Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Előzetes letartóztatásban - ítéletnapig

Szeged - Módosítják a büntetőeljárási törvényt, miután az ellenzéki képviselők támogatását is megkapta hétfőn a parlamentben a Fidesz-frakció ahhoz, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyalhassanak erről. A legsúlyosabb bűncselekményekkel vádolt emberek ezután korlátlan ideig előzetesben maradhatnak.
Az ellenzéki képviselők támogatását is megkapta hétfőn a parlamentben a Fidesz-frakció ahhoz, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyalhassanak a büntetőeljárási törvény módosításáról, amellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja november 22-én szabadlábra kerüljön. A módosítás értelmében nem szűnik meg négy év után az előzetes letartóztatása annak, akivel szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.

Hátráltató tényezők, bírói értékelés

A szegedi bíróságon máig rekordnak számít az „olajügyként" elhíresült eset, amelyben adócsalás miatt nem jogerősen kilenc évvel az ügy bíróságra érkezése után hoztak ítéletet 2009 novemberében. Egy ítéletet számos ok késleltethet: ha az eljárás időszakában az ügyet új bíróra osztják ki, a tárgyalást elölről kell kezdeni. Az „olajügy" például három bírót fogyasztott el. Külső okok lehetnek az egymásnak ellentmondó szakvélemények, a vádlottak, tanúk, szakértők tárgyaláson való meg nem jelenése, a vádlottak ügyvédváltása. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfőn döntött arról a módosítóindítvány-benyújtásról is, miszerint soron kívül értékelhetik egy bíró tevékenységét, ha a perben személyében változás nem történt, és a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró önhibájából bekövetkezett mulasztás történt.

Magyarországon eddig ennyi idő állt az igazságszolgáltatás rendelkezésére, hogy a bíróság legalább első fokon meghozza ítéletét, máskülönben ki kellett engedni a gyanúsítottat az előzetesből. A Magyar Helsinki Bizottság felhívta a figyelmet, hogy a törvénymódosítás ellentétes az emberi jogok európai egyezményével. Ezzel összhangban az MSZP és az Együtt-PM is alkotmányellenesnek tartotta az előzetes letartóztatás maximális időtartamának eltörlését, mégis támogatták a javaslat megtárgyalását.

– Az előzetes letartóztatás egy kényszerintézkedés, amely alatt elvileg bármikor kiderülhet, hogy nem az illető követte el az adott bűncselekményt. Aki ennek hatálya alatt áll, azt az ítélet meghozataláig nem lehet bűnösnek tekinteni. A korlátlan ideig tartó előzetes letartóztatás az ártatlanság vélelmének durva megsértése, ezért Európában nem divat az alkalmazása. Más országokban is elhúzódnak az ügyek, de az ároktői esetben sok eljárási hiba csúszott. A legcélravezetőbb a minél hamarabbi ítélethozatal lenne – mondta lapunknak Nagy Ferenc, az SZTE ÁJTK Büntetőjogi és Büntetőeljárás-jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

A szigorítás a Fidesz szerint azért is szükséges, mert az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a 334 házi őrizetes közül jelenleg 16 van szökésben. Csongrád megyében a házi őrizetben lévők száma a múlt hónap elején 24 volt. A házi őrizet betartatását a bíróság elrendelésére a rendőrség látja el. Van, akit naponta csak egyszer, mást jóval többször kell otthonában rendszeresen ellenőrizniük az egyenruhásoknak, ami komoly leterheltséget jelent a rendőrségnek. Ugyanakkor az előzetes letartóztatással szemben is akad komoly ellenérv, mégpedig az elítéltek ellátása.

Ma Magyarországon egy elítélt fogva tartása – a személyzet költsége nélkül – a BVOP sajtóosztályának lapunknak adott korábbi tájékoztatása szerint naponta nagyjából 2500 forintba kerül. Hazánkban az előzetesen fogvatartottak létszáma tavaly év végén 4888 fő volt, napi ellátásuk az államnak a fenti összeggel számolva 12 millió 220 ezer forintjába került. A Szegedi Fegyház és Börtönben augusztusban 257-en ültek előzetesben, akikre naponta 642 ezer 500 forintot kellett költeni.

