Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Először nem engedték be, majd különteremben akarták kiszolgálni a látássérült nőt

Először nem engedték be, majd különteremben akarták kiszolgálni a látássérült nőt
Vakvezető kutyájával akart megvacsorázni a szegedi Taj Mahal éteremben Markó Zita. A látássérült nő szerint az alkalmazott először nem akarta beengedni őket, majd egy étteremtől elzárt területet ajánlott az étkezésre. A Taj Mahal vezetője szerint minden vakvezető kutyával hozzájuk érkezőt a különteremben szolgálnak ki, amely a Taj Mahal VIP-helyisége.
– Két barátommal és a vakvezető kutyámmal érkeztem múlt kedden este a szegedi Taj Mahal étterembe, hogy elfogyasszunk egy kellemes vacsorát az előre lefoglalt asztalunknál – írta lapunknak Markó Zita. – Sajnos a vacsorára nem került sor, ugyanis már az ajtóban jelezték, hogy a kutyámnak tilos a belépés. Ettől azután sem voltak hajlandók elállni, hogy kiemeltük, a kutya, amelyen rajta volt a vakvezető hám, egy segítő kutya, és a magyar törvények szerint bármilyen nyilvános helyre magammal vihetem – folytatta a nő. Elmondása szerint az alkalmazott arra hivatkozott, hogy a kutya jelenlétét a telefonban nem jelezték előre, és hogy higiéniai szempontból sem lenne szerencsés bevinni. 

– Hozzátette, hogy rengetegen étkeznek náluk aznap este, és nem szívesen vállalná a kockázatot, mivel már előfordult velük, hogy egy hasonló esetben az egyik vendég az állat által okozott kellemetlenség miatt a hatóságokhoz fordult. Miután mondtam neki, hogy ez esetben én is bátran fordulhatnék a hatóságokhoz, és bizonyára nekem adnának igazat, felajánlott egy lehetőséget: megvacsorázhatunk náluk a vakvezető kutyámmal, de csak egy, a többi vendégtől elzárt részen. Ekkorra már természetesen sem én, sem a barátaim nem kértünk a szíves vendéglátásukból – mesélte el történetét Markó Zita. 
 
Az incidens után tájékoztató feliratot tettek ki a Taj Mahal ajtajára. A szerző felvétele
Az incidens után tájékoztató feliratot tettek ki a Taj Mahal ajtajára. A szerző felvétele


Az indiai étteremben elmondták, hogy a kérdéses estén valóban telt ház volt náluk. Egy kamionos csapat tartott ott évbúcsúztatót. – Nem vagyunk ellenségei a kutyáknak, különösen a segítő állatoknak. A vendég valóban nem jelezte előre, hogy kutyával érkezik, a többi étkező mellé a korábbi tapasztalatok miatt nem akartuk ültetni – mondta az étterem indiai vezetője, aki azt kérte, nevét ne írjuk le. Hangsúlyozta, hogy a helyiség, amelyet a nőnek felajánlottak, az étteremhez tartozik, és ez a Taj Mahal VIP-terme. – A segítő kutyákkal érkezőket mindig itt ültetjük le. A terem kényelmesen nagy, ahol a kutya is jól érzi magát. Semmi bajunk a kutyákkal, azokat sem küldjük el, akik nem vakvezető ebbel jönnek hozzánk étkezni. Az étterem mögött van egy biztonságos garázs, ahol a kutya meg tudja várni a gazdáját, amíg az eszik – magyarázta a vezető. Az incidens után mindenesetre egy tájékoztató feliratot tettek ki a Taj Mahal ajtajára: „Vakok és négylábú kísérőjük számára fenn tartott különterem!" – olvasható a feliraton.
Hámmal és azonosítóval szabad a bejárás

Magyarországon rendelet szabályozza, hogy a vakvezető kutya a kiképzés során kiképzőjével, majd látássérült gazdájával szabadon beléphet minden nyilvános helyre, többek között élelmiszerboltba, étterembe, közfürdőbe, állatkertbe, bármilyen oktatási intézménybe, utazhat tömegközlekedési eszközön, használhatja az álló mozgólépcsőt, ami alatt az állatnak szájkosarat sem kell viselnie. A vakvezető kutyák azonosítását speciális hámjuk teszi egyszerűvé, emellett azonban előírás, hogy a hámjukon vagy a nyakukban az őket kiképző szervezet azonosítóját is jól láthatóan viselniük kell.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10+1 változás az új évben

10+1 változás az új évben
Olcsóbban építhetünk új lakást, nő a nyugdíj összege, ingyenes lesz a személyi igazolvány. 2016… Tovább olvasom