Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

Első gyerek a családban, avagy kezdő szülők kutyát nevelnek - 8. fejezet: Nicsak, ki beszél!

Kollégánk újdonsült kutyatartóként számol be saját, és kiskutyája megpróbáltatásairól. Nyomokban meghatódottságot, néha viccet és sokszor a kőkemény valóságot tartalmazzák közös élményeik.
Marci az Instagramon!

És igen, rendes szülőhöz méltóan teleposztoljuk az internetet a gyerekkel. Szerencsére arra azért gondoltunk, hogy a több száz ismerősünk torkán csak viszonylag kis mennyiségben nyomjuk le ezt a kis tornádót, így aki mégis kíváncsi rá, az saját oldalán (@marcifrenchie)  megtekintheti életének főbb mozzanatait!

Korábbi történeteink pedig itt>>
Kezd olyan lenni, mintha kialakulna valami rendszer az életünkben. Na azért annyira durván nincs időbeosztásunk, de többször van deja vu érzésem, hogy ez mintha már megtörtént volna. Például elkezdte jelezni a nagydolgát: eddig a sok nyühögés között nem tűnt fel, hogy épp mikor miért csinálja, aztán mégis sikerült kitalálni. Ugyanis a kanapéról is leveteti magát, majd jelez az erkélyajtónál, hogy menne. Ja, mert újabban az erkélyre sikerül szoktatunk a napi székletlerakások nagyobb százalékát. Mert hát ugye még mindig elég gátlásos e téren, és jobb, ha senki nem nézi, miközben ő valamit csinál. Mondjuk jogos, lehet én se rajonganék, ha végig néznék a műveletet. 

Mehetnéke van akkor is, ha csak pisilni kell, mondjuk ott többször nem sikerül elérni a pelusig. De az kevésbé zavaró. Az viszont nehezen feldolgozható, amikor az első határozott Nem szabad! után ártatlanul néz a szemedbe, majd amikor arrébb teszi a kis hátsófelét, egy szép kis tócsát hagy ajándéknak. Mert ő ilyen kedves...

A kedvessége amúgy valóban megvan, mert esküszöm bármelyik hárpiának felírnék kutyaterápiát. Marciból kiindulva mindenkinek meglágyítja a szívét. Ő ugyanis tényleg mindenkit szeret. Párom szokta mondani, nálunk még a betörőt is egy körbenyalással köszöntené.
Nicsak ki beszél: Marci kalandjai folytatódnak.  - GALÉRIA
Ja, nyalás. Marcinak van egy kisebb perverz szokása. Előszeretettel látogat meg mindenkit tusolás közben. Ilyenkor vagy az a baja, hogy nem jöhet be...vagy...igazából ez azért nem lehet a baja, mert a séta utáni lábmosással még mindig hadilábon állunk. A másik lehetőség, hogy rettentő szomjúság kapja el. Szóval fürdőszobai látogatás...Ez a része annyira még nem is zavaró, mert az igazi izgalom utána jön. Ugyanis azt várja, hogy kilépjünk a kádból, majd nekiáll lenyalni a vizet a lábfejről és a lábszárról. Szépen mindkét lábat elkapja, majd, mint aki jól végezte dolgát, elvonul a dolgára. Ilyenkor jöhet ugye még egy kör lábmosás, semmi baj. De ez normális? Aligha.
Nicsak ki beszél: Marci kalandjai folytatódnak. - GALÉRIA
Néha belegondolok, hogyan látja közös életünket Marci. Teszek egy próbát, hogy megfejtsem.

Végre én is szót kapok. Mert rohadtul sokáig kellett reggel is várnom, mire valaki hozzám szólt. Állandóan azt hallom, hogy feküdjünk időben, mert akkor gyorsabban reggel lesz. Én mindig lefekszem, még az anyámék bőven nézik a tv-t, ami amúgy nem tudom mire jó, mert sok érdekeset nem láttam még benne. Mondjuk egyszer jelzett nekem pár bezárt kutya, de nem tudtam rajtuk segíteni, mert mire odaértem eléjük, már nem találtam őket. Szóval én kialudtam magam, de ezek még bőven vízszintesben voltak. Megnéztem azért reggel, hogy esetleg valamelyik kiosont-e és esetleg adott nekem enni, de negatív. Szóval akkor maradtam a szobában, amíg valamelyik meg nem mozdult. Akkor aztán végre beszélhettem én is. Biztos örültek neki, mert puszit is adtam mellé, és egyfolytában a nevemet hallgattam. Biztos reggel nekik nincs hangjuk, mert olyan furán halkan hallottam. Na mindegy.

