Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Elszállt az Opelos Szegeden

Szeged - 80 km/h sebességgel haladt egy autós Szegeden a Régiposta utcában szerda reggel, majd elvesztette uralmát a járműve felett. Elszállt.
A 29 éves férfi a Csallóközi utca kereszteződésénél Opeljával egy járműsor előzésbe kezdett, ezért áthúzódott a menetirány szerinti bal oldalra. Ott észlelte, hogy az úton mély kátyúk vannak, ezért jobbra rántotta a kormányt, elveszítette az uralmát a jármű felett, majd letért a jobb oldali útpadkára, ahol kiütött két kisfát, illetve keresztül gázolt két ház előkertjén. Végül az egyik ház előtt állt meg. Személyi sérülés nem történt, a sofőr nem volt ittas. Ellene szabálysértési eljárást kezdeményezett a Szegedi Rendőrkapitányság - tudta meg a delmagyar.hu Szenti Szabolcs főhadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. buha.istvanne 2010. április 23. 19:09
    „BICIKLIVEL JÁROM AZ UTCÁKAT DE MÉG ILYEN ROSSZ UTAKKAL NEM TALÁLKOZTAM, BORZALOM A VÁROSBAN AZ ÁLLAPOTOK. CSODA HOGY ÉLETBEN MARADT A FIATAL EMBER.ERRŐL A VÁROS TEHET.BOTKA ELVESZTETTE ÉS ÍGÉRETEIT NEM TARTOTTA BE.KÍVÁNCSI LESZEK KINYER.”
  • 35. Normann_Backs 2010. április 22. 14:26
    „nanemaaa:
    Ne zavarjon, hogy a Csallóközi utca egyirányú a Régiposta utca felé, ha valamit nem tudsz ne írj hülyeséget.
    A lovaskocsis történet meg a Nagyszombati utcában történt.”
  • 34. mentelmi-jog 2010. április 22. 12:10
    „Veszélyes lehet ez az utca, a lovaskocsis bácsi is itt szállt el! :D”
  • 33. E! 2010. április 22. 10:30
    „KRESZ vizsgát az autósoknak!”
  • 32. emzsr 2010. április 22. 10:28
    „Türelmetlen marha.
    Még jó, hogy nem egy esetleg kanyarodni készülő autóba zúgott bele, hiszen arrafelé az egyirányú Csallóközi és Nagyszombati utcák miatt mindig lehet számítani kanyarodókra. Ráadásul a Régiposta utcán buszmegállók is vannak, továbbá az egyik oldalon nincs járda, így gyalogosok is szoktak előfordulni. Tényleg indokolt lehetett 80-nal menni, biztos nagyon sietett (volna)... Persze vannak, akikre a KRESZ és egyéb szabályok, törvények nem vonatkoznak. Gondolják ők.”
  • 31. nanemaaa 2010. április 22. 08:43
    „Én mostanában többször jártam arra. Az út valójában nem kátyús, hanem baromi keskeny. Ha jön a szembe forgalom, akkor szinte le kell húzódni a padkára. Nem véletlen, hogy az elején ott a 30-as tábla.
    Aki itt 80-al dübörög, az önmagában is idióta, aki még előzésbe is kezd ezen a szakaszon, azt ott helyben kellene fejbe lőni. Már csak azt sajnálom, hogy nem ivott. Ha már lúd... no de majd legközelebb.”
  • 30. cickányzat 2010. április 22. 00:06
    „Alacsonyan repülnek az opelosok.
    Hamus eső lesz.”
  • 29. purgator 2010. április 21. 23:48
    „Szekeres tudott róla? A nagykövet asszony szerint ismét rutinfeladat volt, csak még jobban elqrva?”
  • 28. katicaa 2010. április 21. 22:03
    „Gratulálok az út kezelőjének!!!Látom végzi a dolgát......”
  • 27. pltsgirl 2010. április 21. 21:41
    „Eletveszelyes idiota....Hogy van ennek jogsija ????”
  • 26. Sly7 2010. április 21. 21:36
    „19. !
    Ez jóóó!:D Hehe.”
  • 25. exluzer 2010. április 21. 19:08
    „Elszállt az Opelos Szegeden...Ferihegyi radar fogta utoljára...Ugye nem volt már akkor légtérzár mert jól megbüntethetik?...”
  • 24. maci52 2010. április 21. 18:57
    „Azannya!! Hagyó Miki 400 millás uj balhéja,balhéjai ehheze képest cucli.”
  • 23. kispacni 2010. április 21. 18:26
    „7. géza
    Ad 1. Béketelep, de nemcsak ott utjai tele vannak kátyúval. Ez tudhatta előre.
    2. Ad 2. Kiugorhatott volna előtte egy kutya, gyerek stb. amitől szintén elrántja a kormányt.
    Akármennyire szépíted, nem előzünk falusi jellegű utcácskácskon mint az állat.

    Summa summarum, nem a kátyú a hibás. Ha nem megy mint az állat, akár meg is állhatott volna még a kátyú előtt,, ha nem akkor sem a harmadik a kerités állítja meg. Kész szerencse, hogy nem vitt el magával egy megelőzött autó.”
  • 22. GialloRosso 2010. április 21. 18:23
    „Szemét motorosok....mindig azok csinálják a bajt...őrült módon száguldoznak...
    Fujjjjjjjjjj!!!!!!!!!!!

    Jaaaaaaaaa!!!!!!!!!!! Bocsi! Ez nem motoros volt? Tényleg!”
  • 21. odysseus 2010. április 21. 17:51
    „azannya! 80 ! Az már valami! És mennyivel szállt?”
  • 20. pillecukor 2010. április 21. 17:41
    „még ha visz is a forgalom, akkor is lehet lassabban menni, akinek nem tetszik alapon-az majd kikerült... gondolom nem először járt arra és tett a kátyúkra...”
  • 19. varadipal 2010. április 21. 17:21
    „Opelos túl sok redbullt ivott, szárnyakat kapott, elszállt. A bírság meg repül utánna. A kátyú megúszta.”
  • 18. DMagóg 2010. április 21. 16:47
    „Bodónak Opelja van, és elszállt?
    Ja, nem, csak ott a reklám helye.
    A jövő héten már hiányozni fog, ha nem láthatom.”
  • 17. DMagóg 2010. április 21. 16:42
    „Érdekelne, hogy utólag hogyan értékeli a saját felelőtlenségét? Jelentkezhetne itt a hozzászólók között.”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időzített bomba az üres PB-gázpalack

Ritka az a kertes családi ház, ahol ne őriznének üresnek mondott PB-gázpalackot. Nem veszélytelen, mégsem lehet mit tenni. Tovább olvasom