Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Előnyben: bicikli, troli

Szeged - Átrendeződik Szeged parkolási térképe a jövő év végéig: több mint 500 új parkolóhely jön létre, miközben nagyjából 380 megszűnik. A belvárosi fizetős autómegállókat távoli és ingyenes, valamint magánparkolók váltják.
Megcsappannak jövő év végéig a szegedi belvárosi parkolóhelyek. A Tisza Lajos körút környékén és azon belül a tömegközlekedési nagyprojektnek köszönhetően a tömegközlekedésnek lesz előnye az autósokkal szemben. A belváros-rehabilitációs programok nyomán a gyalogosok és kerékpárosok, a klinikai központ építése kapcsán pedig a mentők kapnak több helyet ott, ahol eddig autók parkoltak. Leltárunk szerint egy év alatt már kerékpártároló lett 30 fizetős autómegállóból. Új térrel és sétálóutcával gyarapszunk a Reök-palota előtti téren, a Kölcsey és a Fekete Sas utcán, miközben 60 parkoló tűnt el. A Markovits, a Vitéz utcán, a Tisza Lajos körúton és a Boldogasszony sugárúton további 40 helyet számoltak fel a 8-as trolivonal meghosszabbítása miatt. A Gutenberg utca átalakításával várhatóan 60 parkoló szűnik meg az idén. A Mars tér átépítése a környező utcákban nagyjából 30 parkolóhelyet vesz el. Ha a jövőre tervezett térrendezés elkészül a Dugonics és az Árpád téren, valamint az Apáthy és Somogyi utcában, nagyjából 110 parkoló kap más feladatot. Annak érdekében, hogy a mentők gyorsan megközelíthessék majd az új klinikai tömböt a Semmelweis utcában, a Liliom utcán és a Bánomkert soron 50 helyet kényszerülnek átadni az autósok. Ez számításaink szerint 380 hely mínuszt jelent összesen a város eddigi 2600 fizetős parkolóhelyéből.

A Vitéz utca egyik oldalán az összes parkolót felszámolják. Fotó: Frank Yvette
A Vitéz utca egyik oldalán az összes parkolót felszámolják.
Fotó: Frank Yvette

Parkolási mérlegünk másik serpenyőjébe a létesülő új parkolóhelyeket számoltuk össze a városban. Az Indóház tér idei korszerűsítési tervében 106 új parkolóhely szerepel, a Mars téri fejlesztéssel a piacigazgatóság 90 parkolót kap, a klinikai tömb mellé 70 autónak alakítanak ki helyet. Magánberuházó épít 180 új autós helyet a Honvéd téri parkolóházban. A Gutenberg utca lakóinak 35 engedélyes helyet biztosítanak az átépítés után. A lakótelepi új tömegközlekedési végállomásokat is úgy újították fel, hogy a közlekedők a város szélén letehessék a gépkocsijukat, és átülhessenek trolira vagy buszra. Erre való a 26 férőhelyes P+R parkoló Makkosházon, a Hont Ferenc utcai decentrumban és a 16 autót befogadó tarjáni Víztorony téren. Ez összesen 523 plusz parkolót jelent majd. Előnye, hogy a többsége ingyenes lesz, a hátránya viszont, hogy az eddiginél több gyaloglással vagy tömegközlekedéssel érhető el.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. őrgróf 2010. április 29. 07:07
    „CsImre, tévedsz, az emberek többsége autózik. Nem akarom ismételni magam, lejjebb elolvashatod, ha érdekel a dolog. Persze ha csak az írogatás öröméért írsz, az más...”
  • 52. man 2010. április 27. 15:39
    „51: Vegyes.”
  • 51. CsImre 2010. április 27. 15:22
    „50.
    Ez is csak poénkodás, vagy már tudatos csesztetés?

    48.
    Az emberek túlnyomó többsége nem autózik. És élnek. Valahogy rakd össze.”
  • 50. man 2010. április 27. 14:55
    „48: Ne adj ötleteket mert még kikövetelnek egy biciklisávot is a feljáróra...”
  • 49. gróf 2010. április 27. 12:29
    „48. hozzászólás Csirén 2010.04.27. 11:41

