Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 24°C Még több cikk.

Eltörölné a koldusrendeletet az LMP Szegeden

Szeged - Újra lehetne koldulni a belvárosban – így módosítaná a közterület-használat rendjéről szóló önkormányzati rendeletet Szentistványi István (LMP) a pénteki közgyűlésen.
Az enyhítés csak a néma koldulásra vonatkozna, a szabálysértésnek minősülő zaklató módon, vagy gyerekkel történő kéregetésre nem.

Az önálló képviselői indítványként a képviselők elé kerülő javaslat azzal érvel, hogy a 2005. március 15-étől hatályos városi rendelet a koldulásra utaló magatartást is tiltja a Tisza Lajos körút és a Tisza által határolt területen, valamint a Mars téren. Az előterjesztő szerint viszont a passzív, néma koldulás esetén a ráutaló magatartás nem értelmezhető, így nem lehet elkülöníteni a nem koldulástól. Ezért sérül a jogbiztonság alkotmányos követelménye.

Szentistványi kifejti, hogy a szegénységben élő emberek segítségkérése, illetve annak általuk választott módja a cselekvési szabadság megnyilvánulása, „a koldulás pedig a segítségkérésnek egy évszázadok óta létező formája".

A képviselő többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a néma koldulás mint tevékenység nehezen körülírható, ezért megeshet, hogy „a területen tartózkodó vagy áthaladó, egyébként koldulásból élő, ám éppen akkor nem kolduló embereket" szankció éri. A képviselő azzal is érvel, hogy a néma kéregetés nem veszélyezteti, vagy sérti a közrendet, a közterület és nyilvános helyek rendjét, a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit. Így álláspontja szerint ha ezt mégis szankcionálja az önkormányzat, akkor túllépi rendeletalkotási jogkörének határait. (Az előterjesztés teljes szövege erről a linkről érhető el.)

Eltörölné a koldusrendeletet az LMP Szegeden. Fotó: Frank Yvette
Eltörölné a koldusrendeletet az LMP Szegeden.
Fotó: Frank Yvette

A szegedi koldusrendeletet a Társaság a Szabadságjogokért és a Menhely Alapítvány is kifogásolta, és megtámadta azt az Alkotmánybíróságnál. A koldusrendeletet annakidején előterjesztő egyik önkormányzati képviselő, Hekáné Szondi Ildikó (MSZP) nemrég úgy nyilatkozott: a rendelet nem a koldust tiltotta ki a belvárosból, hanem a koldulást. Szerinte a szabályozás elérte célját, a Kárász utca „az lett, ami; érték a város kezében, amelyet koldulással nem szabad elrontani".

Szentistványi István előterjesztése szerint egyébként nemcsak a belvárosi koldulást tiltó szabályozás vesztené hatályát, de az ugyanabban a bekezdésben tiltott utcai zenélés, éneklés is.

Bohács Zsolt a Fidesz-KDNP, és Kozma József, az MSZP frakcióvezetője is azt mondta, a közgyűlésig még üléseznek a frakciók, akkor vitatják meg a kérdést. Bohács Zsolt közölte, ők a szegediek nyugalmának érdekében valószínűleg nem támogatják majd az előterjesztést. Kozma József úgy nyilatkozott, újra lehet gondolni a rendeletet, mert nem biztos, hogy elérte a célját, hiszen a belvárosban továbbra is vannak koldusok. Hozzátette: ez egy olyan szociális probléma, amit önkormányzati rendelet nem tud kezelni. A szándék ugyan érthető a rendelet mögött, viszont a lakótelepeken élőket a lépcsőházakba behúzódó hajléktalanok zavarhatják.

Egy fillért sem szedett be a város

A koldusrendelet betartását jelenleg a közterület-felügyelők és a rendőrök ellenőrzik – a tilalmat megszegőket akár 25 ezer forint bírsággal sújthatják. Eddig egy fillér bírságot sem tudott beszedni a város a koldusoktól. 2009-ben 56, tavaly 39 feljelentés született, 48, illetve 32 személy ellen (a korábbi évekről nem készült kimutatás). A kiszabott bírság átlaga 21 ezer 300, illetve 19 ezer forint volt.

