éledezni kezdett. Néhány lelkes fiatal honlapot hozott létre, amelyen folyamatosan beszámolnak az illegális futamokon történtekről. Szabályokat is megfogalmaztak, amelyek betartását mindenkinek ajánlják, felelősséget azonban nem vállalnak a versenyen történtekért.

Olvasóink írták

86 hozzászólás
  • 86. bata88 2009. november 07. 11:16
    „Gratulálunk a Délmagyarnak és még egyszer nagyon szépen köszönjük hogy elbaszták a péntek estét... biztos rohadt sok vizet zavart a dolog...
    Köszönjük DM (hogy b*sznátok meg...)”
  • 85. Borzzz 2009. szeptember 29. 20:02
    „én se vagyok oda singért :D!ezért mondom h nem kéne támadni!vagy tenni érte ha ilyen nagy gondot jelent!amugy meg télleg firkászkám téged se a lovacskák mozgatnak meg hanem gondolom egy jó könyv vagy vmi hasonló adrenalin növelő dolog!ami még nem baj mert hát én is szeretek olvasni de mért is baj ha vki mésképp érzi jól magát?oh tudom a balesetek,baromi kiváncsi lennék a balestek listájára :D!”
  • 84. ottó22 2009. szeptember 29. 19:01
    „csak röviden:szerintem még mindig jobb ha kereskedöközben mennek ezek a dolgok mint pl:a rokusi köruton vagy bent a városba száguldoznak...ez a város tisztaszégyen semmi ilyesmit nem rendeznek vagy csinálnak legálba mint:gyorsulási verseny.Aki irta ezt a cikket annak meg gratulálok ..”
  • 83. pillecukor 2009. szeptember 29. 06:32
    „80. hozzászólás Borzzz 2009.09.28. 23:30

    és mi van azzal, aki nem vágyik arra a sing-sing-es bulira? :) nyilván jobb nézni az autókat.
    szegeddrift:D”
  • 82. maradando 2009. szeptember 29. 01:03
    „A rendörök ott maradnak,megnyerték volna a gyorsulási versenyt, minden erőlködés nélkűl ! Menekűlésben verhetettlenek ! :)”
  • 81. virtualista 2009. szeptember 28. 23:49
    „a repteret kellene megcsinálni, úgy mint tökölön vagy lacházán, csak a formai részét kellene elintézni. ott ki és hogy és mennyiből csinálta meg? joh azért nem kellene hogy itt is 2-3000 legyen a belépő esténként de ha kell akkor 200ft/gk ban lehetne maximalizálni a dolgot...szerintem.
    ha meg marad mindenki itt ahol most akkor kiviszem a cb-t valaki szol hogy kell neki és akkor ezzel megint nem lesz gond.”
  • 80. Borzzz 2009. szeptember 28. 23:30
    „nah látom van itt egy kis üzem zavar!tizen évesek nem versenyeznek!a tizen évesek nagy része elárulom h a sing-sing nevü helyre készülödik!és bezony van olyan kocsi aminek csak a felnie garniturája ér annyit mint egy egy lizingelt ujonc!néha még egy "fos,tragacs " skyline is kigurul rem a többség értette az elé irt részt!gyengébbeknek ironia volt!a másik,nem a rendörökel van a gond szivük szerint szarnak rá!tudják h nem örültködnek és nem az utca végéig mennek!és legalizálni se lenne nagy cucc de állam bácsinak nem ilyenekre van pénze hanem kitömni a politikusokat és állami felső vezetőket!nem hinném h viszont motorikuson vagy bármi másban olyan bika kocsik lennének amik veszélyesek az utra mert hát van ilyen h müszaki és azért poén minden müszaki elött morot cserélni ,persze ismerösök is vannak de annyi ismerös nem lehet!
    ezzel mind csak az a baj h éppen amikor vmi fikász megálmodja és rágcsálja ezt a csontot akk mindenki elkezdi az oda járókat utálni:kérdés jobb lenne ha ezt fényes nappal városban?!a fölös energiákat lehetne valos problémákra is forditani!”
  • 79. ppppppgggggg 2009. szeptember 28. 22:13
    „antikos fogalmuk nincs mi volt akkor... en kisgyerekkent az IL-esben ultem sokat...az akkor tortenteknek azert nincs nyoma, mert nem nagyon volt internet meg mobiltelefon...ezert nem ment hire hivatalos forumokon a banzajkodasoknak...viszont jolesik olvasni h meg mindig emlekeznek ezekre az emberekre!!!
    Tisztelet...”
  • 78. Zsoltee0716 2009. szeptember 28. 21:53
    „Jaj hagyjuk már ezt az illegális szót! Akkor csináljanak egy rendes pályát Szeged mellé, ahol lehet ezt csinálni, örüljünk, h nem a városba lövik neki a gázt!
    Meg a másik ki a fene jön ide késő este, talán az itt lakók, vagy épp az NKH emberei vagy mi?”
  • 77. nanemaaa 2009. szeptember 28. 21:45
    „Magával a gyorsulással semmi bajom. Akár egyet is lehetne érteni vele. De azzal már tényleg nem, hogy halálfélelmet nem ismerő tizenévesek veszélyeztessék a maguk és mások testiépségét. Olvastam én is korábban, hogy próbálkoztak legálissá tenni, a rendőrséggel is egyeztetni. Nem jött össze, s e miatt az alapítókból nyilván a lelkesedés is kopott. De ha tényleg lehetne egy ilyen egyesületet alapítani, s a tagoknak szervezett módon versenyezni, az szerintem tényleg jó lenne. Egy felelősségteljes klub nyilván megnézné, hogy kiket vesz fel a tagjai sorába. És akkor tényleg lehetne akár a reptéren is.”
  • 76. COLOMBO 2009. szeptember 28. 20:58
    „A németek már gokartot is gyártanak?:D”
  • 75. Lúdasmatyi 2009. szeptember 28. 20:33
    „Na jó csak vicc volt!Szerintem legalizálni kellene valahogy!”
  • 74. Lúdasmatyi 2009. szeptember 28. 20:32
    „Életveszélyes a műsor jó lenne betiltani!”
  • 73. metha 2009. szeptember 28. 20:10
    „szép volt a manta meg az ascona :)”
  • 72. jancsika 2009. szeptember 28. 19:55
    „Sziasztok!