Olvasóink írták

  • 17. ikszy 2013. november 14. 01:55
    „Nem zörög a haraszt ha nem fújja a paraszt.”
  • 16. TZiky 2013. november 13. 09:07
    „15. fotelagy 2013.11.13. 05:57
    "Én inkább a "nem zörög a haraszt" elvet vezetném be. Magyarul, a gyanú nem ok nélkül merül fel. Amíg nem tisztázza valaki magát, addig bűnösnek kell tekinteni."
    Szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja alól akarod magad tisztázni? A saját szabályaid szerint nem nekem kell bizonyítanom azt, hogy te bármelyiket is elkövetted volna, a te szabályaid szerint elegendő, ha bárki leír egy gyanút, mert "nem zörög a haraszt". És amíg nem tisztázod magad, addig téged kell bűnösnek tekinteni. Sőt... A rendőrség nyomozást végző részére egyáltalán nincs szükség, mert neked kell a bizonyítékokat összeszedned. Igen, a hűvösről, ahol nyugodtan pihensz. Tanúkkal nem tudod tisztázni magad, mert a hamis tanúzás gyanúja eleve megalapozottá teszi azt, hogy a tanúid is elkezdjék tisztázni magukat.

    Üdv:
    TZiky:-))”
  • 15. fotelagy 2013. november 13. 05:57
    „Fel kéne már adni ezt az elavult, életszérűtlen elvet, hogy vélelmezik az ártatlanságot. Én inkább a "nem zörög a haraszt" elvet vezetném be. Magyarul, a gyanú nem ok nélkül merül fel. Amíg nem tisztázza valaki magát, addig bűnösnek kell tekinteni. Tehát nyugodtan pihenhet a hűvösön.”
  • 14. _csutak_ 2013. november 12. 20:42
    „@Ebgondolat:
    Ugye csak vicceltél a 10. hozzászólásban!
    Ha nem narkotikum és alkohol hatása alatt, jogkövetően vezeti járművét akkor nincs baleset, tehát OK OKOZATI összefüggés van a jogsértések halmaza és a halálesetek között!
    Ez bizony Franciában, Olaszban szándékos emberölés bűntette, csak ami vagyunk ilyen balfékek akik hagyjuk, hogy a részegek öljék az embereket :(”
  • 13. Pirát 2013. november 12. 18:58
    „10#-es ! csak fújod a magadét, mint a cirkuszi bohóc a trombitáját, és nem is hallasz mást...
    két különböző jogrendszert emlegettem, de az neked fel sem tűnt...
    11#-es ! ahogy írod, szó szerint ez az általam ismert többségi vélemény és megtoldva azzal amit a
    4#-ben leírtam - a jól időzített perközbeni ügyvédcserék...”
  • 12. beryary 2013. november 12. 17:57
    „Na ez sem igaz ;) "A Szegedi Fegyház és Börtönben augusztusban 257-en ültek előzetesben" + 100”
  • 11. kisrono 2013. november 12. 17:51
    „A gond a bíróságokkal van!Mi az,hogy nem képessek 4 év alatt végigvinni egy ügyet elsőfokon?Talán nem kéne állandóan halasztgatni meg nem kéne nyári szünetelni!
    Nem tudom,hogy pl. az OMSZ is azt mondaná,hogy most tartunk egy kis nyári "kivonulási,riasztási szünetet" az ítélkezési szünetek mintájára és a drágalátos bíró bácsihoz nem menne ki a mentőkocsi,akkor mit szólna?
    A probléma,hogy bár a harmadik hatalmi ág már réges rég óta nem független,hanem végtelenül korrupt,de még mindig őrzi azt a kiváltságát,hogy hivatalosan nem felelnek a tetteikért senkinek!
    Ha lenne egy bíróktól független olyan szerv,akinek a feladata az igazságszolgáltatás felelősségrevonása lenne,akkor talán nem fordulhatnának elő ilyen esetek!(az már más kérdés,hogy kikre lehetne ezt rábízni,ha egyszer itthon mindenki megvehető...)
