Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Elmaradt járandóságuk miatt tüntetnek a vállalkozók

Szeged - Elmaradt járandóságuk miatt tüntetnek csütörtök délelőttől a szegedi városháza előtt az 1-es villamosvonal felújításában részt vevő vállalkozók.
A tucatnyi demonstráló "Jár a villamos, jár a pénz" feliratú pólót viselt, kisteherautóikon pedig "Szeged, védd a dolgozókat! Hol van az élelem bére? Annak fizess, aki dolgozott!" feliratú transzparens volt olvasható.

Szűcs Attila, a Kevinem 2000 Kft. ügyvezetője elmondta, hogy cége a Jász-Vasút Kft. alvállalkozójaként vett részt az 1-es villamosvonal felújításában 2009 novemberétől. Alkalmazottjaik síneket fektettek, hegesztettek, hang- és rezgésszigetelést ragasztottak, szinte a teljes vonalon. Volt olyan időszak, amikor további alvállalkozókat bevonva összesen húsz embernek adtak munkát, egyes szakaszokon ugyanis a sínt kézi erővel kellett beemelni, mivel daruval nem lehetett hozzáférni a területhez.

Az elvégzett munka után a legutóbb februárban kaptak pénzt, a Jász-Vasút Kft. összesen 28,4 millió forinttal tartozik a Kevinem 2000 Kft.-nek - közölte az ügyvezető, aki azonban nem hibáztatja a neki munkát adó céget, mivel nekik a villamosvonal rekonstrukcióját végző A-SZ-E konzorcium 230 millió forinttal tartozik.

A szolnoki vállalkozó - mint mondta - kénytelen volt elbocsátani alkalmazottjai többségét, akik olyan hátrányos helyzetű településekről származnak, mint Tiszasüly, Tiszabura vagy Jászladány.

Szűcs Attila közölte: azért kezdtek demonstrálni - melyet a tervek szerint egészen péntek estig folytatnak -, mert félnek attól, hogy a beruházásra kapott uniós támogatás és az önkormányzati önrész nem a munkát ténylegesen elvégzőkhöz kerül majd, mivel a kivitelező konzorcium egyik tagja, a Szeviép Zrt. ellen már felszámolási eljárás folyik.

Az 1-es villamosvonal felújítása az uniós támogatással folyó, csaknem 30 milliárd forint költségvetésű, a szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztését célzó projekt része. A rekonstrukció első és második ütemének 2009. november 15-ére, illetve december 3-ára kellett volna befejeződnie, de a járművek csak 2010. május 9-én indulhattak el. A csúszás oka a többi között a tervekkel nem egyező közműhelyzet volt, emiatt a kivitelezés lassan haladt, a beköszöntő hideg pedig tovább akadályozta a beruházást, a késés azonban részben a kivitelezőnek is felróható.

A 94 napos csúszásból - a műszaki ellenőr szerint - húsz nap indokolható a hideg időjárással, ezért az önkormányzat 740 millió forint kötbérigényt jelentett be, s követelésének érvényesítése érdekében pert indított a kivitelező konzorciummal szemben.

A szegedi önkormányzat már fizetett az 1-es villamosvonal rekonstrukciójáért

A szegedi önkormányzat az 1-es villamosvonal rekonstrukciójáért járó összeget, a beruházás ráeső önrészét kifizette a konzorciumvezető A-Híd Kft.-nek - tudatta Nagy Sándor alpolgármester (Szabad Város Egyesület) csütörtökön.

A politikus azt követően adott ki közleményt, hogy a szegedi városháza előtt csütörtök délelőtt demonstrációt kezdtek elmaradt járandóságuk miatt a felújításban részt vevő alvállalkozók.

"Noha megértjük az alvállalkozók képviselőit, rossz helyen tüntetnek" - írta az alpolgármester.

Hozzátette: a beruházás európai uniós forrásból történik, a kifizető pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A szegedi önkormányzat mindössze a beruházás önrészét - 13 százalék - fedezi, ezt az összeget pedig "az utolsó fillérig" kiegyenlítette a vele szerződésben álló A-Híd kft-nek. Vele szerződésben nem álló cégnek, vállalkozónak, alvállalkozónak az önkormányzat nem fizethet, ez ugyanis bűncselekmény - áll a közleményben.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. szilléri 2010. szeptember 17. 19:29
    „Arnika ha te vállalkozó vagy, akkor Én vagyok a ,,felvidéki futár " !!!!!!!!!!!!”
  • 45. Samy 2010. szeptember 17. 14:46
    „Nagyon okos MIKE3,

    Arról mi a véleményed,hogy a kormány fél éve nem írja alá a Szegedi Lézerközpont beruházását...na mit gondolsz miért...Szegedet 20 évre padlóra küldik ezzel,mint az ötvenes években...ezt akarjátok?
    mert Debrecen is pályázott rá és át akarja passzolni...

