Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Elítélték a kábítószerdílereket

Kábítószer-csempészet és árusítás miatt ítélt el hat, többségében szegedi fiatalt tegnap a Szegedi Ítélőtábla. A szerb állampolgárságú fő vádlott öt év börtönt kapott.
Extasyt csempészett, illetve árusított az a hat fiatal, akiknek az ügyében tegnap döntött jogerősen a Szegedi Ítélőtábla. A többségében szegedi elkövetők egyike, Szegfű József még 2003 végén kérte meg vajdasági osztálytársát és barátját, Gubi Sebastiant, hogy szerezzen olcsón extasyt Szerbiából. A vajdasági fiatal egy ottani ismerősén keresztül először ötven, később kétszáz, majd háromszázötven tablettát csempészett át a déli határon, amelynek nagy részét az eljárás többi vádlottjának adta el. Szegfű az extasy mellett más kábítószereket – speedet és marihuánát – is árusított és fogyasztott.

A Szegedi Ítélőtábla tegnapi döntésével kábítószerrel való visszaélés miatt a 21 éves, szerb állampolgárságú Gubi Sebastiant 5 év börtönre ítélte és három évre kiutasította az országból. Szegfű Józsefre 3 év börtönbüntetést és 3 év közügyektől való eltiltást szabott ki.

Drogfüggőként, kábítószerrel való visszaélésért egyévnyi, négy évre felfüggesztett börtönt kapott Molnár Dániel, Szabolcs Imre pedig három év börtönt és ugyanannyi közügyektől való eltiltást. Lantos Máté Dávidot és Lantos Rolandot – csekély mennyiségű droggal való visszaélés miatt – két év próbára bocsátással büntették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1990–2006: Variációk városházi koalícióra

Lippai Pál és Szalay István polgármestersége idején még egyeztettek és egyezkedtek a pártok a… Tovább olvasom