Délmagyar logó

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 13°C | 23°C Még több cikk.

Elúszik a Szőke Tisza pénze

Szeged - Ugyanazon az uniós pályázaton indult a szegedi zsinagóga és a Szőke Tisza felújítása; a zsinagóga nem nyert, a Szőke Tisza pedig visszautasította a támogatást. A bent hagyott forintok visszakerülnek a közös kalapba.
Nem nyert uniós támogatást a szegedi zsinagóga felújítására beadott terv a Dél-Alföldi Operatív Program Történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása című pályázatán. Megírtuk: a Szegedi Zsidó Hitközség 600 millió forintot kért a homlokzat renoválásra, a szükséges – nagyjából 100 millió forintos – önrészt a szegedi önkormányzat támogatásával tették volna mellé. A bírálók azzal a javaslattal küldték tovább a kérelmet, hogy lejjebb kell engedni a ponthatárt, és támogatható lesz a szegedi tervezet. – Fellebbezést is beadtunk a törvényes határidőn belül, mert több ponton nem tartjuk korrektnek az eljárást, de választ hónapok óta nem kaptunk – mondta a hitközség elnöke, Lednitzky András.

Fotó: Schmidt Andrea
A Szőke Tisza visszautasította a támogatást.
Fotó: Schmidt Andrea

Ugyanazon a pályázaton, amelyen a zsinagóga elvérzett – erről is beszámoltunk –, 556 millió forint támogatást ítéltek egy másik szegedi projektre, a Szőke Tisza gőzhajó felújítására. A nyertes Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kft. nem tudja előteremteni az önrészt, ezért kihátrált a pályázatból, lemondott a támogatásról.

Megkérdeztük a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), mi lesz a bent hagyott pénzzel, van-e rá esély, hogy megkapja Európa negyedik, hazánk második legnagyobb zsidó temploma. – Az elutasított pályázatok újratárgyalására nem kerül sor – tájékoztatott az NFÜ kommunikációs főosztálya. Elméletileg van rá lehetőség, hogy tartaléklistára vegyék azokat a projekteket, amelyek egy adott pályázaton elérték a szakmai minimum pontszámot, de nem jutott rájuk pénz. Ha valaki visszalép, mint a Szőke Tisza, a tartaléklistán szereplőket lehet belőle támogatni. Ilyen tartaléklista viszont a dél-alföldi régióban nem készült, mert minden projektet támogattak, amely megütötte a szakmai minimumot. A bent hagyott pénzeket tehát csak a következő pályázati körben lehet kiosztani. Ilyen – történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítása – témában azonban nincs újabb pályázat.

Fotó: Schmidt Andrea
A zsinagóga nem nyert.
Fotó: Schmidt Andrea

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. malwin 2010. október 15. 15:30
    „Kedves Tünde,
    azért ez a képaláírás: " A Szőke Tisza visszautasította a támogatást" igencsak nem jó, mondhatni bűnrossz.
    Ugyanez áll a zsinagóga képaláírására is.
    Nem igaz, hogy nem lehetett volna jobbat találni.”
  • 21. malwin 2010. október 15. 15:26
    „Kedves linca,
    ha kérhetném, a hozzászóláshoz mellékeld a forrást is, jelen esetben: www.hajoregiszter.hu.
    Sokan sokat dolgozunk/tunk rajta, hogy megvalósuljon, és működjön, ennyi "reklámot" talán megérdemel.
    Köszönöm”
  • 20. Smerdis_of_Arshak 2010. október 15. 07:06
    „niagara 2010.10.14. 22:16

    jártál már benne <moderálva>? az egyik legszebb épületbelső szegeden. ha nem a legszebb. de kívülről is.”
  • 19. Teo 2010. október 14. 23:14
    „A zsinagóga, s támogatói a leggazdagabbak a városban.Nincsenek rászorulva a támogatásra.

