Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Elisából fekete bárány lett

A My Fair Lady Elisájaként ismerte meg a közönség a kilencvenes években Csarnóy Zsuzsát, aki másfél évtized múltán szeptemberben szerződött vissza Szegedre. Most Dulszka asszony unokahúgát játssza a kisszínházban, közben próbálja a Kényes egyensúly című Albee-drámát, amiben a család alkoholista fekete bárányát alakítja.
Csarnóy Zsuzsa tizennégy esztendő múltán szerződött vissza Szegedre DM/DV-fotó
Egy csapásra a szegedi közönség kedvencévé vált Csarnóy Zsuzsa, amikor a kilencvenes évek elején vonzó, fiatal színésznőként a Higgins professzort alakító Helyey László partnereként Elisa Doolittle-t játszotta a My Fair Lady-ben. – Annak már tizennégy éve, nem is gondoltam, hogy ilyen sokan emlékeznek rá ma is. Az öltöztetőktől a fodrászokig sokan emlegetik a színházban is. Pótszékes, telt házas előadás volt, óriási sikerrel játszottuk. Nemcsak a közönség szerette, hanem mi is – meséli a kisszínház büféjében a színésznő, aki ebben az évadban szerződött vissza régi nagy sikerei helyszínére.

Szegedről annak idején Spiró György hívására Szolnokra ment, ahol négy évadot töltött. Azután a budapesti József Attila Színház következett. – A fiam akkor kezdte az iskolát, úgy éreztem, annak ellenére, hogy nagyon szeretem a vidéki színházakat, és az ott folyó műhelymunkát, fel kell függesztenem egy időre a vándoréletet. Újabb négy év múltán a Kolti Helga vezette veszprémi színházhoz szerződtem.

Most Bal József hívott Szegedre, akivel Pesten nagyon jól dolgoztunk együtt. Örömmel jöttem, mert ismerem, szeretem a várost. Tizenhat éves koromtól balettintézeti növendékként számos operában, operettben szerepeltem a Dóm téren. Fiatalságom meghatározó élményei kötődnek Szegedhez, több nyarat itt töltöttem. A szabadtérin később is felléptem: Cosette voltam harmadéves főiskolásként A nyomorultakban, 1997-ben pedig Szikora János Háry János-produkciójában Mária Lujzát játszottam.
Csarnóy Zsuzsa nem elégedetlen pályája alakulásával, mindenhol komolyan vették, építettek rá, jelentős feladatokat kapott. Egyik legnagyobb sikerének azt tartja, hogy amikor a XIV. René című operett egyik főszerepét játszotta Szolnokon, olyan sikere volt, hogy nemcsak a közönség, hanem a társulat is megtapsolta a büfében.

– A Chicagóban Roxie Hart szerepe azért állt különösen közel hozzám, mert önazonos tudtam benne lenni. Emlékezetes feladat volt a Vízkereszt Bohóca, amit általában férfi színész szokott játszani. Galambos Péter rendezésében – akivel most a Kényes egyensúlyt próbáljuk – Adél voltam az Üvegcipőben. Bár sok zenés darabot is játszottam, ma már jobban szeretem a prózai feladatokat. Meghagyom a musicaleket a jól éneklő fiatal kollégáknak. Szegeden jó újra találkozni a régi játszótársakkal.

Nagyon örültem Király Leventének, aki az apukámat, Doolittle-t játszotta a My Fair Lady-ben. Kétlaki életet élek, Pestre járok haza. A fiam soha nem tanult zenét, de egyszer vendégségben leült a zongorához, és fel sem akart állni többet. Teljesen rákattant a zenére. Olyannyira, hogy fél év alatt felkészült a konzervatóriumi felvételire. Be is jutott, most a tangóharmonika szakot végzi. Nem biztos, hogy muzsikus lesz, de a zene mindennél jobban érdekli. Mindig figyeltem arra, hogy ne vállaljak túl sok feladatot, mert a család legalább olyan fontos számomra, mint a pályám – mondja Csarnóy Zsuzsa. Legközelebb az Albee-darabban egy alkoholista nőt játszik. Szenzációs szerepnek tartja: ő lesz a házban a megtűrt húg, a család fekete báránya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száztízmilliárd a vízminőségre

Több mint egymillió ember életét érinti a Dél-Alföldön az ivóvíz minőségét javító program, amelynek… Tovább olvasom