Délmagyar logó

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 6°C | 9°C Még több cikk.

Előzetesbe került az asszisztensnő

Szeged - Eljárás meghiúsításának veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezték azt a szegedi asszisztensnőt, akit kedden munkahelyéről vittek el a rendőrök és az ügyészség munkatársai. Egy orvosnővel együtt azzal gyanúsítják, hogy legalább 40 embert juttattak jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz.
Újabb három embert gyanúsítottak meg vesztegetéssel csütörtökön és pénteken abban a korrupciós ügyben, amelyet a Csongrád Megyei Főügyészség a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve leplezett le kedden.

Megírtuk: a gyanú szerint egy szegedi magán-egészségügyi intézményben praktizáló orvosnő és a Vasas Szent Péter utca 1. szám alatti Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) épületében dolgozó egyik asszisztensnő közreműködésével legalább 40 ember jutott jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz Szegeden. Az asszisztens tagja volt annak a 3 fős bizottságnak, amely a rokkantosításról döntött. Az ügyben házkutatásokat tartottak – köztük a két egészségügyi dolgozó munkahelyén –, ahol lefoglalták a 40 beteg iratait, akik közül szerdára kettőt vesztegetéssel gyanúsítottak meg.

Rokkantigazolvánnyal parkoló autó a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal előtt. Fotó: Segesvári Csaba
Rokkantigazolvánnyal parkoló autó a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal előtt.
Fotó: Segesvári Csaba

– Péntekre újabb három embert hallgattunk ki vesztegetés gyanújával – számolt be a legfrissebb részletekről Szanka Ferenc. A Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze azt is elmondta, hogy a közeljövőben meghallgatják azt a két embert is – még nem tudni, hogy milyen minősítésben –, aki a gyanúba keveredett asszisztensnővel mindig egy bizottságban ült.

Szimulátor

A fővárosban már működik az a szimulátor, amely segít eldönteni, hogy milyen szakterületen, milyen munkakörben érdemes próbálkoznia a leszázalékoltaknak. Pósfai Gábor, az NRSZH főigazgatója szerint az új munkaszimulátor valamilyen mértékben alkalmas lesz arra is, hogy kiszűrje a rokkantnyugdíjjal visszaélő személyeket. Az állam jövőre a rokkantsági nyugdíj rendszerének felülvizsgálatától 150 milliárd forint megtakarítást remél. Nyugdíjkorhatár alatti személyek ilyen ellátásban hazánkban nagyjából négyszázezren részesülnek. A kormány közülük mintegy kétszázezer embert szeretne visszavezetni a munka világába.

A befolyással való üzérkedéssel gyanúsított orvosnő csütörtök délután lapunknak úgy nyilatkozott, hogy csak kapocs volt az asszisztens és a betegek között, lezárt borítékban vett át néhány paciensétől különböző pénzösszeget tartalmazó borítékokat, és semmi haszna nem volt az egész üzletből. Információink szerint kihallgatásán ugyanakkor elismerte, hogy az ő zsebébe is került a pénzből. A doktornő azt is elmondta nekünk, hogy nem akar ügyvédet fogadni, mert tiszta a lelkiismerete. Állítása szerint az ügyészség által már jó fél éve lehallgatott telefonbeszélgetései is az ő ártatlanságát bizonyítják majd. Ezzel szemben a sajtótájékoztatón lejátszott 3 felvételen kívül még több tucatnyi lehallgatott telefonbeszélgetés áll az ügyészség rendelkezésére, amelyek tudomásunk szerint a hatóság gyanúját támasztják alá.

A korrupciós botrányban eddig csak az asszisztensnőt vették őrizetbe. Tegnap délelőtt állt bíróság elé, ahol eljárás meghiúsításának veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Az asszisztens jövőjével kapcsolatban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóosztályán elmondták: a rendőrségi vizsgálat lezárulásáig tárcájuknak, illetve az NRSZH-nak nem áll módjában információt adni az esetről.

