Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Elkezdődött a szegedi OTP-ház felújítása

Elkezdődött a Széchenyi tér és a Takaréktár utca sarkán álló szecessziós palota felújítása. Az öt tulajdonos a napokban „lakógyűlésen" állapodott meg a rekonstrukció részleteiről.
Fotó: Frank Yvette
A rendszerváltás óta csúszik az OTP által lakott ház homlokzatának felújítása, azon épületé, amely a Széchenyi tér egyik legimpozánsabb, szecessziós stílusban megépült palotája. A rekonstrukciónak nem kedvezett a tulajdonviszonyokban 1998-ban bekövetkezett váltás, amikor is az OTP Bank az Igazságügyi Minisztériumnak adta el az ingatlan 51 százalékát: a tetőtéri részbe költözött volna a táblabíróság. Akkor azonban még nem lehetett sejteni, hogy a táblabíróságot az Orbán-kormány alatt mégsem hozzák létre, később pedig más helyet szemelnek ki számára: a Sóhordó utcai épületet, amelyet 2005-ben fel is újítottak.

Az OTP Bank tehát hiába várta 1998 óta, hogy az Igazságügyi Minisztérium elkezdje a felújítást. Először ugyanis a födémeket és tetőt kell rendbe hozni ahhoz, hogy a homlokzathoz nyúlhassanak.

A tárca 2004 végén egy magánszemélynek, Tóth Tamásnak adta el 51 százalékos tulajdonrészét, lehetett újrakezdeni a tárgyalásokat a rekonstrukcióról. A társasház jelenlegi tulajdonosi szerkezetében a magánszemélyé a többség, az OTP-é 46 százalék, 3 százalékon három üzlet osztozik.

Lipcsei Jánossal, az OTP Bank Dél-alföldi Régió ügyvezető igazgatóhelyettesével a napokban, a tulajdonosok „lakógyűlése" után beszélgettünk. Elmondta, már a felújítás részleteiről is megállapodtak. Tóth Tamás bejelentette az önkormányzatnak az építkezés megkezdését: a zárófödém rekonstrukcióját követően elvégzi a tető héjazását, ami a nyár közepére befejeződik. Utána együttesen fognak hozzá a homlokzat megszépítéséhez, amely előreláthatóan októberre készül el.

Tóth Tamás többségi tulajdonosként elmondta, két héten belül elkezdődnek a munkálatok. Irodákat, lakásokat alakít ki a tetőtérben, de nyitott más irányú hasznosításra is, például szállodaként is el tudja képzelni. Hogy miért nem fogott hozzá korábban a felújításhoz, azt azzal magyarázta: részt vett egy, az önkormányzat által belvárosi, frekventált homlokzatok felújítására kiírt pályázaton, amelynek forrásaira számított. Az eredményhirdetéskor, 2005 novemberében derült ki, hogy nem nyert. Utána még arról is kapott határozatot a városházáról, ha nem hozza rendbe az épületet, kényszerfelújítást rendelnek el. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester elmondta, mindössze tízmillió forintos keret állt rendelkezésre, amelyet hatfelé osztottak. Ez a pénz csak morzsákat jelenthetett volna az OTP-ház esetében.

A Baumhorn-féle ház

A magyar szecesszió egyik legnagyobb tervezőjeként számon tartott Baumhorn Lipót építész munkásságának egyik műremeke a Széchenyi tér és a Takaréktár utca sarkán álló palota. Az alkotó 1903-ban is bank számára, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárnak tervezte meg az épületet. Baumhorn Lipót az országban több mint húsz zsinagógát tervezett, köztük a szegedi új zsinagógát, s az ő munkája a Kárász és a Kölcsey utca sarkán álló Wágner-palota, a Horváth Mihály utca 9. szám alatti úgynevezett vasalóház, valamint Dugonics tér 11. szám alatti Forbát Leó-Müller-ház.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen álljuk a rongálás számláit

Az utazási társaságok Szegeden és környékén évente több tízmillió forintot költenek arra, hogy a… Tovább olvasom