Olvasóink írták

93 hozzászólás
  • 93. Learten 2011. április 13. 17:34
    „90. bambinaXX 2011.04.13. 13:05: "Egyébként én felajánlottam egynek, hogy megveszem a boltból, amit kér - erre csak legyintett."

    Na látod! Kezdetnek jó, csak így tovább.”
  • 92. bambinaXX 2011. április 13. 17:19
    „Persze, hogy nem értesz: azt veszem meg, amire futja. Spórolok rá - nem csak úgy, "mellényzsebből", mint ahogy sejteni véled. Ha erőt vennél magadon és elolvasnád amiket korábban írtam - leesne neked is: nem vagyok érzéketlen.. Azt gondolom, hogy aki becsületes munkával keres pénzt (adót fizet!) az tesz éppen eleget a "KÖZ"ért. Szerintem Újszegeden, kifejezetten a villaszerű házikók környékén kellene koldulniuk - hisz aki ilyet tud építeni, az nemigen fizetett becsületesen adót... gondolok itt ügyvédekre, genetikus profokra, nőgyógyászokra, bűnözőkre.”
  • 91. Nátrix73 2011. április 13. 16:48
    „90. bambinaXX 2011.04.13. 13:05

    Reménytelenül mellébeszélsz, vagy nem akarod érteni, amit írtam... Mindenesetre nem arra válaszoltál...”
  • 90. bambinaXX 2011. április 13. 13:05
    „76! tudod, én nem plazmatv-t vettem, hanem laptopot - mert kellett a munkámhoz. én kérek elnézést, hogy megdolgoztam érte..

    80! Learten! Ne essünk át a ló túloldalára. Senki nem állította, hogy trendi ruhában, estélyiben kellene korzózni.. És nem hiszem, hogy szívesen ülnél egy összehugyozott, szagló akárki mellé kis családoddal. Egyébként én felajánlottam egynek, hogy megveszem a boltból, amit kér - erre csak legyintett.”
  • 89. jozko 2011. április 13. 11:04
    „malovics, sarferi :

    parole, parole, parole...”
  • 88. bánki 2011. április 13. 09:44
    „85. malovics 2011.04.13. 07:38

    Az egyetem III-ik emeleti szobájában nyilván nem !”
  • 87. Ebgondolat 2011. április 13. 09:41
    „Ajánlom szentistványinak, hogy néhány este menjen már végig a Dugó téren és környékén! Kíváncsi leszek, utána is támogatni fogja-e.”
  • 86. deszkás 2011. április 13. 08:15
    „Idióta rendelet is volt! Bohács úr meg ne szégyellje hogy vannak koldusok! Ha már egy állatot többre becsülnek. Velük kell élni ők is emberek.Vagy tenni ellene!Ahogy tudom D.T. támogatójuk (leendő polgármester) se szeretné. Ip cim? no”
  • 85. malovics 2011. április 13. 07:38
    „Wacky,

    nem a koldusmaffiáról nem hallottam, arról,hogy ez etnikai alapon szerveződne. Ez van a hozzászólásomban, ha valaki alaposan elolvassa, azokkal a hozzászólásokkal együtt, amikre válaszoltam.

    M.Gy.”
  • 84. queenmargareth 2011. április 13. 07:19
    „80 és 82 legalább értelmeset írt”
  • 83. Wacky 2011. április 13. 02:07
    „60. malovics 2011.04.12. 17:39

    jajj ne már, ne mondja már nekem hogy nem hallott róla, hogy nem hallott még a koldus maffiáról!! még a médiából is ez csöpög fél évente, csak oda kell figyelni!! Elég nagy baj, hogy Ön úgy próbál érvelni hogy fogggalma sincs a dolgokról, inkább ásogassa a kertjét, vagy gondozza a virágokat így tavasz táján, nekem tök8, csak ekkora maflaságot ne mondjon már!!”
  • 82. sarferi 2011. április 12. 23:40
    „Sziasztok!
    A bérkoldulás kodusmaffia már többször szóba került. A bérkoldulás az olyan, mint a prostitúcióra kényszerítés. Az ember nem önszántából megy ki az utcára, hanem azért meg megparancsolják neki, és a neki adott pénzből szinte semmit vagy szó szoros értelmében semmit sem hagynak meg neki. Ha nem szed össze elég pénzt, akkor este megverik. Ilyen egyszerű a képlet.