    Talán érdemes volna megfontolni az angolszász mintát és bevezetni itt is azt,hogy az ítéleteket a társadalomból berendelt 12 ember hozza és ne egy korrupt bíró,aki még lusta is!Annak a 12 embernek meg elemi érdeke,hogy gyorsan hozzon ítéletet,mert vissza kell térnie az életéhez,munkájához,gyereket nevelni,stb.
    Kis János kőműves kényszerből félbehagyja a házat,de a kolompár elítélése után sietne vissza,hogy befejezze a vakolást,ellenben a nagyságos főtiszteletű 32 éve basáskodó bíró le se sz*rja,hogy 6 emberölést kéne tárgyalnia meg 7 rablást,ő bizony inkább elmegy síelni Svájcba!”
  • 10. Ebgondolat 2013. november 12. 16:29
    „9. Pirát 2013.11.12. 15:46
    Senkire semmit nem kell kétséget kizáróan rábizonyítani, csak a bíróságon. A gyanúsítottakért általában akkor mennek, ha már van ellene valami (pl. szemtanú, ujjlenyomat, felvétel, azaz, ha a bűncselekmény helyszínéhez tudják kötni, stb). Normális országokban elképzelhetetlen, hogy valakit BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL évekre leültessenek előzetesbe.
    Ott van pl. Rezesova: semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy kizárólag miatta haltak meg négyen, mégis már másfél éve előzetesben van. Például mi van akkor, ha az áldozatok túlélték volna, ha nem gyullad ki a kocsi? És ha a kocsi műszaki okok miatt gyulladt ki? Erről nehogy már a szlovák nő tehessen.”
  • 9. Pirát 2013. november 12. 15:46
    „8#-as ! tudod Te konkrétan hogy abban a jogrendszerben mit jelent a 48 órán belüli vádemelés ? és milyen kötelezettséggel jár a hatóságok részére ? ...teszem azt, egy gyilkosság feltételezett tettesére
    48 óra alatt kétséget kizárólag rábizonyítani, csak szemtanúkkal lehet... nna... firkálj még hülyeségeket, lehet hogy "populista leszel" - apropó: ez a populista szó, a cucillisták e-heti brossúrában a hívószó ?”
  • 8. Ebgondolat 2013. november 12. 13:46
    „Sajnos az a helyzet, hogy a fidesz megint populista propagandát hirdetett, amihez az ellenzék is asszisztált!
    Ugyanis itt a rendszer rossz. Egészen elképesztő, hogy négy év alatt nem lehet(ett) elsőfokú ítéletet hirdetni. Ez az, amint változtatni kell, nem pedig az, hogy valaki életfogytig előzetesben üljön! Az USA-ban, Nagy-Britanniában 48 órán belül vádat kell emelni, ellenkező esetben a gyanúsítottat szabadon kell engedni! Hol vagyunk mi ettől? Sajnálatos, hogy az ellenzék is felült a fidesz populista kampányának.”
  • 7. Pirát 2013. november 12. 11:48
    „5#-ös ! attól tartok nem elég figyelmesen olvastad a soraimat ...vagy nem volt eléggé átütő a hangvétele ?”
  • 6. stori 2013. november 12. 10:58
    „4. Pirát 2013.11.12. 09:52 -szerintem nem, csak nincs beállítva az eszköze a laptopján, hehe.”
  • 5. Aranea 2013. november 12. 10:53
    „4.
    Attól, h gyanúsított, még simán lehet ártatlan! Lehet, hogy kevés ilyen van, de van.
    (Neked miért érdeked, hogy húzzák az ügyeket, mint a rétestésztát...?)”
  • 4. Pirát 2013. november 12. 09:52
