Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Elfogták a szökésben levő rablót

Sikerült elfogni azt az eddig szökésben levő román férfit, aki négy társával együtt, még február 18-án – mint arról beszámoltunk – kirabolta egy csanyteleki férfi lakását.
Sikerült elfogni azt az eddig szökésben levő román férfit, aki négy társával együtt, még február 18-án – mint arról beszámoltunk – kirabolta egy csanyteleki férfi lakását. Az 51 éves vállalkozót durván bántalmazták, két alkalmazottját is megütötték, végül megkötözték és a kamrába zárták őket. A tettesek telefonokat, pénzt és ékszereket vittek magukkal. A rendőrök, a helyi polgárőrség tagjaival még aznap elfogtak hármat közülük – a negyediket Szarvas határában tartóztatták fel az ottani járőrök. Az elmenekült ötödik férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesítette a romániai Arad megyei felügyelőséget is. A 30 éves férfit néhány nappal ezelőtt a román hatóságok megtalálták és elfogták, majd kedden kihallgatása és őrizetbe vétele végett átadták a Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársainak. Az immár teljes létszámú, ötfős banda ellen csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilencven éve halt meg Tömörkény István

Kilencven éve hunyt el Tömörkény István író, régész és etnográfus, a Szeged környéki népélet írója,… Tovább olvasom