Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Elkészült a dómtető, üzenetek a bullában

Megújult a dóm tetőszerkezete. A csúcsot díszítő zárókeresztbe hagyományosan bulla került, amelybe lapunkat is beletették.
Négyesztendei munka után a napokban elkészült a dóm tetőszerkezetének javítása. Kicserélték a korhadt gerendákat és a tartóléceket, zárófóliával szigetelték, teljes egészében kicserélték a cserepeket. Végül a napokban helyére került az épület zárókeresztje, amelybe – mint nagyszabású templomi építkezéseknél szokás – bulla került. A torony tetejére belülről vitték fel a záródíszt, benne a Délmagyarország példányával, egy emlékfüzettel, valamint a befejező nyilatkozattal.

Kondé Lajos plébános elmondta, a bekötött emlékfüzetbe az egyházmegye 975. évfordulóján tartott ünnepi szentmise több száz résztvevőjének, a vendégeknek és a zarándokoknak az aláírása került. A befejező nyilatkozatban megörökítették a jelenlegi pápa, a püspök és a plébános nevét, rögzítették a városvezetők nevét, valamint azt, hogy a fogadalmi templom az elmúlt évek során a belvárosi plébánia, a püspökség és a miniszterelnöki hivatal anyagi támogatásával újulhatott meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzatiságról a határon túliak

Határon túli magyar szervezetek képviselői, az EU-tag, vagy a csatlakozáshoz közelebb és távolabb… Tovább olvasom