Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Elkoboztatná az ügyészség a milliárdot érő kecskerákokat

Nagylak - El akarja koboztatni az ügyészség azt a 24 ezer 704 darab, nálunk védettnek számító kecskerákot, amit október közepén akart átszállítani az országon – az ügyészség szerint érvényes magyar hatósági engedély nélkül – egy bolgár sofőr. A Szegedi Törvényszék korábban úgy találta, hogy a bolgárnak volt megfelelő engedélye a szállításhoz.
Előzetes elkobzását indítványozta a Makói Járási Ügyészség a bíróságon annak a 24 ezer 704 darab kecskeráknak, amit – megírtuk – október közepén akart hazánkon átszállítani egy bolgár kamion sofőrje. A védett fajok Magyarországon történő átszállításához, behozatalához hatósági engedély kell, amivel a férfi a rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint nem rendelkezett. A lefoglalt rákok természetvédelmi értéke 1 milliárd 235 ezer 200 forint volt.

A sofőrt természetkárosítás gyanúja miatt vették őrizetbe, ám a Szegedi Törvényszék végül azt állapította meg, hogy a férfi mégis rendelkezett a szükséges okmányokkal: az előzetes letartóztatásra irányuló indítványt elutasította, és a férfit jogerősen szabadlábra helyezte.

– Továbbra is az az álláspontunk, hogy a bolgár férfi nem rendelkezett megfelelő magyar engedéllyel az állatok hazánkon való átszállításához. A rákok eszmei értéke hatalmas, piaci értékük jóval alacsonyabb, de honi hatósági engedély hiányában a sofőr megvalósította a természetkárosítást, ezért indítványoztuk az állatok elkobzását – mondta Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő.

Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség egyik neve elhallgatását kérő természetvédelmi szakértője a rendőrség és az ügyészség, de a bíróság álláspontját is megérti.

– Ha például Bulgáriában valaki legálisan megszerez egy állatot és a hozzá szükséges szállítási papírokat, de az a faj Magyarországon védettnek minősül, és nem kéri ki előzetesen a honi főfelügyelőség engedélyét az országon való átszállításhoz, az a magyar jogrend szerint természetkárosítást követ el. Hiába volt jelen esetben a bolgároknál külföldön kiállított érvényes papír, magyar tranzitengedéllyel nem rendelkeztek – magyarázta a szakember.

Párhuzamot vont azzal, ha valaki Szerbiában vagy Romániában, ott legálisan vadászható fürjeket ejt el, és azokkal akar belépni hazai hatósági engedély nélkül Magyarországra: a tetemeket le fogják foglalni a határon, mert a madár Magyarországon védett.

– Csak oktatási célból, esetleg vadászati trófeaként tarthat magánál védett állatokat az ember Magyarországon. Ez az ügy talán rávilágít arra, hogy jobban össze kellene hangolni az Unión belül az egyes országoknak a védett fajokra vonatkozó szabályait – mondta a szakember. A kecskerákok a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézetben várják sorsuk jobbra fordulását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jónás László: Nagyon szép életem volt

Az ismert 53 esztendős szegedi gyúrót meggyötörte az élet. Tovább olvasom