    tehát Szegediek szavazzatok az álnok FIDESZRE és tegyétek tönkre a várost, habár szerintem sokan itt akik fikáznak azok nem is ebben a városban születtek, és nem is szeretik ezt a várost...aki azt állítja,hogy Botka arrogáns az még nem beszélt vele és nem ismeri...annak ajánlom a vásárhelyi Lázárt és színtársulatát...”
  • 44. Arnika 2010. szeptember 17. 08:46
    „41. Mike3
    Mennyi is az a iparűzési adó?
    Mennyit nyer egy vállalkozás ha egyrészét elengedik? Nem ez dönti el, hogy idetelepül.
    B. Nagy majd csalogatja avállalkozásokat (ő mondta), a csalogatást olyan negatív szónak érzem, ez lesz a megoldás, ígérek fű-fát, aztán ha itt van egy nagy semmit kap, becsalták.
    A személyekhez:
    1. én nem ismerem
    2. arrogánsá válhat bárki aki hatalmat kap.
    3. nem fog változni semmi.
    4. ha törvénytelen, akkor miért nem tettél feljelentést, hanem törvénytelen akkor mi a bajod
    5. a lakosság száma alapján kap a várost pénzt, politikai irányvonaltól függetlenül. Az elmúlt 8 évben Debrecen nem szenvedett hátrányt pedig Kósa Lajos volt a polgármester. Ha úgy lesz amit ennél a pontnál írtál, akkor pont ezért nem szabad a Fidesz-t támogatni, mert pofátlanság ez a hozzáállás.

    Bár B.Nagy már megfenyegetett minden szegedit ezzel. Utálom, ha fenyegetnek nem kell vissza a "KGB".”
  • 43. Arnika 2010. szeptember 17. 08:31
    „31. macs 2010.09.16. 20:15 Az NFÜ miért nem fizet?
    Mert Fidesz irányítású lett. Vagy az ott dolgozó állami alkalmazottak lusták.
    Egyébként így szépen be lehet tartani azoknak a polgármestereknek akik nem a Fideszhez köthetők.”
  • 42. Arnika 2010. szeptember 17. 08:28
    „26. valoperes_zugugyved 2010.09.16. 18:02 a 2-es VILLAMOSNAL SE KAPNAK FIZETÉST AZ OTT DOLGOZOK
    AZÉRT LÁTNI HOGY BELASSULT A TEMPOJUK OTT ÜLDÖGÉLNEK,NEVETGÉLNEK,TELOZNAK...STB...
    +kávézgatnak

    Ugyanígy ment a munka az 1-es építésénél, már előre tudták.”
  • 41. Mike3 2010. szeptember 17. 07:41
    „Szegediember

    Nem. Sőt, annak ellenére, hogy a Viktátortól hidegrázást kapok, B. Nagyra fogok szavazni. Ennek több oka is van:
    1. Ismerem, normális, rendes ember
    2. Botkát is ismerem, arrogáns, pökhendi ember
    3. B. Naggyal van egy esélyünk arra, hogy változzanak a dolgok
    4. Botkával nincs esélyünk, már láttuk, hogy ő és a közvetlen beosztottjai mit csinálnak, illetve én sokkal többet látok, mint itt bárki más. Menniük kell
    5. Tetszik vagy sem, fidesz kormányunk lett. Ezt sajnos le kell nyelni (na nem, mintha az mszp-nek nem kellett volna takarodnia). Egy fideszes kormány mellett, szoci önkormányzattal vége a városnak.

    Remélem a sok idióta felfogja ezt és nem választják meg ismét Botkát csak azért, mert leraktak pár klinkert. Ennyit tett kb. a városért a regnálása alatt. Az olyan dolgokat, mint a napfény fürdő, árkád, meg az új villamos sínek hagyjuk, mert pont leszarja mindenki. Munkahelyek kellettek volna, nem látványberuházások. Voltak nagy cégek akik ide akartak települni, csak bizonyos alpolgármesterek ismét túl éhesek voltak és nem engedtek el pl. az iparűzési adóból.”
  • 40. Mike3 2010. szeptember 17. 07:35
    „George58

    "indokolatlanul magas kommunikációs, tanácsadási és reklámdíjakat akart elszámolni, több tízmillió forint értékben." - no vajon kiknek is? :)

    2 milliárdot már simán bukhatunk, nem tétel. A lényeg az, hogy épül, szépül szeged. A loncsihajúak most már 2x akkora díszburkolat felületre okádhatnak vbk-t pl.