    Általában egy nő 2-3x szül életében, ha szegedi akkor talán kibírja a taxit, esetleg 30000 helyett csak 27000-t rak a borítékba. Ha vidéki akkor meg úgyis csak a Mars térig megy a trolival...”
  • 48. Csirén 2010. április 27. 11:41
    „47. Nem csak a szüléshez, és az újszülött hazaszállításához, ( tényleg, szerintem is normális, hogy a frissen szült asszony az 5 vagy mostmár 4 napos csecsemőjével, pl. influenzajárványos időszakban majd felugrik a Klika előtt a trolira) kell autó, hanem a frissen műtött betegek hazaszállításához is.
    Nem kell erőlködni, ez egy elb..ott ötlet volt még jó, hogy nem vitték be a trolit az új klinika felvételi irodájáig.”
  • 47. gróf 2010. április 27. 10:37
    „A hozzászólásokból megállapítható, hogy Szegeden elsősorban autó kell a szüléshez.”
  • 46. őrgróf 2010. április 27. 08:54
    „Minden tökéletesen igaz. Jó a gyaloglás, minek a sok parkoló? Van jó tömegközlekedés is. Kár, hogy nem vagyok - mondjuk - 30 évvel fiatalabb, én is szívesem gyalogolnék. Kár, hogy a tömegközlekedés olyan drága, hogy olcsóbb vidékről autóval bemenni Szegedre, mint ott venni három.négy trolijegyet! A többi stimmel.
    A parkolóház pénzt kér, ez rendben van, épített, befektette a pénzét és vissza akarja kapni. DE AZ UTCÁKAT MÉG ÉN (MI) ÉPÍTETTÜK, VAGY AZ ÉN (MI) PÉNZÜNKBŐL, HOGY VAN POF. PARDON KÉPÜK PÉNZT KÉRNI A SEMMIÉRT?”
  • 45. man 2010. április 27. 02:35
    „44: Tehát nincs lezárva a kórház és környéke...”
  • 44. mákosrétes 2010. április 27. 00:16
    „40. hozzászólás Satnya 2010.04.26. 21:30

    Kapaszkodj meg!
    Mert nekem is leesett az állam.
    Nyugaton tudok olyan közrházat, hogy a kórház területén is kell fizetni a parkolásért.
    Szokjunk már le a "nyugaton minden jó, itthon minden rossz gondolkodásról"!”
  • 43. Rosmary53 2010. április 26. 22:39
    „"Előnye, hogy a többsége ingyenes lesz, a hátránya viszont, hogy az eddiginél több gyaloglással vagy tömegközlekedéssel érhető el."

    Nem értem a cikkírót! Miért hátrány a gyaloglás és a tömegközlekedés? Az egész parkolási rend épp erre irányul...és még le is írta... a végén meg idétlenül agyonvágja a saját véleményével. Ejnyemár! Nincs kontroll, aki átnézi, mi kerül nyomtatásba?”
  • 42. mattil 2010. április 26. 22:29
    „30. maz 2010.04.26. 17:17
    "kicsit érdekes lesz majd a menyaszony a 9-es trolin de hozzászokunk"

    Nem volt ám mindíg autóban a menyasszony és a násznép csak az utóbbi 10-15 évben lett ez mindennapos. Azelőtt a házasulandók és a násznép elgyalogoltak a várásházáig meg vissza, illetve pont ahogy mondod a tömegközlekedést vették igénybe. A legjobb példa erre a szegedi kisvasút, ahol direkt esküvői különvonatok közlekedtek ilyen célból, mivel azért pl. a csorvási tanyákról kicsit hosszadalmas lett volna begyalogolni a városházáig. Meg volt még szinházvonat is, ami a színház előadási napjain járt és akkor indult a Rudolf térről miután véget ért az előadás. Nagyvasúton is volt ilyen kb 10 évvel ezelőttig a szabadtéri végéhez igazítva, sőt a helyi tömegközlekedésben még napjainkban is van.
    Úgyhogy nem kell kétségbeesni attól, hogy mi lesz most ha majd nem tud az ember kocsival járni még a wc-re is!”
  • 41. greg 2010. április 26. 21:56
    „Persze már, a lovakat hova kötöm ki? :@”
  • 40. Satnya 2010. április 26. 21:30
    „38. De a világ fejlettebb részein nem a belvárosban vannak a klinikák, mint ahogyan Szegeden sem, csak mi hívjuk belvárosnak a Tisza partot. ( Persze, ha a parkolási sarcról van szó, akkor még a Sajka utca az új híd lábánál, is belváros.)
    Másik dolog, hogy a világ feljettebb részein a Klinikák közelében VANNAK PARKOLÓHELYEK,- mert például esetleg nem programozás szerint jön a gyerek ( a szemtelen )-, sőt továbbmegyek, ott ingyenesek a parkolóhelyek.