    Jómagam is kijártam nagyon sokat a "KK"-ba egy kis pörgésre... mondjuk úgy még fiatalon, egy-két éve. Nem rossz dolog az, tényleg nem az. Egy megfontolt, gyakorlott sofőr kellő odafigyeléssel és nem kevés önuralommal jó mókának és egy jókora adrenalinbombának tartotta az egész péntek estét, a készülődést, kocsimosást, a rakparti gyülekezést, az indulást a helyszínre és nem utolsó sorban az ottani eseményeket. DE! A gyakorlott sofőrök (akik azért követnek el szintén hibákat) mellett egyre inkább kezdett előtérbe kerülni a " na majd megmutatom ki vagyok én 17 évesen" felfogású fiatalok és ott azért voltak érdekes dolgok. Ekkor mondtam azt, hogy én nem akarok látni még egy halálos balesetet, mert voltam már szemtanúja egynek. Nem tartom magam hűhadenagy sofőrnek, de fél millió kilométer az már talán egy kis rutint beleéget az emberbe.
    Egy ismerősöm, aki alig múlt el 18, kb. fél éve szerezte meg a jogsit, vezetett már vagy 3000 km-t és minden vágya egy nagy teljesítményű buherált járgány, amivel megmutathatja, hogy igenis le tud győzni egy csomó "arcot a KK-ba´ ". Na az ilyen embereket nem engedném volán mögé. Akár mennyire is az ismerősöm. A Kereskedő Közbe péntek este meg szintén.”
  • 71. hondacrx 2009. szeptember 28. 18:10
    „Ne aggódjatok emberek.Hisz akik élete a gyorsulás,azok ezen a héten tudják hova kell menni és hányra.Nem tudják tönkretenni ezt a napot.Annyi,h mi baja lenne a 2 képen lévő gyorsulónak,mi rosszat tettek,hiszen nem gyorsultak,csak felálltak a kép erejéig :D
    komment a cikkre : Olyan ember írta,aki életében nem volt még kinn a KK-területén este.A sün-özést meg jó,h elkezdték,hisz a rendőrök külön megköszönhetik ezt nekik.Azért megy a harc,hogy ne "sün-özenek",és ezzel csak rosszra tanítják a népet.A helyesírásért meg külön köszönet,h más emelte ki :D”
  • 70. csakhogy 2009. szeptember 28. 17:31
    „Ha tilos akkor keresztben az úton " fekvőrendőrt " kell lerakni. Ha nem tilos akkor biztosítani kellene legalább másban ne tegyenek kárt. Szerintem az a baj, hogy olyanok is versenyeznek olyan gépekkel amelyek még átlagos használatra sem felelnek meg, nem, hogy fokozott igénybe vételnek. Ráadásul a három napos jogosítvány és apucitól kapott autó sem alkalmas arra, hogy felelőtlen fiatalok így tegyék próbára magukat. Én nem szeretném ha a rendőrök azzal jönnének hozzám, hogy a fiam............”
  • 69. TomeeFiesta 2009. szeptember 28. 16:53
    „folytathatnák a storyt a rendőrséget megkérdezhetnék hogy mi merre hány méter az autósokat is... közös nevezőre lehetne hozni a két felet szerintem... bár sün-ökkel nem lehet tárgyalni...”
  • 68. geza 2009. szeptember 28. 15:02
    „Azért nem lehet mert a rendőrség soxor politikai rendelésre dolgozik. Egy ilyen verseny biztosítása rengeteg pénz lenne..
    Másra van pénz persze

    A meleg büszkeség napja mintájára hetero büszkeség napi vonulást jelentett be ugyanarra az útvonalra egy magánszemély, azonban a rendőrség azt érdemi vizsgálat nélkül elutasította.”
  • 67. pille 2009. szeptember 28. 14:57
    „Azért nem,mert a mai árviszonyok között iszonyatos össszeg lenne!”
86 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyosan megsérült egy ejtőernyővel ugró nő Szegeden

Ejtőernyős ugrás közben súlyos sérüléseket szenvedett vasárnap délután egy 30 éves nő Szegeden, a repülőtér közelében. Tovább olvasom