Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Eltört a milliós értékű hárfa

Szeged - Veszteséggel is járhatnak a külföldi vendégszereplések: az év eleji Strauss-koncertturné utolsó állomásán, Barcelonában megsemmisült a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfája. Akár hatmillió forintba is kerülhet egy új hangszer beszerzése.
Újévi Strauss-gálakoncerttel nagy sikerrel vendégszerepelt Spanyolországban a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Megírtuk: az együttes 55 muzsikussal 14 hangversenyből álló turnén vett részt. A sorozat utolsó koncertjét egy barcelonai historikus színházban adták. – A műszaki kollégák más hangszerekkel együtt a hárfát is betették a színház teherliftjébe, amellyel ember nem utazhat. Amikor elindult a lift, megbillent a hárfa, és beleakadt a nyaka egy falból kiálló vaselembe. Ahogy ment föl a nyitott teherplató, eltörött a hangszer. Annyira tönkrement, hogy megjavítani sem lehet már – mondja Baross Gábor, a zenekar igazgatója.

Muskátli – trombitatölcsérben

– A muzsikusok rosszul élik meg, ha történik valami a hangszerükkel. A vonósok szinte még az ágyba is magukkal viszik, annyira hozzánőnek. Amikor ellopták győri koncertmester barátom francia mesterhegedűjét, idegorvosnak kellett gyógyszerrel kezelnie, annyira belebetegedett. A fúvósoknál más a helyzet, 6-8-10 év alatt elkopik a hangszer mechanikája, ezért például a trombitát kidobják, vagy muskátlit ültetnek a tölcsérébe. Nincs mese, újat kell venni, ezért nem is nőnek úgy hozzá, mint a vonósok a hegedűhöz, a csellóhoz, amely idővel csak patinásabbá, nemesebbé válik – meséli Baross Gábor.

A direktor hangsúlyozza: minden hangszernek kétféle értéke van, könyv szerinti, azaz hivatalos és a piaci ár. A zenekarok hangszereinek beszerzési árából minden évben leírnak valamennyit, így 5-10-15 év után számviteli szempontból, papíron már nulla lehet az értékük, miközben még valós piaci értéket képviselhetnek.

– Mivel egy tízéves hárfáról volt szó, körülbelül 1–2 millió forintot érhetett. Mint ahogyan mindegyik utazásunk alkalmával, most is kötöttünk lopásra és balesetekre is szóló biztosítást a hangszerekre, de a fényképek és a jegyzőkönyv alapján egyelőre megy a huzavona a biztosítóval a kárrendezésről. Abból a szempontból szerencsénk volt, hogy épp az utolsó koncert előtt történt a dolog. Senki nem jött oda reklamálni, hogy hiányolta a hárfát, és emiatt visszakéri a jegy árának egy részét. Az is szerencse, hogy van itthon másik hárfánk, ráadásul épp tavaly szerettünk volna venni egy újat. Ezt az elhalasztott beszerzést idén mindenképp megejtjük. Költségvetésünkben évente körülbelül 15 millió forint áll rendelkezésre hangszervásárlásra; az idei keretünkből mintegy 6 millió forintot kell költenünk az új hárfára – fogalmaz Baross Gábor.