    „2#-es ! diktatúráról óbégatsz (külföldről ?) Jobba ha tudod hogy a kilóra megvehető bírák és szakértők
    segítségével lehet elnyújtani takony módjára az ügyeket ! Nna...és az ügyvédek ! az ügyvédnek nevezett
    hiéna banda is jelentős szerepet játszik: közismert trükk, a per közbeni ügyvéd váltás, egyszer-kétszer-
    háromszor, és ugyanannyi tárgylás halasztás, sőt elölről kezdés...Meg kellene tiltani az ügyvédváltást ill.
    csak úgy, ha már felkészült a per anyagából és folytatólag viszi tovább - és erről az eredeti ügyvédnek kellene gondoskodni.
    3#-as ! aki nem bűnös azt nem szokták előzetesbe vágni - ha csak gyanúsított valamilyen szinten, akkor szabadlábon védekezhet, ergo nem is megy tönkre az élete. És mivel cigánybűnözés közismerten nincs is! ezért ez csak a társadalom többségi részét érinti - mint az közismert ! - és még tovább gurítva a gondolatot:
    a bűnözők "csháládggyájé" aggódsz ? nem ők lesznek elítélve, de a bűncselekmények hasznát élvezték-élvezik
    folytatólagosan ! Ha nem ismernéd a valóságot: pl: minden Qva-futtató, tolvaj-rabló minden 4-5-6 éves porontyának van már ház-autó stb. a törvények szerint a nevére íratva ! ....és most még csak hozzájuk sem lehet szagolni !!! hála O.V. és Balog páter szorgos munkájának !”
  • 3. Aranea 2013. november 12. 08:59
    „A jogszabályok toldozgatása helyett nem ártana inkább az eljárásokra ráturbózni, de nem kicsit! Évekig szarakodnak egy-egy ügyön!
    Aki bűnös a végén, annak még csak-csak elmegy az előzetesdi (úgyis beleszámítják), de aki NEM BŰNÖS, annak végérvényesen tönkreteszi az életét egy ilyen kényszerpihenő (és a családjáét is). Utólag már kárpótolgathatják, ahogy akarják...”
  • 2. KamuNeni 2013. november 12. 08:20
    „Igazabol az elozetesek ott tartasa nem kerul csak talan 200-300 forintba naponta a kaja erteke amit kapnak. A borton mar egyebkent is ott van es a szemelyzet nek is ott kell lenni igy azok igy is ugy is fizetve vannak. Ha en befogadok a hazamba 10 embert es etetem itatom oket attol a hazi kiadasaim nem lesznek tobbek csak a elelem kiadasaim.

    Az elozetes vegtelenitese viszont a diktatura egyik tipikus felallitasa. Mondhatnank ugy is hogy alaptorvenye?? Ha ez atmegy akkor akarkit akarmivel vadolhatnak es fogva tarthatnak minden ok nelkul. Csak egy hamis ragalmazas es az illetonek vege.

    Az nem igaz hogy negy ev alatt nem lehet egy targyalason atvinni. Az ok csak a pustasag, trehanysag es az un. torveny kijatszasa lehet.”
  • 1. gyukolac 2013. november 12. 08:09
    „Sztem van még kőfejtő az országban, ahol le lehetne dolgoztatni a rájuk fordított összeget.
    Vagy pl össze lehetne kötni a Tiszát a Dunával a Kiskunságon keresztül egy jó mély és halyózható csatornával és az árhullámok nem jelentenénak akkora gondot sőt még öntözni is lehetne belőle aszályosabb időkben. Ide kellene sok kukikos. De nem, inkább a négy fal között erőszakolják egymást a kanok...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi bikinitervező diktálja a divatot Miamiban

Saját tervezésű fürdőruha-kollekciót dob piacra Amerikában Bakai Réka. Tovább olvasom