12 év börtönt is kaphatnak

A befolyással való üzérkedés alapesetében 2–8, minősített esetében 2–12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A vesztegetőket 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. Az első rokkantsági csalók Miskolcon buktak le. Ügyükben tavaly szeptemberben hirdetett elsőfokú ítéletet a bíróság. 70 vádlott közül ötvenhármat találtak bűnösnek, közülük ketten letöltendő börtönbüntetést kaptak. Tavaly novemberben pedig két egri orvosszakértő bukott le, mert betegenként több mint 100 ezer forintot kértek a leszázalékolásért.

Olvasóink írták

94 hozzászólás
  • 94. klj_54 2011. március 14. 17:26
    „97. tundem 2011.03.14. 09:46
    Én már nem vagyok sofőr, betegségek miatt:(
    De a jog a közlekedési fejezetben "foglalkozás körében" címszó alatt nevesíti az eseményeket. Tehát ha te úrvezetőivel egy Trabanttal balesetet okozol, akkor foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetést követted el, melynek a következménye a baleset!
    Ilyen a jog nyelve, a bikkfanyelv!”
  • 93. tundem 2011. március 14. 09:46
    „83. klj_54 2011.03.13. 14:33
    Én nem tudhatom, hogy Te sofőr vagy, mert ha én gázolnék, az nem foglalkozás körében, gondatlanságból...
    A többire: no comment.”
  • 92. deszkás 2011. március 13. 21:49
    „BÁNKI! (84hsz) Most olvastam az ajánlott Cavintonról vizes tornacipőről ?? Ez mi a bánat akar lenni? Látom tényleg bezárt a lipót.Majd kérdezd meg orvosod és gyógyszerészed üldözésire mi a jó pirula!”
  • 91. Evelyn_26 2011. március 13. 21:49
    „A Jobbik-Fidesz duó az ilyen jobboldali disznóságokról akarja elterelni a figyelmet az ártatlan cégvezetőket besározó csontvázbizottsági munkával:

    "A terrorfenyegetettség erősödése és a miniszterelnök, illetve az államfő biztonságának megerősítésére költ 800 millió forintot a tavaly létrehozott Terrorelhárítási Központ - hangzott el pénteken az RTL Híradóban. A szervezet idén több mint 10 milliárd forintból gazdálkodik, emellé kapják ezt a pluszösszeget technikai eszközök fejlesztésére - hogy pontosan mire, azt nem árulják el."”
  • 90. alfa258 2011. március 13. 20:59
    „Eladó a világ, amit érzek belőle éppen Mo!!!!! Pénzért vehetsz szerelmet, egészséget stb. Ha nincs pénzed meghalhatsz nyugodtan. Az orvosok ma már, tisztelet a kevés kivételnek- csak azért vannak, hogy magánrendelőben szívják a véredet! (tapasztaltam, azóta inkább el sem megyek, meg tud az ember anélkül is pusztulni, hogy teletömje a sok igenis pofátlan orvos zsebét) Egymásnak adják a betegeket, mert csak az "tudja" gyógyítani!!!! Tudom szégyentelenül kevés a fizetésük!. Köszönjük mindenkori vezetőinknek, hogy ez jutott nekünk ma!!! Hárommillió koldus országa leszünk már holnap!!!!!!”
  • 89. queenmargareth 2011. március 13. 20:01
    „de ezek nem tudják, és most már azt kívánom, hogy ne ő, hanem a gyermeke, unokája ugyanúgy 6 éves korától.......”
  • 88. klj_54 2011. március 13. 19:55
    „89. queenmargareth 2011.03.13. 19:04
    Én a múlt évben estem át egyen (kemo) , tehát talán értem amit írtál!
    Engem az unokáim segítettek át a nehezén...
    Bár azt, hogy végleg vége, no azt nem mondták:(”
  • 87. queenmargareth 2011. március 13. 19:33
    „na, mi van bánki???hát írj már még.........nem tapostál el még eléggé, még bírom.”
  • 86. queenmargareth 2011. március 13. 19:08
    „bocs, mondatom. Mondtam, hogy öljetek meg mindenkit, aki beteg, mert ez a társadalom nem tűri. Soha nem kívántam, de éljen úgy a gyermeked, unokád, hogy 6 éves kóra óta ne tudja, mi a szabad élet, de mellette legyen iskolázott és küzdjön, hogy dolgozhasson. Mint mondtam én nem tudtam fizetni le is aláztak keményen novemberi felülvizsgálaton. Hiába volt leírva, hogy megdöglöm.körülbelül úgy, mint ahogy te alázol engem és sokmindenki itt. Mert nem elég az én bajom, tegyetek még rá. Hadd élvezzem.”
  • 85. queenmargareth 2011. március 13. 19:04
    „77. bánki 2011.03.13. 11:52 nyugi, nem találtam állást 5 hónapja 26-tól hajléktalan leszek.
    én legalább dolgoztam, 12 évig úgyhogy folyamatosan kemora járok, ezért kirúgtak.Ha ettől és a első mondattom alapján nem lehetek depresszió, sajnálom. nem veled közölték, hogy 28 évesen, hogy a 40-et nem érem meg.nem neked nem lehet gyereked és nem téged taposnak folyamatosan, mert örököltél egy betegséget és az nem a pánik. remélem boldoggá tettelek.”
  • 84. csakugyirok 2011. március 13. 18:56
    „Ha van pénzed mindened van !!!! Most valamennyi ideig piszkáljuk a témát, de ez majd szépen elcsitul, és lehet folytatni. Nincs olyan dolog amit pénzért ne tudnál megvenni, és nem is lesz soha -ebben az országban- és nincs olyan ember akit ne tudnál lefizetni. Korrupció élt, korrupció él, korrupció élni fog !!!”
  • 83. Rosmary53 2011. március 13. 18:25
    „86. 9349779 2011.03.13. 15:25
    Már mindenki elmondta, amit akart. Vasárnap van, és itt a tavasz. Menj te is a családodhoz békességgel.”
  • 82. bánki 2011. március 13. 14:40
    „78. deszkás 2011.03.13. 11:58

