Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Elszánt tanyai harcosok Domaszéken

Vaskos irathalmaz halmozódott föl a domaszéki polgármesteri hivatalban két tanyaszomszéd vitája nyomán. Évek alatt úgy elfajult Kovácsék és Kádárék vitája, hogy már szóba sem állnak egymással, csak a bíróságok, hivatalok és a sajtó útján. Kádár Józsefet például arra kötelezte a jegyző, hogy ne hallgassa hangosan a Kossuth rádiót a kertben és ne dudáljon az autójával.
Kádárékat már az udvari rádiózástól is eltiltották Fotó: Gyenes Kálmán
Kétségbeesésükben fordultak lapunkhoz – magyarázták Kádárék a kertjükben. A domaszéki tanyára öt éve költöztek Kádár Józsefék, azóta végletesen megromlott a viszonyuk a szomszédjukkal. Kádár úr azt reméli, lapunk megismerteti az emberekkel az igazságot. A feladat erőnket meghaladja, de két óráig hallgattuk Kádár urat, áttanulmányoztuk a domaszéki jegyző határozatait, beszéltünk a szomszédban Kovács Zoltánnal is. Ötéves viszálykodásuk története következik, dióhéjban.

A kecskegidák réme

Kádár József hosszasan sorolja sérelmeit, szinte lélegzetet sem vesz. Úgy érzi, nem hagyják élni, ráadásul ha valakit följelentenek, azzal a hivatalok, hatóságok – elbánnak. Csak a gazdagok tudnak ügyvédet fogadni, hogy megvédjék magukat. Nekik nem segítettek a rendőrök sem, mikor őt életveszélyesen megfenyegették. (Kovácsék viszont épp azért hívták ki a rendőröket, mert szerintük meg Kádár József fenyegette meg őket.)

Egy másik alkalommal egy rendőrnő jelenlétében – magyarázta Kádár – a szomszéd pedofilnak is nevezte őt. A rendőrség több alkalommal a helyszínen járt. Egyszer engedéllyel tartott légpuskáját is megnézték, miközben neki, a tanya tulajdonosának a diófa tövében kellett nyugton állnia! Kádárék életét megkeseríti a szomszéd kutyája, amely gyakran kiszabadul, és üldözi a kecskegidákat. A tacskó egyszer kirontott az utcára, a feleségét féltő Kádár ekkor a szomszédok felé rohant, akik hozzávágtak egy rollert – mesélte Kádár József.

Kovácsék szerint Kádárék molesztálják az ő gyerekeiket, Kádár leköpte kislányukat, máskor homokot dobáltak át a kerítésen. Ezek az esetek nehezen bizonyíthatók, a többi vitának azonban nyoma van a hatóságnál.

Domaszék aljegyzője úgy fél tucat határozatot hozott a Kovács–Kádár
Kovácsék minden eszközzel megpróbálnak a szomszédok ellen fellépni Fotó: Gyenes Kálmán
ügyben.

Trágyahelyzet

Ezekben Kádár József melléképületének tetejéről, akácairól, rádiójáról, favágási, vízhúzási, rotátorozási, autókürt-használati szokásairól esik szó. A bajok gyökere az, hogy a két ház egy osztott telken áll – túl sok a konfliktus lehetősége. Kölcsönösen belátnak egymás udvarába, Kádár melléképülete Kovácsék házához ér, Kovácsék szerint a rossz tető eláztatja a falat.

Kádár Józsefet eddig egyszer büntették meg, még 2003-ban, mert megsértette Domaszék környezetvédelmi szabályait. A telekhatárától fél méterre akáccsemetéket ültetett, holott 3 méterre kellett volna. A feljelentő a szomszéd volt, aki nem szerette volna, ha a fák az ő udvarára vetnek árnyékot. A háromezer forintos bírságot Kádárék kifizették.

2004 májusában határozatban tiltotta el Domaszék jegyzője Kádár Józsefet a nyílt térben történő rádióhallgatástól, és minden más zajkeltő tevékenységtől naponta 22 és 6, valamint 12 és 14 óra között. Felszólította őket, hogy az ingatlan kerítésétől számított 3 méteren belül ne tároljanak trágyát. Az indoklásban szerepel, hogy Kádár József „a kérelmező (azaz Kovácsék – a szerk.) ablaka alá egy lovas kocsi trágyát borított 2004. március 30-án". Kádár József a határozatot azért sérelmezi, mert a hely, ahol a trágyát leborította, 16 méterre van Kovácsék ablakától.

Bevetésen a pop

A trágyán kívül Kádár József favágása is zavarja a szomszédokat. Főleg mert Kovácsék szerint kora reggel vagy késő este is aprítják a melléképületnél a tüzelőt. Kádár úr ráadásul egész nap kopácsol, épít, barkácsol. 2005. június 8-án az aljegyző felszólította, hogy a nap bármely szakában tartózkodjon az indokolatlan zajkeltéstől, és 100 ezer forintos bírságot helyezett kilátásba. Ekkor már egy tanú is megerősítette, hogy a kertben hangosan szólt a rádió, miközben Kádárék a házban voltak. (Értesüléseink szerint a vitát az is mélyíti, hogy Kádár úr a Kossuthot hallgatja, miközben Kovácsék popmuzsikával mérgesítik őt.)

Kovács Zoltán elismerte: minden jogszerű eszközzel megpróbálnak a szomszéd ellen föllépni. Ez eredményesnek tűnik: Kádárral az autója fölé emelt tetőt és a vályogból épült krumplitárolót el akarják bontatni, mert engedély nélkül épült. A vita annyira elmérgesedett, hogy békülésre nincs mód. Kovácsék tanyája eladó, Kádár József pedig azt mondja, ha az újságcikk után sem lesz változás, el kell menniük.

Birtokvédelem

A két szomszéd egymást különböző följelentésekkel citálta a hatóság elé – mondta Tatár Zoltán domaszéki aljegyző. A hivatal a birtokvédelmi kérelemre tárgyalásra beidézi a két felet, ők ott bizonyítási indítványokat tehetnek, okiratokat csatolhatnak be, tanúkat hozhatnak, helyszíni szemlét kérhetnek. Az eljárás többi részében a hatóság beszerzi a bizonyítékokat, majd dönt. Elsődlegesen a jegyző állapítja meg a birtokháborítás tényét. Az eredeti állapot helyreállítására szólíthat föl, eltilthatja a feleket az adott magatartástól, kártérítésre kötelezhet. A határozat ellen fellebbezésre nincs lehetőség, a bíróságon lehet megtámadni. Ha a birtokháborítási magatartás ismétlődik, akkor a jegyző 100 ezer forintos bírságot is kiszabhat.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az előre számlázás szolgáltatói szokás

A szegedi ügyfél olcsóbbra cserélte volna kábeltévés csomagját. Csakhogy a szolgáltató előre… Tovább olvasom