Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Elindult Szegeden az 5. Bartók zongoraverseny

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fricsay Ferenc Hangversenytermében ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Béla zongoraversenyt.
Az elődöntővel tegnap megkezdődött nemzetközi viadal célja, hogy a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek a zeneszerző szülővárosa, a romániai Nagyszentmiklós közelében bemutatkozhassanak. A ma délelőtt 10 órától folytatódó elődöntőben és a csütörtökön 10 órakor kezdődő középdöntőben a zongoristáknak szóló darabokat, a szombaton 18 órakor kezdődő döntőben pedig egy versenyművet kell előadniuk a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével.

A díjátadó koncertet vasárnap délelőtt 10 órától a Fricsay teremben, a gálahangversenyt délután 4 órától Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban tartják. A versenyzőket a hazai és a nemzetközi koncertéletben elismert, neves muzsikusokból álló zsűri értékeli. A fődíj: 1 millió forint értékű vásárlási utalvány a Budapest Zongoraszalon felajánlásából. A 2. díj 400 ezer, a 3. díj 300 ezer forint.

Kerek Ferenc zongoraművész, a kar dékánja és a zsűri egyik tagja lapunknak elmondta: a versenyen öt ország – hazánkon kívül Szerbia, Japán, Dél-Korea és Olaszország – 21 fiatal zongoristája indult. A zsűri elnöke Csiky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző, a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Fakultásának tanára; a grémium tagja többek között Stan Ford amerikai zongoraművész, a világhírű Salzburgi Mozarteum professzora is.

A szervezők várják az érdeklődőket, a zongoramuzsika kedvelőit az SZTE ZMK Fricsay termében zajló nyilvános viadal minden fordulójára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldön cselédnek is kell a nyelvtudás

1000 és 2000 euró között keresnek a segéd- és szakmunkások külföldön. Sokan vállalják akár a "cseléd" szerepét is. Tovább olvasom