Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Eltűnhetnek a fecskék Magyarországról

Szeged - Több százezerről néhány száz párra csökkenhet a fecskék száma hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint. Az emberek leverik az állatok fészkeit és csökkentik táplálékbázisukat.
Tíz év alatt megfeleződött a fecskék száma, minden második eltűnt az ereszek alól – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Pedig az ezredfordulón csak a füstifecske magyarországi becsült állománya 220-320 ezer párra volt tehető.

– Ha ez a tendencia folytatódik, könnyen előfordulhat, hogy az évszázad közepére csak néhány száz pár fecske marad az országban. Ennek hátterében többek között az van, hogy a sárfészkek alapanyaga hiányzik, és a fészkeket leverik – magyarázta Orbán Zoltán, az egyesület sajtósa.

Molnár Gyula biológus, az egyesület Csongrád megyei csoportjának elnöke szerint az utóbbi években az emberek egyre kevésbé tolerálták, hogy az ereszük vagy kapualjuk alá fészkelő fecskék a földre piszkítanak.

Minden második fészek eltűnt az ereszek alól. Fotó: Schmidt Andrea
Minden második fészek eltűnt az ereszek alól.
Fotó: Schmidt Andrea

– Pedig nem kellene mást tenni, mint a fészek alá negyven centivel elhelyezni egy falapot, amit természetvédő berkekben fecskepelenkának nevezünk. Ez nem zavarja az állatot a költésben, és évente elég egyszer takarítani, amikor a madarak elköltöznek Magyarországról. Az utóbbi időben több bírságot kiszabtak fészekleverés miatt, hiszen a kifejlett fecske, a fióka és a fecsketojás természetvédelmi értéke is 10 ezer forint – mondta Molnár Gyula.

Nemcsak az ember, a táplálékbázis csökkenése is apasztja az egyedszámot. Az emberek számára fontos a mihamarabbi és minél hatékonyabb szúnyogirtás, ami a fecskéknek komoly problémát jelent, hiszen egyik fő táplálékforrásuk tűnik el. A biológus szerint egy nagyobb fecskeállomány kordában tudná tartani a szúnyogpopulációt.

– Amikor vegyszerekkel gyérítették a szúnyogokat, a legyengült rovarokat a fecskék könnyen elkapták, azzal etették fiókáikat. Két héttel az irtás után több sarlósfecskefészekben találtunk bőrrákos fiókákat – mesélte Molnár Gyula. A szegedi belvárosban a molnárfecskék fészkeinek darabszáma az elmúlt időszakban 40-50 százalékkal csökkent.
Akik szeretik a fecskéket, azok cserépből készült műfészkekkel próbálják marasztalni a légy- és szúnyogirtó szárnyasokat. A tápai Ostrom utca egyik nemrégiben felújított házának utcára néző oldalára a tulajdonosok öt cserépfészket szereltek fel. – Minden állatot szeretünk, így a fecskéket is. A cserépfészkeket azonban csak nézegették a madarak, de eddig egyiknek sem akadt lakója. A műhely felett is van egy cserépfészek, amit sárral kentünk be: ebbe az egybe költözött fecske. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén a többit is bekenjük, hátha így jobban megfelel majd a fecskéknek – mondta Gábor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átjelentkezők és hajléktalanok a Tömörkényben szavaznak

A választási tudnivalók mellett beszámolunk szabálytalanságokról,a folyamatban lévő eljárásokról. Tovább olvasom