    ,,BÁNKI! Te is hallgass! Mé? CSAK."

    Miért Te is pánikbeteg vagy ??????????
    Egy hétig verni vizes tornacipővel ! Jobb mint a cavinton !”
  • 81. klj_54 2011. március 13. 14:33
    „80. tundem 2011.03.13. 12:29
    KÖSZÖNÖM!

    Tudod miért?
    Mert a gázolás az foglalkozás körében GONDATLANSÁGBÓL elkövetett cselekmény!
    Az OEP és a NYUFI kifosztása pedig SZÁNDÉKOS BŰNCSELEKMÉNY!
    Ugye te is érzed, hogy melyiknek nagyobb a társadalomra valóveszélyessége?”
  • 80. Rosmary53 2011. március 13. 13:50
    „Én egyetértek az asszisztensnő becsukásával. Bent elgondolkodhat, hogy így akarja-e leélni a következő éveket,mármint bezárva, vagy elmeséli, kikkel csinálta a balhét..vagyis kiktől fogadott el pénzt és kikkel osztotta meg. Magyarul kik a tettestársai: a "betegek" névsora, és a kollégák névsora. Bent szépen rábeszélik, hogy jobb ha mindent elmesél. Persze, lehet hogy naiv vagyok... :))”
  • 79. Rosmary53 2011. március 13. 13:23
    „69. butagyerek 2011.03.13. 06:34
    Nem is vagy te olyan buta gyerek! Sajnos, az utolsó mondatod ott bukik, hogy nincs ember, aki ellenőriné a leírtak valódiságát.”
  • 78. tundem 2011. március 13. 12:29
    „75. klj_54
    Ja... és egy gázolást nem kevernék össze egy ilyen jellegű üggyel.”
  • 77. tundem 2011. március 13. 12:24
    „75. klj_54
    Én pedig nagyon rég óta (gyermekkorom óta, most vagyok 43) ismerem az érintett személyt. Amikor leírtam ami a nyilvánosságra tartozik, ezért írtam csak ennyit.”
  • 76. deszkás 2011. március 13. 11:58
    „BÁNKI! Te is hallgass! Mé? CSAK.”
  • 75. bánki 2011. március 13. 11:52
    „53. queenmargareth 2011.03.12. 18:43

    35 éves pánikbeteg, depressziós vasutas hallgass és bölcs lehetsz !!!!!!!!!!!!!!”
94 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futókat toboroztak a T-Home Vivicittára

Dombi Miki úgy látszik, semmitől nem riad vissza, ha Szeged "futófővárossá" tételéről van szó. Tovább olvasom