Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Eltűnt a Compside és 1 009 680 000 forint

Egymilliárd-kilencmillió-hatszáznyolcvanezer forinttal tartozik az APEH-nak a szegedi Compside Kft., amely egyedüli Csongrád megyei vállalkozásként a nyolcadik helyen áll az adóhatóság legfrissebb országos szégyenlistáján. A cég egyébként hátrahagyva tetemes adósságát eltűnt, ráadásul semmilyen nyilvántartásban nem szerepel, a bejegyzett címen pedig soha nem volt irodája.
– Nagyon kellemetlen nekünk ez az egész, ugyanis a Compside Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. soha nem bérelt nálunk irodát – mondta a szegedi, Gyertyámos utcai irodaházat üzemeltető cég névtelenséget kérő képviselője.

Adóhiányok az interneten

Az APEH legutóbb nyilvánosságra hozott, az adóhatóság honlapján mindenki számára hozzáférhető adatai szerint a milliárdos adótartozást és bírságot felhalmozott Compside Kft.-nek a Gyertyámos utca 13. szám alatt van a székhelye. Az irodaház részéről az irodahelyiségek bérbeadását intéző férfi tegnap még azt is elmondta, hogy az APEH munkatársaitól már korábban tudták, hogy az említett számítástechnikai cég telephelyként a Gyertyámos utcai címet szerepeltette. Már kezdeményezték, hogy a Compside adataiból töröljék a címet, „mert rossz színben tüntetheti fel az egész irodaházat".

Az APEH a saját honlapján negyedévente teszi közzé „azoknak az adózóknak a nevét, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek vagy amelyeknek a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében tízmillió, más adózók esetében százmillió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, és az érintettek nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek".
A lista célja a megszégyenítés.

Változik a feketelista

Az APEH ezt megelőző feketelistájának második helyén egy felszámolás alatt álló szegedi cég szerepelt. Az Exover Számítástechnika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. bírsággal együtt négymilliárd forint adótartozást halmozott fel.

Az új listán azonban már sem az Exover Kft., sem az ugyancsak jelentős adótartozást felhalmozott vásárhelyi székhelyű Excees-Car Kft. és a szegedi Lanakker Kft. sem szerepel, és nincs a listán az előzőn még szereplő négy Csongrád megyei magánszemély sem.

Adótitok és válaszhiány

– A törvény szerint az adóhatóságnak jogában áll, sőt kötelessége negyedévente nyilvánosságra hozni azoknak a magánszemélyeknek és cégeknek az adatait, amelyek magánszemélyek esetében tízmillió, vállalkozások esetében százmillió forint feletti adótartozást halmoztak fel. Arra viszont az adótitok miatt nem válaszolhatok, hogy az előző listán még szereplő cégek, illetve magánszemélyek miért nincsenek a mostanin – nyilatkozta lapunknak dr. Nagy Péter, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóság főosztályvezetője. Előfordulhat, hogy az érintettek időközben kiegyenlíthették-e tartozásaikat vagy végleg eltűntek – ezért nincsenek a listán? A főosztályvezető azt válaszolta: ezek is elképzelhetők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyköveti jó tanácsok a sikerhez

Hogyan legyünk boldogok és sikeresek? A választ hat pontban foglalta össze April H. Foley amerikai… Tovább olvasom