Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Eltüntetik a tankcsapdákat

Megnyitják a forgalom elől lezárt utcákat Rókuson, fölújítják a Körtöltés utcát. Mindezt közös sajtótájékoztatón jelentette be Szegeden Solymos László alpolgármester és Kalmár Ferenc ellenzéki önkormányzati képviselő.
Kalmár Ferenc (Fidesz) és Solymos László (MSZP) a tájékoztató végén alá is írta a közös sajtónyilatkozatot. Fotó: Karnok Csaba
Rendhagyó a sajtótájékoztató – kezdte mondandóját tegnap délután Solymos László (MSZP) alpolgármester. Valóban különleges volt a tegnapi alkalom, hiszen Kalmár Ferenc fideszes önkormányzati képviselő ült az alpolgármester jobbján. A választókerületük határán húzódó Körtöltés utcáról esett szó.

Évek óta gond a megfelelő forgalmi rend kialakítása – mondta Solymos. A szakemberek javaslatára születtek kezdeményezések – utalt a sok vitát kiváltott útlezárásra. Lapunkban többször írtunk róla: Rókust több utca lezárásával gyakorlatilag átjárhatatlanná tették, hogy az átmenő forgalmat a környező gyűjtőutakra tereljék.

A Körtöltés utca felújítása idén már szerepelt a város tervei között, de a közbeszerzési eljáráson a tervezésre, engedélyeztetésre, kivitelezésre közel 300 millió forintos ajánlat érkezett. Ez Solymos szerint a város teherbíró képességét meghaladta. Inkább maguk bíztak meg egy tervezőt, aki most végzett a munkával. Újabb közbeszerzési eljárás után, nyárra épülhet meg az út. A beruházásra nagyjából 100 és 200 millió forint közötti összeget szán az önkormányzat.

A tervekben olyan utca szerepel, ahol az autósoknak nem lesz kedvük száguldozni – hangzott el. A forgalmat járdaszigetek, elhúzott vonalvezetés csillapítja majd. Az utcát troliközlekedésre is alkalmassá teszik.

Kalmár Ferenc elmondta: két képviselő közös ügyéről van szó, nem lenne szabad, hogy rendhagyó legyen az együttműködés. A konkrét ügyben a közösség ügye előrébbvaló a pártpolitikánál. Szerinte örvendetes, hogy a felújítás megkezdődhet. A forgalom csillapítása és a tömegközlekedés biztosítása szükséges. Hogy milyen jármű megy majd arra, Kalmár szerint szakmai kérdés, lakossági fórumokon a polgárok megtudhatják, milyen érvek szólnak a troli mellett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendelő adóssága és lyukas zsákja

Közel hatvanmillió forinttal csökkentette fél év alatt a szegedi rendelőintézet adósságállományát az… Tovább olvasom