Végre kaptam enni, majd anyám rám adta azt a piros madzagot, meg a pórázt, és levitt. De  nem tudom miért, rohadt hideg volt és sötét. Aztán körbevonszolt a házak között, mondjuk tök jó leveleket találtam, de nem engedett egyet sem felhozni. Igazából nem értem, minek mentünk akkor le? Tudja, hogy szeretem a leveleket. Itthon aztán végre kiolvadtam, és mehettem is a dolgomat elvégezni. Nem értem, ez miért nem tetszett nekik, pedig elindultam arra a szobakinövésre, amin friss levegő szokott lenni. Csak le van zárva mindig, és úgy kell kiabálnom, hogy valaki vegye már észre magát. Aztán amikor végre szabadjára engedtek kint, meglátogattam a kedvenc fámat. Nem értem, mit keres itt nálunk egy ekkora rönk, de én szeretem. Kicsit elkezdtem megrágni, de az eddigi kiabálást most nem hallottam. Szóval rágom tovább.
Nicsak ki beszél: Marci kalandjai folytatódnak. - GALÉRIA

Szoktam aludni délelőtt. Már ha hagynak. Mert anyám kint matat állandóan a konyhában, és csak engem ingerel a szagokkal. Tudom, hogy direkt csinálja. És kimegyek, hogy akkor na itt vagyok, és még fel is vesznek maguk mellé, és képesek nem adni. Ilyenkor szoktam bevetni az elárvult éhező kiskutya szemet, és...nem hat! De nem értitek, hogy éhezem? Pedig még haskorgással is alá szoktam támasztani ezt az állítást. Lehet nem hiszik el, mert mintha megettem volna egy konzervet reggel...

Voltam kint az erdőben is. Rohadt sokan voltak, és mindenki engem akart. Hát még szép. Én válogathattam meg, ki simogathat meg. Hát nem mindenki. Egyszer majdnem feltekertem magam a fa asztalokra, de csak majdnem, mert szerencsére ott voltak a szüleim. Úgyhogy amint kiszabadítottak, rágtam egy kicsit a padot.
Nicsak ki beszél: Marci kalandjai folytatódnak. - GALÉRIA

Igazából a délutánokat, és az estéket szeretem a legjobban. Ilyenkor kicsattanok az erőtől. És futnom kell...mindegy, merre. A lakásban felfedeztem, hogy hogy tudom a legnagyobb kört megtenni. Szerencsére az a nagy izé, amin ezek fekszenek nincs útban, így még elférek mögötte. Nemrég alatta is elfértem, de most valami nem stimmel. Szerintem annyit fekszenek rajta, hogy rám nyomták az alját. Én meg nem tudok bemenni alá...agyrém.

Szóval este szoktunk játszani, ami azért jó, mert anya néha úgy beszél, mint én. Ilyenkor szoktam még nagyobb elánnal beszélni. Tök jó buli. Most kaptam is új játékot, csak leesett a farka. De nem baj, külön-külön is jó volt, valami Vincének hívják. Csak nem tudom, hogy a testét, vagy a farkát. Nem baj, elfáradok az ilyen nehéz kérdések megválaszolásában. A múltkor az ágyból kifelé is elaludtam... mondat közben...

Szerintem folytassuk később!
Nicsak ki beszél: Marci kalandjai folytatódnak. - GALÉRIA

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyatékkal élők is lehetnek hősök

Fogyatékkal élők is lehetnek hősök
Autista, hallássérült és kerekesszékes hősök kalandjairól lehet többek között olvasni egy most megjelent mesekönyvben. A szerzők többnyire amatőrök, sokan pedig maguk is fogyatékkal élnek. Tovább olvasom