Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Elkészült a vádirat a kollégiumi beavatás ügyében

Összesen 14 személy ellen emelt vádat a Szegedi Városi Ügyészség az úgynevezett kollégiumi beavatás ügyében, amelyről tavaly lapunk számolt be elsőként.
Társtettességben elkövetett zsarolás 28 személy sérelmére, összesen 29, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó személyi szabadság megsértésének bűntette, továbbá kényszerítés bűntette szerepel az úgynevezett kollégiumi beavatás ügyében most elkészült vádiratban – tájékoztatott Bariné Tóth Éva, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A Szegedi Városi Ügyészség 14 személlyel, köztük 9 fiatalkorúval szemben emelt vádat.

Mint arról tavaly lapunk elsőként beszámolt, Szeged legnagyobb kollégiumában, az Ortutayban, ahol 11 középiskola majdnem 400 diákja él, május 2-án hajnalban a felsőbb évesek több órán keresztül megalázó, súlyos lelki gyötrelmeket okozó, erkölcsi ellenérzéseket is kiváltó feladatok elvégzésére kényszerítették az elsősöket. Egyebek mellett párnával, vizes párnahuzattal dobálták őket, síelniük kellett a vécében, papuccsal verték a feneküket... A diákok szerint hagyomány volt a kollégiumban az efféle éjszakai szertartás, amelyet beavatásnak neveztek – minden évben csinálják, de nem mindig derül ki. A tavalyi már másnap kitudódott, a kollégium vezetése fegyelmit indított, több felsőévest kizártak a diákszállásról, az éjszakás nevelőtanár megrovást kapott.

Lapunk cikke nyomán, júniusban indult rendőrségi eljárás az ügyben, a rendőrség 14 felsőéves diák esetében javasolt vádemelést – ez megegyezik a most elkészült ügyészségi vádiratban szereplő gyanúsítottak számával. Az ügy nemsokára a Szegedi Városi Bíróságon folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gátlástalanul építik a hulladékhegyeket

Szinte minden település szabálytalanul működteti a hulladéklerakóját – derült ki a… Tovább olvasom