A turnék alkalmával különösen a nagyobb hangszereknél fordulhat elő sérülés. Például a nagybőgő kényesnek számít, ezért erős tokban szállítják. Az oboa, a klarinét a hőmérséklet változásaira érzékeny, könnyen megrepedhet. A szegedi zenekar muzsikusai által használt hangszerek többsége az együttes tulajdona. Magyarországon általános gyakorlat, hogy a fúvósok, ütősök, nagybőgősök számára a 4–6 millió forintba kerülő hangszereket a zenekarok vásárolják meg. A hegedű, a brácsa és a cselló szólamban vegyesebb a kép: többnyire saját tulajdonú hangszereiken játszanak a muzsikusok, akikkel a zenekar szerződést köt, hogy használati díjat nem fizet nekik, de a hangszerek javítási költségeit állja.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. sandorhaz 2012. február 13. 15:45
    „Egyet értek a "3.bogos 2012.02.10. 08:38" -al, ezért a jövőben a közpénzemből nem lehet az ő számára gyalogátkelőt festeni, járdát építeni, kerékpárutat csak akkor használhat ha a mindenkori kopását fizeti, villamoson, buszon csak teljes általa használt energia, amortizáció, ülés huzat kopás stb. orvosnál, gyógyszertárban, csak előre fizetett szolgáltatást kaphat, közvilágítás a számára nem jár, lámpás használatára kell kötelezni! Közterületen padot nem koptathat, rendőr, tűzoltó, mentő neki nem segíthet! Színházba csak akkor mehet ha a működési támogatás rá eső részét zsebből fizeti. Séta tér és közösségi terek használata neki nem jár. Neki közlekedési lámpa nem jelezhet ! Alkotmányt nem használhat, szavazólapot nem ikszelhet, parkolókat csak fizető helyen vehet igénybe. Templomba csak állva hallgathat istentiszteletet, de csak ajtón kívülről! Zenét csak akkor hallhat ha hangszertárat tart és bérel az alkalomra zenészeket. Harangszóért neki fizetnie kell !
    És még néhány száz dolog amit közpénzből működtetnek számára legyen elérhetetlen !”
  • 21. Füvesember 2012. február 12. 22:12
    „3. bogos 2012.02.10. 08:38
    Menjen és nézzen ValóVilágot, aki így gondolkodik!
    Vegyen-e Szeged hárfát? Akkor van a baj, ha ez a kérdés egyáltalán felmerül. Vegyen!
    Gondoljuk már végig mi minden hülyeségre költöttek itt már milliárdokat! Hány hárfára lenne az elég?
    Segítek: pl. régi híd újszegedi végén a lámpaerdő, stb., stb., stb., stb.................”
  • 20. info 2012. február 11. 23:27
    „Ha nem tévedek a vendéglátónak kell fizetnie, hiszen ők nem biztosították a megfelelő körülményeket a szállításhoz.De az értéket nem vehetik figyelembe ugyanis csak az új érték jöhet számításba, hiszen úgy lehetséges a hangszer megvásárlása.”
  • 19. sebajtóbiás 2012. február 10. 22:47
    „Szerintem 11. csak poénkodott.”
  • 18. Smerdis 2012. február 10. 20:00
    „3. bogos 2012.02.10. 08:38

    szégyellem magam helyetted is.”
  • 17. Show 2012. február 10. 17:59
    „Semmilyen parti se volt, azt akartam írni.”
  • 16. Show 2012. február 10. 17:54
    „Kedves mittaláltam!
    Az a teherlift nem úgy indult, mint egy személyszállító, hanem rándulással és valóban eldőlt.
    A biztonságiak nem engedtek be a teherliftbe senkit, pedig tartani szerették volna.
    Az egész a koncert előtt, a bepakoláskor történt, és semmilyen part se előtte, se utána nem volt.
    A hangszerek mindig biztosítva vannak, de a biztosítók mint mindig, nem nagyon akarnak sose fizetni. Ez Magyarország!”
  • 15. zsuzsika85 2012. február 10. 15:48
    „13. bogos 2012.02.10. 14:34

    Igen, ezzel teljesen egyet értek. Csak erre mi valószínűleg soha nem fogunk választ kapni - hacsak valaki le nem nyilatkozza - mert nem ismerjük, hogy milyen biztosítást kötöttek a hangszerre külföldi fellépés esetére. Biztos fog kötözködni a biztosító - mert hát miért ne - de reméljük a legjobbakat. Mondjuk nem írja a cikk, de remélem a zenekar is felkészült ilyen esetekre, és van egy pót-hangszer raktáron...”
  • 14. abai 2012. február 10. 15:42
    „Bogos igazad van. Nem kell zenekar, nem kell színház, mozi, könyv, kiállítás, koncert, balett stb. mert csak viszi a pénzt. Elég csak enni, inni, meg időnként mosdani. De azt sem kell sűrűn. :)”
  • 13. bogos 2012. február 10. 14:34
    „8. zsuzsika85 2012.02.10. 11:46
    Nem arról van szó, hogy a kultúra támogatására kell-e közpénz vagy nem, mert erre az a válaszom, hogy igen. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a zenekarnak mennyi bevétele van a jegyekből és ez hogyan aránylik a városi és állami támogatáshoz? Nyugi, nem valami óriási számot várok el! Ha egy külföldi turnén - ahol a félreértések elkerülése érdekében szinte alig játszanak magyar zeneműveket - megsérül egy hangszer, annak a javítási, pótlási költségét fizesse a biztosító, károkozó, liftes stb., de ne mi szegediek.”
  • 12. miumiu 2012. február 10. 14:22
    „"Megbillent a hangszer"?!----Úgy kell elhelyezni (hozzáértő szakembereknek), hogy ne billenjen el.Megkellene keresni a felelőst!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 11. mittaláltam 2012. február 10. 13:59
    „Lift... meghogy eldőlt... egy fityfenét!!
    Záróelőadás utáni afterparty, jó hangulat, nótázás:
    hogyaszongya, Hajmási Péter, Hajmási Pál... húzatom agyba-főbe, beugrom a nagyhárfába... :-)”
  • 10. jozko 2012. február 10. 12:30
    „Kár a hangszerért.
    /minden míves eszköz tönkretételéért.../