    Még learten ötletéhez szólnék hozzá. Teljeen egyetértek vele. Én is ezt csinálom. (ld. egy korábbi hozzászólásomat) Hogy miért nem ezt teszik? Egyszerű. Egyszerűen irigyek és a saját lelkiismeretüket azzal nyugtatják, hogy úgysem arra költené amire kéri, holott 5 perc törődéssel el tudná érni, hogy ne költhesse másra. Egyszerűen nem pénzt kell adni neki, hanem megvenni, amit kér. De sokkal kényelmesebb mindenféle alap nélkül hazugnak, csalónak bélyegezni a másikat, aki még védekezni sem tud ellene. Utánna pedig nagyfiúnak és menő manónak érzik magukat, amikor eldicsekszik az interneten, hogy miként babráltak ki a náluk gyengébbel, persze ezt is csak név és arc nélkül.

    Sziasztok: Feri”
  • 81. Evelyn_26 2011. április 12. 23:21
    „75: nem magunknak, hanem ők saját maguknak köszönhetik! Rohadt sok adót fizetek, ami már most is léhűtők és fideszes kormánytagok zsírosodásra pazarlódik el.”
  • 80. Learten 2011. április 12. 22:45
    „Azért el tudom képzelni a sok koldus ellen kapaszkodók milyen ricsajjal tiltakoznának ha a Kárász utcába ezentúl csak frakkba/estélyi ruhába öltözött, minimum 1 gyémántot magán hordó emberek mehetnének be, mert a pórias átlag oda nem való. Undorítóak vagytok!

    A bérkoldusokat símán ki tudná szűrni a rendőrség, de valami miatt nincs érdeke. Persze egyenruhában nehéz is.

    Elgondolkozott már valaki hogy a tiltás helyett egy olyan mozgalmat/rendeletet kellene hozni, hogy a koldulónak tilos pénzt adni? Csak ételt, esetleg ruhát. Ha ez működne, máris kiszűrődnének a szervezetten koldulók.”
  • 79. sadap12 2011. április 12. 21:43
    „ez a jólöltözött, frissen mosdott és fésülködött id..óta elempé fideszre hajazó klón értelmes dolgokkal is foglalkozhatna már, eddig csak károkat okozott.”
  • 78. szentmiki 2011. április 12. 21:18
    „hát a szétbarmolt városnak már csak ez hiányzik...”
  • 77. mind1 2011. április 12. 21:14
    „WTF LMP?”
  • 76. Nátrix73 2011. április 12. 21:12
    „53. bambinaXX 2011.04.12. 16:13

    "Nátrix! Én nem loptam szoftvert, még 1 CD-t vagy DVD-t sem másoltam. Képzeld, megvettem."

    Direkt nem írtam, hogy mindenki (egyébként nem is neked írtam). Viszont ha megengedheted magadnak, hogy minden szoftveredet megvedd (csak a rendszer ugyebár 6 számjegyű összeg), akkor már nem csodálom, hogy ilyen könnyedén ítélkezel a szegényebbek felett, sem a szociális érzékenységeden.”
  • 75. tom_peris 2011. április 12. 20:49
    „Amúgy meg abban igazuk van a javaslat benyújtóinak, hogy ha nem látjuk a koldusokat a belvárosban (mert ki vannak tiltva) attól még jelen lesz a probléma...

    és talán az is egy jó felfogás hogy igenis mindenki lássa hogy mennyi lecsúszott ember él a társadalmunkban... és ezt végülis magunknak köszönhetjük...”
  • 74. tom_peris 2011. április 12. 20:45
    „Menjenek a koldusok a templomok elé... Kéregessenek ott...
    A középkorban is az volt a bevett szokás...”
93 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virág: folytatódik a jogi huzavona

Március elején végérvényesen a városé lett a Virág cukrászda – mégsem került házon belül az önkormányzat. A korábbi üzemeltető nem akarja átadni a patinás intézményt. Tovább olvasom