Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Elhunyt kollégánk, Jurkovics János

Szeged - A Magyar Televízió Szegedi Regionális Stúdiójának vezetője 54 éves volt, nevéhez több könyv, riport-dokumentumfilm fűződik, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el.
Hosszan tartó súlyos betegség után életének 54 évében elhunyt Jurkovics János, a közmédia Szegedi Körzeti Stúdiójának vezetője - közölték az újságíró munkatársai hétfőn.

Jurkovics János a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a MÚOSZ újságíró-iskolájának elvégzését követően 1984-ben a Szolnok Megyei Néplapnál kezdett el dolgozni, majd több kollégájával megalapította a Maholnap című, rendszerváltozást szorgalmazó hetilapot. Később létrehozta a Telegráf című újságot, amelyet főszerkesztőként jegyzett.

Jurkovics János. Élt 54 évet. Archív fotó: Karnok Csaba
Jurkovics János. Élt 54 évet.
Archív fotó: Karnok Csaba


Az újságíró 1992-től kezdett el a Magyar Televízió híradójánál dolgozni. A következő esztendőtől a szolnoki tudósítói posztot töltötte be, egy országrész történéseiről informálta napról-napra a nézőket, egyúttal az MTV számos műsorának - A hét, Parlamenti Napló, Patrin, Mérleg, Aranyfüst - rendszeres alkotója volt. Az MTV Szegedi Körzeti Stúdióját 2001 óta irányította.

Nevéhez több könyv, riport-dokumentumfilm fűződik, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el.

Így vagyunk otthon…
 (Jurkovics János emlékére)

Midőn soraid olvastam, melyek otthon fogták lelkedet,
úgy poroltad le pókhálós kedvemet, hogy jó lett volna
ott a ház udvarán játszani veled.
Ölre menni, no, csak úgy pajkosan gyerek módra,
elbújni a világ elől, ott a fűzfa odva, futni sáros utcán
végig, hová leér az ég a földig, majd fűbe hasalni,
közel a bogarakhoz, s széttárt kezünkkel ölelni
a világot magunkhoz.
Együtt őszülni a levelekkel, melyek sárgán lehullnak,
része lenni ennek a faragott múltnak, mely csendben
lóg a falon, fehéren-feketén, valami érzékeny papíron.
Így vagyunk otthon mi a sorok között, de a falak közé
már más költözött, más lett az anyag, mely az időt körbe
fogta, s más az akarat, mely a kalapot a fogasra dobta.
Nem csukom be könyved, nem zárom vissza palackba
azt, ami kiszabadult szavadra, nem lapozok,
hisz e lélek-vékony papíron átitatódnak a nyomok,
melyeken magamban én is elindulhatok.
 
Hell István

Olvasóink írták

  • 5. Iluska66 2013. február 20. 14:48
    „Őszinte együttérzésem szeretett nejének, 2 imádott gyermekének és minden hozzátartozójának. Köszönöm a sorsnak, hogy ismerhettem, őszinte, igaz jó barát távozott, nagy űrt hagyva maga után. Sajnos magával vitte azt a sok szépet, mely még lelkében lakozott. Nyugodjék békében! Isten Veled János!”
  • 4. pedersen 2013. február 18. 21:52
    „Őszinte együttérzésem a hozzátartozóknak.”
  • 3. csillogás 2013. február 18. 20:25
    „Nyugodjon békében!”
  • 2. Jozsoci 2013. február 18. 18:49
    „Borzalom. Sorra a negyven-ötven-hatvan évesek olvashatók a gyászjelentésekben. Részvétem.
    Üdvözlet Laci! Most nem írom ki a nevemet, de a Gabonától az oszt. vez. Jóska.”
  • 1. che1971 2013. február 18. 14:04
    „Fogadják őszinte részvétemet a Munkáspárt nevében! Nagyvári László, Szeged városi alelnök”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozizzon velünk februárban is! Megnyerte a páros belépőt a Sajtófilmklubba?

Kisorsoltuk februári filmklubunk szerencsés nyerteseit. Köztük van? Tovább olvasom