    Szerintem a biztosító vagy nem fizet, vagy csak jelképes összeget.
    Felrója, hogy a biztosított hangszert nem az elvárható módon becsomagolva -
    minimum egy védőkeretben - szállították.
    /egyébként tényleg, miért nem?/

    Néha meglepődöm, melyen könnyedés bánnak -sokan- milliós értékekkel.
    /Wejnemöjnen forog a sírjában.../

    Nem vagyok műértő - de szeretem a Szegedi Szimfonikusokat.
    Sajnos, kevesebbszer tudom hallgatni őket, mint szeretném.”
  • 9. klj-54 2012. február 10. 12:13
    „Aki a zenét (bármely irányzata) szereti netán érti az rossz ember nem lehet!
    Igenis kell áldozni a kulturára!
    Akit érdekel annak tudok küldeni francia, belga vagy más országbeli képet, melyen néha számunkra érthetetlen valami van, de azt az ottaniak értik és szeretik.
    Példaként az Albi (Fr.) beli RSO nevű céget említhetem, ahol is az udvaron régi gépek alkatrészeiből alkottak szobrokat.”
  • 8. zsuzsika85 2012. február 10. 11:46
    „@bogos 2012.02.10. 08:38

    Tényleg az lenne a megoldás, hogy mindenkitől vegyük el a közpénzeket, minek nekünk szimfonikus zenekar, színház, múzeumok... stb. Üljön mindenki otthon és YouTube-ozzon...

    Komolyan??? Teljes mértékben egyet értek @rattacha 2012.02.10. 09:15 hozzászólásával. Beszállok a költségekbe.

    Egyébként javaslom, nézz utána, egy profi zenésznek mennyi pénzébe kerül, mire ilyen szintre eljut, mert nem kevés áldozatot jelent pl. a szülők részéről a hangszer, a zeneiskola díja. Az nem közpénzből megy. Ezek az emberek ennyit megérdemelnek. És nem keresik halálra magukat.”
  • 7. Carlo 2012. február 10. 10:46
    „a külföldi turnék költségeit , utazás, szállás, napidíj, gázsi, stb, a meghívó fél fizeti, és nem is rosszul

    aki kételkedik ebben az járjon utána,
    ha baleset van, az külön történet...”
  • 6. rattacha 2012. február 10. 09:15
    „@bogos: csendesedj el, kérlek. A lehetőség adott. Nyugodtan tanulj meg zenélni, légy tagja a zenekarnak és akkor majd fizetem (részben) a te fizetésed és utazásod is.”
  • 5. klj-54 2012. február 10. 08:59
    „Nehéz ügy a biztosítás!
    A biztosított tárgy értéke amikor díjat kell fizetni akkor mindig kevesebb, mint amikor káresemény történik.
    És ez nem vicc!
    Havi 50-100 forintot spórol pár évig majd ha jön a baj akkor szembesül azzal, hogy a kifizetési limit a kevesebb díj miatt jóval kevesebb az általa elvárttól.
    Ez amit írtam általános de a biztosítás nem olyan mint a foci, mert ott a szabályok menet közben nem változnak.”
  • 4. mazsolaszolo 2012. február 10. 08:52
    „Ez sajnálatos, de belesetek sajna mindig vannak. Azért van a biztosító, hogy most fizessen, mint a katonatiszt. Ne hagyják megvezetni magukat, inkább kérjenek nemzetközi magánjogászt vagy ügyvédet is akár, de nem szabad hagyni, hogy azt, ami jár ne kapják meg. Persze, a pénz nem pótol egy egy régi hárfát annak a számára, akinek a szívéhez nőtt és aki játszik rajta - viszont legalább újat lehet venni a kártérítési pénzen.”
  • 3. bogos 2012. február 10. 08:38
    „Szép történet ez. Biztos óriási, közönség-, világ-, galaktikus sikert ért el a zenekar a 14 állomásos turnén. De ennek nagyrésze a mi befizetett adóinkból történik, mert a szimfónikus zenekar gyakorlatilag teljesen közpénzből működik. Mi fizetjük a bérüket, a többmilliós hangszereket, meg azt is, hogy külföldön turnézgatnak. Ilyen válságos időkben nyugodtan maradhatnának itthon és nem kellene a drága hangszereket utaztatni, játszanak csak a szegedieknek. Ja, ha nem megy elég szegedi el a koncertekre, akkor el kell rajta gondolkodni, hogy van-e szükség főállásban ekkora zenekarra több száz millió forintért...”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállás nélkül dolgoznak a helyi járatok karbantartói

A kemény hideg próbára teszi az autóbuszokat, trolikat és villamosokat - nem kevésbé a karbantartó szerelőket. Tovább olvasom