![]() |
| A Korányi Patika az egyik, amely a megyében forgalmazhatja a több száz ezer forint értékű készítményeket. Fotó: Schmidt Andrea |
| Az igazi vesztesek a patikák A biológiai készítmények kiemelkedően drága gyógyszerek: egyetlen adag átlagára 800 ezer forint. – Ezzel az intézkedéssel fix 25 milliárdos forgalomtól estek el a patikák országos szinten – mondta el Lacsán Péter, a szegedi Dóm Patika vezetője. – A patikai árrés mindezen nyolcszáz forint, tehát nem ez volt a „buli" benne. Viszont ezek a betegek fix vásárlók voltak, akik a patikákban vették meg egyúttal kötszereiket, kenőcseiket is. |
Szerzetes, igazad van, az egésznek annyi értelme volt, hogy így ezek a gyógyszerek kikerültek a gyógyszerkasszából (át a kórházi kasszába), így a Széll Kálmán Tervben, illetve a konvergencia programban megjelölt spórolás egy részét ki lehet pipálni. A betegeknek rosszabb lett, az orvosoknak is, a költség pedig ugyan eltűnt a gyógyszerkasszából, de máshol ugyanúgy megjelenik, költségvetési szinten tehát nincs megtakarítás. Magyarán: adtunk a szarnak egy pofont!
3. Nekem van pénzem, én utána is fogok! Meghagyom a végrendeletemben, hogy halálom után botoxot nyomjanak belém, nehogy ráncosodjak! :D
azt hiszem gyógyszertári készítményekre mindenki a halála előtt költ.
utána már felesleges.
Az egyik ismerősöm közel 3 millát költött ilyen készítményekre - a halála előtt:(
Ha attól átláthatóbb valami, hogy nem 100 helyen, hanem 1 helyen kapható, akkor nincs ott valami probléma? Miért nem lehet átláthatóvá tenni az egész rendszert?
" a páciensek pedig kényelmesebben, a kezelés helyszínéhez közel juthatnak hozzá gyógyszereikhez." "Egyedül azoknak jelenthet némi kellemetlenséget, akik vidékről érkeznek."
Nincs itt ellentmondás? Nem a cikk írót minősítem, hanem aki ezeket a kamu érveket kitalálja! :S
hirdetés