    A Szőke Tiszáért viszont kár.Régi szép emlékek kötnek sok szeged és környéki lakost az úszó szórakozóhelyhez.”
  • 18. niagara 2010. október 14. 22:16
    „Izraelnek nincs elég pénze, hogy támogassa a fölújítást? Nekem nincs szükségem zsinagógára, még az épületre se.”
  • 17. linca 2010. október 14. 22:06
    „Egy ilyen tekintélyes hajót az enyészetnek hagyni???..............”
  • 16. linca 2010. október 14. 22:04
    „http://www.youtube.com/watch?v=8K_u5im8OBQ&feature=related”
  • 15. linca 2010. október 14. 22:01
    „http://www.youtube.com/watch?v=rfRpmUe0QOU”
  • 14. linca 2010. október 14. 21:59
    „Hajótörténet:

    1918-A-4, MFTR /eredetileg tervezett neve OTTÓ FOHERCZEG/, csak a hajótest készült el.
    1919-ben elvontatva,
    1928-SZENT GELLÉRT, MFTR. Befejezte a MFTR újpesti hajóműhelye.
    1944 végén Ausztriában volt,
    1946 december 15-én hazatért.
    1947-SZENT GELLÉRT, MESzHART.
    1950-TÁNCSICS, MESzHART.
    1955-TÁNCSICS, MAHART.
    1960-ban selejtezve,
    1960. SZŐKE TISZA - átadva a Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalatnak, átépítve szállodahajónak.
    1978 körül szétbontották Szegeden, a Partfürdő területén”
  • 13. szilléri 2010. október 14. 19:54
    „Bocsánat!
    A Dobai Tündi Bündi nevét nem is olvastam !

    Most már értem !”
  • 12. szilléri 2010. október 14. 19:53
    „Az egész társaság kamú !
    A neten nem találhatóak a ,,paraméter" !

    Tulajdonos, üzleti háttér stb. !”
  • 11. Mike3 2010. október 14. 19:46
    „1 B-Zoli: Sajnos nem lehet megmenteni. A nulláról kell újra felépíteni és esetleg pár dolgot felhasználni az eredetiből. Szegény hajónak vége van.

    A zsinagóga ügy egy vicc! Milliárdokat költünk sétálóutcákra teljesen értelmetlenül, egy ilyen szép épület pedig lassan az enyészeté lesz!”
  • 10. cicas 2010. október 14. 15:20
    „Mennyire lesz tökös a szegedi képviselői testület, hogy a szegedi polgármester / Szeviép anomáliákat kivizsgáltassa??
    Mennyire lesz tökös a DM, hogy ezt meg is irja??
    Mennyire lengi át Szetey szelleme a szerkesztőséget??”
  • 9. frakk 2010. október 14. 14:51
    „A kedves Tünde + elfelejtette érdekességként a Szeviép nevét ide írni. :)) Ugye tudjuk miért??”
  • 8. tarkan 2010. október 14. 13:39
    „És sajnos nem először,tartok tőle hogy nem is utoljára::(((”
  • 7. jozko 2010. október 14. 12:21
    „Elúszik a Szőke Tisza pénze.
    Elúszhat itt más is!”
  • 6. tarkan 2010. október 14. 12:14
    „Na ez az ami nem lep meg mint a jól sikerült "katamarán-akció",emlékszünk rá ugye???Nincs új a nap alatt::)))”
  • 5. KolomparBeyonce 2010. október 14. 11:35
    „Tan a Zsinagogat lehet nyeresegesen mukodtetni?”
  • 4. abrakapokusz 2010. október 14. 11:12
    „A valódi Szőke Tiszát a partfürdő mellett szétvagdosták kohászati alapanyagnak.
    Ez a csodaszép hajó kb. 15 évig működött Szőke Tiszaként,
    már vagy 10 éve rágja gondozás nélkül a rozsda.
    Kár érte, de úgy néz ki le kell mondanunk róla.
    Nem tudom elképzelni, hogy esetleges felújítása esetén nyereségesen lehetne működtetni.
    Az lenne a nyereségünk, hogy gyönyörködünk benne...”
  • 3. Moon 2010. október 14. 10:06
    „Kérdés a Szőke Tisza esetében, hogy a felújítás után miként lehetne nyereségesen működtetni? Bár a dolgok mai állása alapján az enyészeté lessz a hajó. Sajnálom, hogy a Szegedi jelkép a rozsda martaklékává válik, pedig egy kor szinte jelképe volt a városnak.”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanulópénz lesz a Dugonics tér 1,7 milliárdja?

A Fidesz szerint megkapja a város az uniós támogatást a Dugonics tér felújítására. Tovább olvasom