    Várom egyébként, hogy a Klinikai központ higiénikus főorvosa mikor kezd cirkuszolni, hogy a betegszállító kerekesszékeket ki fogják vinni a Klinikákról az utcára, ami rövidesen be fog következni, mert ha a beteget haza akarják vinni, akkor a parkolóhelyig el kell jutni, a járóképtelen emberekkel is....
    Csodálkozom egyébként Botka László egyetértésén az ügyben, mert a Felesége orvos.”
  • 39. quky 2010. április 26. 21:03
    „Az a baj ha hívatalos ügyet akar valaki intézni akkor azt csak a belvárosba lehet APEH, TB, Polgármesteli Hívatal Főldhívatal, Dégáz Víz stb. Miért nem költőznek ezek ki a külvárosba nem is lenne gond a belvárosi parkolással. Én a sétálo utcán már nem is vásárolok inkább kimegyek valamelyik plázába utánna meg sirnak a belvárosi üzletek hogy tönkreteszik a multik nem csodálkozok, mondjuk láttam már trolin tv cipelni de nem biztos hogy épségben hazaért vicces volt ahogy szidták az utasok hogy nem férnek el.:) 300ft jegyárról ne is beszéljünk Újszegedrelől a vasut álomás 1 embernek oda vissza 1200ft én Újszegedről Hodmezővásárhelyet megjárom 1200ft és még a vonatjegyet nem is számoltam, ami büdös és koszos.”
  • 38. nemecsekerno_007 2010. április 26. 20:30
    „18. Csirén 2010.04.26.

    Félre ne értsd, nem vagyok elégedett az egészségügy müködésével sem és a közlekedéssel sem. Csak elég faramuci az a logika, hogy azért nem lehet eljutni az egészségügyi intézményekbe, mert nem lehet parkolni. A világ fejlettebb részein már régen kitiltották a belvárosból az autókat ill. megoldották, hogy élhető legyen. Ez egyébként szimplán döntés kérdése, csak nálunk mindenki ért mindenhez és senki sem hajlandó kompromisszumokat kötni. A józan ész pedig már nagyon rég elköltözött innen. Ha valaki kismama, akkor el tud menni taxival, esetleg betegszállítóval. Elég egyszerüen le lehet programozni azt is, hogy ki, mikorra van kiírva a szülészetre. Ez nem akkora probléma mint mondjuk egy vesekö. Azt nem tudod mikor jön :( Fájni viszont k***ra fáj.
    Remélem végre elkezdjük átalakítani az egész országot, mert ami itt van az egy vicc. Hisztérikus hangulat, okoskodás, bizalmatlanság és a józan ész totális kiírtása jellemzö.
    A lényeg egyébként a választás lehetösegében rejlik, ami eddig nem nagyon volt jellemző kis hazánkra. Gondolj csak a gyes-re v. a gyed-re. Régebben lehetett adókedvezmény v. pénzt kérni aztán maradt az egyik. Az elv tényleg nagyon egyszerü lenne, olyan körülményeket és jogszabályi környezetet kell teremteni, hogy minél többb ember viszonylag könnyen tudjon boldogulni a melegektől kezdve, a kismamákon át a horgászokig bezárólag. Remélem érthetően fogalmaztam. Ja és minél kevesebbet kell az államtól várni.”
  • 37. CsImre 2010. április 26. 20:02
    „E!
    Ez így van, tehát attól még szülhetsz, hogy nincs autód, dehát hogyan szülhetnél, neked nincs is méhed! ;)”
  • 36. man 2010. április 26. 18:48
    „25: Ahogy látod a végén a mosolygó jeleket, poénnak szántam, egyébként meg olvasd (próbálkozz) vissza az előző hozzászólásokat...”
  • 35. állampolgárijog 2010. április 26. 18:21
    „Meg kellene vizsgálni,hogy a parkolók megfelelnek-e az előírásnak vagy az autók nőttek nagyra.Sajnálatos ,hogy parkolásnál egyre több autóra nyitnak rá ajtót(sértik meg a fényezést) és tűnnek el utána.Kevesebb parkolót de tudjunk kiszállni az autóinkból sérülés nélkül.”
  • 34. tom_peris 2010. április 26. 18:19
    „Amúgy meg a belvárosról csak annyit hogy igaz én közel lakok, de reggeli csúcsban 30-40 perc a munkahely otthonról kocsival, 20-30 tömegközlekedve, 15-20 gyalog, 10-15 bringával... azaz az autó a legrosszabb (mert benzinre is kell költeni a parkolójegy mellett, szóval menjen inkább mindenki gyalog me az ingyé van...)”
53 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napsütés, csajok, tuning autók

Megtelt a Szeged Pláza parkolója, de nem a moziba igyekvőkkel, hanem gondosan kicicomázott, tuningolt járgányokkal, amiket ma estig a lehet megnézni. Tovább olvasom