Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Előadás közben halt meg Nagy László Zsolt

Szeged - Előadás közben halt meg Nagy László Zsolt hétfő este a szegedi régi zsinagógában. A 30 éves művész a debreceni Csokonai Színház tagja volt. Egyelőre nem tudni, a színésznek volt-e valamilyen alapbetegsége.
Meghalt egy fiatal színész hétfőn előadás közben Szegeden. A 30 éves Nagy László Zsoltot, a debreceni Csokonai Színház tagját a F.A.L. című darab szegedi vendégjátéka közben érte a halál a régi zsinagógában. A kétszereplős darabban Nagy László Zsolt (Angyal) Kiss Gergely Mátéval (Költő) játszott. A produkciót az Unokák Színháza adta elő. A formációról az egyik közösségi oldalon ez olvasható: „az Unokák Színháza a F.A.L. című előadás létrehozására szövetkezett színházi alkotói közösség, melynek eszköze a színészet, célja az Élet!"

Az F.A.L júliusban a Thealter Fesztiválon is látható volt. A nagysikerű darabot a MASZK Egyesület újra meghívta. Szemtanúktól úgy tudjuk: az előadásból körülbelül 20 perc ment le, amikor Nagy László Zsolt rosszul lett, és kiment a színpadról.

A színpadon halt meg Nagy László Zsolt (jobbra). Fotó: Révész Róbert
A színpadon halt meg Nagy László Zsolt (jobbra).
Fotó: Révész Róbert

A mentősök gyorsan a helyszínre értek, és hosszú ideig próbálták újraéleszteni – sikertelenül. Azt egyelőre nem tudni, volt-e valamilyen alapbetegsége a színésznek.

A Csokonai Színház szerdán közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy Nagy László Zsolt 1980-ban született Püspökladányban. 2006-tól 2008-ig a Csokonai Színház stúdiósa volt, 2009-től pedig a társulat tagja. A közlemény a színész szerepeire is kitér: látható volt többek között a Kőrózsa betonszív, az Úri muri, a Szegény Dzsoni és Árnika, A talizmán, az Egy szerelem három éjszakája és a West Side Story című előadásokban. Tagja volt a KonzervArtaudrium Színházi Műhely társulatának is.

A közleményen túl a színház nem kommunikál Nagy László Zsolt haláláról, és erre kérték a MASZK Egyesületet is. Az egyesület nevében a MASZK honlapján Balog József művészeti vezető így búcsúzik: „Részvétünk minden élőd felé múlhatatlan. A hajdani tóratekercs szekrényébe, ahol tegnap játszottál, nem léphet be többé senki. Kézzel írtátok oda, krétával, a falra – Lacika 150 cm. Ott lesz a Neved, míg por nem lesz az egész. S amikor por lesz majd minden. Legyen Neked könnyű a föld, Angyalom!"

Olvasóink írták

  • 20. vityillo65 2010. szeptember 16. 11:52
    „Döbbenetes. Ilyen fiatalon már ő is az égiek színpadán játszhat már. Részvétem a családjának. Nyugodjon békében.”
  • 19. velemenynyilvanito 2010. szeptember 16. 08:57
    „nyugodjon bekebe.
    reszvetem a csaladnak”
  • 18. dbd 2010. szeptember 15. 21:17
    „Nyugodj békében.”
  • 17. keiner 2010. szeptember 15. 21:07
    „Hm..........
    http://nol.hu/archivum/megdobbento_halalesetek_a_csokonai_szinhazban”
  • 16. franzvon 2010. szeptember 15. 20:19
    „Amit e Földön tett-szerette.
    "S a többi néma csend."

    S a többi néma csend?”
  • 15. barkzso 2010. szeptember 15. 19:50
    „Nyugodjon békében.”
  • 14. Morpheus_RexXx 2010. szeptember 15. 17:57
    „:s :´( ...”
  • 13. smalltown 2010. szeptember 15. 17:54
    „:(( Reszvetem!”
  • 12. sóska66 2010. szeptember 15. 17:45
    „Döbbenet...”
  • 11. soligor 2010. szeptember 15. 14:52
    „:(”
  • 10. Dodo 2010. szeptember 15. 13:48
    „Ne vigyünk bele politikát, csak ennyit kérnék!
    Részvétem a családjának, nyugodjék békében!”
  • 9. kiokushyn 2010. szeptember 15. 13:10
    „V alami nagyon káros dolgot szednek a fiatalok, amitől lyen korán halnak-ezek figyelmezetető jelek-csak NEM foglalkozik vele senki!!”
  • 8. ingalil 2010. szeptember 15. 12:57
    „Nyugodjon Békében

    Részvétem a családjának”
  • 7. miazábra 2010. szeptember 15. 12:39
    „http://www.hirado.hu/Hirek/2010/09/15/10/Tragedia_szinpadon_eloadas_kozben_halt_meg_Nagy_Laszlo.aspx”
  • 6. vogyo 2010. szeptember 15. 12:31
    „Részvétem.”
  • 5. jq 2010. szeptember 15. 12:19
    „Részvétem. Úgy halt meg, mint Moliere...”
  • 4. deszkás 2010. szeptember 15. 11:49
    „Milyen fiatal volt. Nyugodjék békében.”
  • 3. bespin 2010. szeptember 15. 11:49
    „Részvétem, korai volt még elmennie. Egy képet megérdemelne, ugye DM?”
  • 2. Szegediember 2010. szeptember 15. 11:40
    „Részvétem! Nyugodjon Békében!”
  • 1. klj_54 2010. szeptember 15. 11:12
    „Memento mori, Béke veled!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A városőrök érték tetten a kábeltolvaj fiút

A szegedi Városőrség munkatársai értek tetten egy gyermekkorú fiút tegnap este, miközben a Fonógyári… Tovább olvasom