    Érdekes, hogy a napfényfürdő megváltozott tulajdoni jogviszonyáról nem cikkezett még a DM, medig csodálatos, gyönyörűszép történet ám :)”
  • 39. Szegediember 2010. szeptember 17. 07:35
    „Mike3 2010.09.17. 07:28 te nem bojkottálsz? :D

    George58 2010.09.17. 05:49: én is beszállok, mert nem kell fizetni semmit :) Ugyanis újjabb kampányfogás az egész mint a 3 milliárd volt annó :)”
  • 38. Mike3 2010. szeptember 17. 07:28
    „nahááát, szegeden egymást érik a szeviép típusú botrányok. vodkának nem volt programja a munkahelyteremtés? senkinek sem lehet egy szava sem, sok embernek adtak munkát az építkezésekkel. fizetést pedig ha jól emléxem tényleg senki sem ígért :))
    Reggel hallottam Mesterházy-t nyilatkozni, hogy a fidesz így, meg a fidesz úgy. Na nem mintha a fideszt félteni kellene, de ez azért fel...... Van pofája az mszp-nek az emberekért aggódva a fideszt fikázni! Tényleg megértem azokat akik a választási lapra .... rajzoltak. <moderálva...>”
  • 37. joy 2010. szeptember 17. 07:07
    „Nofene!
    Táncsak nem az Ovi uralta NFÜ tartja vissza a pénzt, hogy ezzel is zsaroljon?”
  • 36. George58 2010. szeptember 17. 05:49
    „Csak egy apró hir a Botka imádóknak:

    http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=339230

    Remélem ezt az adósságot a szoc-lib szavazók fizetik majd ki (nem úgy mint Gyurcsótány Feri áladtalan IMF adódássát)!

    30. hozzászólás Commander-V2 2010.09.16. 20:14

    Száradjon le a kezem, ha a Fideszre vagy B. Nagyra szavazok ezek után!

    Remélem Te is állod majd arrogáns Botka számláját, úgy illik!”
  • 35. Commander-V2 2010. szeptember 16. 22:52
    „"Az NFÜ miért nem fizet?"

    Amiért a Mars tér pénzére is ráült, szórakozik.”
  • 34. Sportplusz 2010. szeptember 16. 21:16
    „T 33.. én még nem is ittam .. bicikliztem bemondtam a rendőrnek "SÜNÖK " aztán azt hazudták megszondáztattak és + volt !! 25ezer Ft. a csórok kirablása megyitt .. jol látja a jobbik .. baranyai és társai meg botka csokosai röhögnek rajtunk .. éljen ajobbik”
  • 33. bg 2010. szeptember 16. 20:38
    „Egy sörözés után biciklizve elkapott a rendőr: 30.000,- lett a bírság. Azóta is zaklatnak. Egy "vállalkozó" 5 éve tartozik 30.000.000,-val. Ott a rendőrség nyomozgat. Te fizess, neked ne fizessen senki? Jogállam, bakker!”
  • 32. Samy 2010. szeptember 16. 20:35
    „Munkahely, biztonság, élhető Szeged! <moderálva>

    Kérdezd őt és színtársulatát, miért nem fizet...

    Nos azért,hogy amit nyolc éve sulykoltak az emberekbe, hogy a baloldal ilyen rossz meg olyan rossz az igazolva legyen,pedig mióta kitört a fülkeforradalom azóta csak kárt tettek és családi vállalkozássá a kormányzást s nagyképűen kiröhögik az országot, azokat is akik rájuk szavaztak, majd keserű lesz emberek az ébredés, de akkor már késő...
    Szavazzatok erre a csodatévő társaságra s nem lesz semmire gondotok,mert a telefonjaitokat is lehallgatják,hogy időben tudjanak segíteni rajtatok...
    Vissza az 50-es évekbe...

    hahaha
    nevetséges bagázs”
  • 31. macs 2010. szeptember 16. 20:15
    „"a beruházás európai uniós forrásból történik, a kifizető pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A szegedi önkormányzat mindössze a beruházás önrészét - 13 százalék - fedezi, ezt az összeget pedig "az utolsó fillérig" kiegyenlítette a vele szerződésben álló A-Híd kft-nek."
    Az NFÜ miért nem fizet?”
  • 30. Commander-V2 2010. szeptember 16. 20:14
    „Száradjon le a kezem, ha a Fideszre vagy B. Nagyra szavazok ezek után!”
  • 29. rozator 2010. szeptember 16. 20:02
    „Ezeket a dolgokat nem értem!:a város kifizette, a fővállalkozó alvállalkozójának a keresztanyja meg nem?”
  • 28. valakiiii 2010. szeptember 16. 19:40
    „http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=339230”
  • 27. unknown 2010. szeptember 16. 19:23
    „"...A szolnoki vállalkozó - mint mondta - kénytelen volt elbocsátani alkalmazottjai többségét, akik olyan hátrányos helyzetű településekről származnak, mint Tiszasüly, Tiszabura vagy Jászladány. ..."
    Dózsa népe! Kapát, kaszát a kézbe...! Mert egy forint se sok, de annyit se kaptok.”
46 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holló András Szegeden

Szeged - Holló András, az Alkotmánybíróság (AB) elnökhelyettese tartott előadást a Szegedi Ügyvédi… Tovább olvasom