Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Előzetesben az anyját megverő sándorfalvi férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, aki szerdára virradó éjszaka bántalmazta édesanyját, s ennek következtében az idős asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - közölte pénteken a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.
Cseh Attila tájékoztatása szerint a Szegedi Városi Bíróság - az ügyészség indítványával megegyezően - pénteken elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, november 30-ig terjedően.

A végzés indokolása szerint ez a bűntett kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett cselekmény, ezért fennáll a szökés vagy az elrejtőzés veszélye. Emellett fennáll a bűnismétlés, illetve a sértett megfélemlítésével a bizonyítási eljárás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye is. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a gyanúsított ideiglenes munkahellyel rendelkezik és büntetett előéletű.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban elmondta: a 71 éves sándorfalvi asszonyt szerda délután szállították a mentők a szegedi klinikára. A nő testén verésnyomok voltak láthatóak, a bántalmazás következtében több bordája is eltörött és légmell is kialakult nála. A rendőrség az idős asszony fiát még szerdán gyanúsítottként őrizetbe vette.

Olvasóink írták

  • 2. igazságkereső 2009. október 31. 11:14
    „Remélem ,hogy ezt a férget is ugyan úgy megverték a rendőrségen, mint ahogy Ő az édesanyját?!”
  • 1. antikos 2009. október 30. 16:20
    „A rohadék!!! Mi van ma a dm-mel csak ilyen hírek vannak????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi önkormányzat közbeszerzési gyakorlatát bírálta a Fidesz

Az ellenzéki párt szerint az nem kedvez a helyi cégeknek. Tovább olvasom