Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Előzetesben marad a hummeres gázoló

Szeged - Továbbra is előzetes letartóztatásban marad az osztrák férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly október 11-én a 43-as úton szándékosan elütött egy rendőrt – közölte Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró, sajtószóvivő.
A Szegedi Törvényszék úgy találta, hogy a vádirat elkészülte után sem helyezhető szabadlábra a vádlott Thomas B., mert tartani lehet attól, hogy megszökik, elrejtőzik. Az eddigi eljárás közben mindvégig következetesen ellenállt a rendőri intézkedésnek, és valószínűleg a bíróság utasításait se venné figyelembe. Az előzetes letartóztatás érvényben marad az elsőfokú bíróság döntéséig, bár e végzés ellen lehet fellebbezni. Thomas B.-t a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy ellen elkövetett emberöléssel, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel vádolja.

Olvasóink írták

  • 14. Légiós 2013. július 19. 18:55
    „megint baj van a labancokkal?:P”
  • 13. omg 2013. június 09. 11:59
    „kötélre vele, mit kel itt spájzolni ezt a tetűt?”
  • 12. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. június 09. 09:18
    „10. Roland1000 2013.06.08. 17:33
    Ha mondjuk a gázolás pillanatába belehajtott volna egy bankautomatába és eltűnt volna 2-3 milla, tuti, hogy meg lenne duplázva az a nyolc év”
  • 11. Francois 2013. június 08. 18:00
    „9. Roland1000 2013.06.08. 17:22 Orbán Viktor autóját egyszer ellopták. 3év 4 hónapot! Na de az a nagy vezér volt! Veszélyben volt minden magyar állampolgár, Viktor autó nélkül! :)”
  • 10. Roland1000 2013. június 08. 17:33
    „Na utánanéztem. 9 és fél évet kapott az a férfi, aki ellopta a terepjárót, miután kirángatta onnan az abban ülő rendőrnőt, akire állítólag pisztolyt fogott és aki az elkövetőre rá is lőtt. Első fokon 8 évet kapott, másodfokon 9 és felet, és ezért nem 10-et, mert a rendőrnő belelőtt egyet a támadójába, aki egyébként nem volt azzal tisztában az elkövetéskor, hogy a nő rendőr, "csak" azzal, hogy egy fiatal nő. .

    Ha az a balhé 9 és fél évet ért, akkor ennek a rendőrnek a halála nehogy már 8-at! Az lenne csak a szégyen! És az is, ha kiengednék az előzetesből az elkövetőt, hogy aztán 10 évig hajkurászni kelljen, mint az ír gázolót, meg azt a gyilkost, akit most 14 év után hoznak haza Angliából.”
  • 9. Roland1000 2013. június 08. 17:22
    „Monyók! Tényleg az. Ha kiengedik, soha többet nem látják. A rendőr családja nem hinném, hogy olyan kitartóan, sok évig fog küzdeni az igazáért, mint az elgázolt gyerekek édesapja.

    Uborka! Elvagy magadban? :) Nem értem, hogy mit akarsz kifejezni. Konkrétan nincs értelme.

    Az a véleményem, hogy az szégyen lesz, ha 8 évet ér egy intézkedő rendőr élete. Na persze, én nem lepődnék meg rajta. Orbán Viktor autóját egyszer ellopták. mennyit kapott érte az elkövető? Egy kocsiért!!! Tudja valaki?”
  • 8. Francois 2013. június 08. 16:32
    „7. uborka 2013.06.08. 15:25 Nem reszortom meg állapítani mi váltotta ki a gázolást. De amíg a helyszínen voltam, addig tuti jogszerű volt az intézkedés, kicsit átlátva a dolgokat, ez tuti gázolás volt, de majd ezt is a bíró eldönti! De ha tényleg 15-évet kérnek rá, ahogy ezt 8-nagy napilap állította telefonon, akkor nincs magyarországon jogrendszer, másodfokon az 8-év! Mondom nem reszortom ebben véleményt alkotni, de mikor megfékeztük akkor tuti jogszerűen jártak el! A többi engem nem érdekel, én se az egyiknek se a másiknak nem adok igazat, csak az általam látott, átélt dolgokat tudom és azt is mondom.”
  • 7. uborka 2013. június 08. 15:25
    „4-es.
    Persze,hogy a rendőrök le merik írni,hiszen le is kell írni, ha menteni akarják a menthetőt! Az el cseszett intézkedést! Igen ám,de ez jól jön a politikának,mert a csere az csere, ez így volt a múltban is és a jövőben is.Nem is tudom,hogy melyik kapitányunkat cserélték ? Vagy nem tudjuk? Mennyi igazságtalanság van , amiről mi nem tudunk, csak a politikusok. Mindenkit össze ugrasztanak,csak,hogy véleményt le tudják szűrni, a be íróktól. Ja és mennyi embert tudnak manipulálni egyes hírekkel!”
  • 6. deszkás 2013. június 08. 14:29
    „FRANCOIS! Tényleg más. Egy másik baltás.”
  • 5. igazságkereső 2013. június 08. 14:28
    „Gondoljunk csak a két gyermeket is halálra gázoló ír elkövető jogi kálváriájára a magyar édesapa szemszögéből nézve!!”
  • 4. Francois 2013. június 08. 12:42
    „3. uborka 2013.06.08. 11:22 megnyugtatlak, a rendőrök le merik írni, itt más lehet a háttérben. Honnan tudod hogy a mi kormányunknak nem kell valaki az osztrák sógorok börtönéből?! Csak ezzel az a gáz ha a te gyerekedet üti el akkor mit írsz?! Hú de faxa gyerek volt?! :)”
  • 3. uborka 2013. június 08. 11:22
    „Bizony-bizony, mint azt látjuk, akkoriban a forró fejű rendőrök, olyan dolgokat írtak amit már nem mernének le írni! Mint írtam minden csoda 3 napig tart! Igazat adok magamnak, ahogy telik az idő úgy felejtenek a munka társak!
    No nézzük azokat a kollégáitokat akik agyon vertek, egy rendes embert. ,mi a véleményetek Ön magatokról??? Bele szaladtatok a csőbe ugye??? Ezeket a rendőröket nem akarjátok fel darabolni, felakasztani, vagy mit tudom én mit csinálni velük???? Ne itélj előre, mert te kicsi ember vagy a politikában!!!”
  • 2. Francois 2013. június 08. 10:04
    „Én lemerem fogadni, hogy benne van a politika keze, egy 8-évvel tuti megússza , hiába az ügyészek, rendőrök, szakértők áldozatos munkája, véleményem felsőbb nyomás van itt! :) Ha kap egy 8-ast aztán csendben kiadják, ott meg 2-év múlva kint lesz, mondjuk hamarabb is, mert az osztrákoknál ki lehet menni dolgozni az elítélteknek.”
  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2013. június 08. 08:33
    „Hihetetlen, hogy a legapróbb szikrája fölmerült a szabadon bocsátásnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehúzta a rolót a Cserepes sori pékség

Nem sütnek körülbelül egy hónapja a szegedi, Cserepes sori pékségben. Tovább olvasom